Jól van az elrendelve (móriczi hangütéssel mondva), hogy az ember lelkét időnként járja át az öröm. Az örömben csodálkozás is van, enyhe meglepődés, pici meghatódás, kellemes szellemi bizsergés.
Jól van az elrendelve (móriczi hangütéssel mondva), hogy az ember lelkét időnként járja át az öröm. Az örömben csodálkozás is van, enyhe meglepődés, pici meghatódás, kellemes szellemi bizsergés.
Szép ez a nyár. Nyugodt (még magyar játékvezető sincs a foci vébén), vagy majdnem az. Ugyan a forróság okozta tespedtség még alig-alig uralkodik el az ember tagjain, az értelemre azért (jó, egyéne válogatja) már kihat.
Nagy a természet ereje. Mondhatjuk: a csodálatos természetnek óriási ereje van. Szép is, meg kiszámíthatatlan is. Milyen jó, hogy az ember része lehet ennek a földi természetnek. Sőt, van neki hasonlatos természete.
Nagy Gáspár azt írta az 1980-as években született „Történelem” című versében: „Most kényelmes / elhúzódni / az Isten-védte / csillagokra // süketnek / vaknak lenni / szolgaságunkat / sokszorozva // Mintsem / egy betömött / szájú Nem!-nek / cellamocsokban // társa lenni // a tapétás / dalnokoktól / fényévekre / elkerengni”.
Ugye, ezt nem akarhatjuk újra.
Általánosságban s főleg személyes vonatkozásban úgy érezzük, hogy a múltat ismerjük, ám a jövőtől tartunk – hiszen titkokat rejt számunkra. Az okosabbak azt is mondják, hogy az ember kizárólag az emlékezés által válik szellemi lénnyé, s a hűségből következően emberivé. Akik még ettől is okosabbak, mint például Montaigne (volt), azok leegyszerűsítik a dolgot: nem ugyanaz [...]
Az alábbi sorok Magyarországon születtek, 2013. novemberében, a XXI-ik században, teljesen hivatalosan.
Volt egyszer egy olyan iskola, ahol ha a gyermeknek (kisleánynak) fájt a pocija, akkor felballagott a titkárságra s kapott életkori és biológiai sajátságának megfelelő görcsoldó tablettát. Volt, hogy – mondjuk – Józsika orrba vágta magát a medicinlabdával, pillanatok alatt elsősegélyben részesítették: volt tampon, vatta, fájdalomcsillapító.
Miközben L. Tavares segítőivel azon munkálkodott, hogy az általa kreált jelentés brüsszeli elfogadásával Magyarország térde megkoppanjon a padlón – szétesett, elbukott Portugália kormánya.
Egy ember áll derékig az áradó Dunában, snájdig csokornyakkendőt és (vélhetőleg) talpig öltönyt visel. Performanszművész, aki ebben a torokszorító vészhelyzetben „tálentumát” önreklámozza. A média pedig lecsap rá: világgá kürtöli az eseményt.
Azt mondják: lesz egyszer egy jobb világ. Gyűlölködés és mocskolódás nélküli. Olyan, ahol a különféle vélemények megférnek egymás mellett.