Nagy a természet ereje. Mondhatjuk: a csodálatos természetnek óriási ereje van. Szép is, meg kiszámíthatatlan is. Milyen jó, hogy az ember része lehet ennek a földi természetnek. Sőt, van neki hasonlatos természete.

Kicsi (képviselői) kavics csobban: elképesztő és pazarló a helyi óvodák tekintetében az, hogy mennyi nem törökbálinti gyermek található a „rendszerben”. Felül kell tehát vizsgálni a felvehetők körét, a körzeteket, az ál-törökbálinti lakcímmel rendelkezőket, a gyermekük érdekében egyéb huncutságokat kockáztatókat ki kell penderíteni a rendszerből, teljességgel meg kell szüntetni a további (sic!) törvénytelenségeket az óvodai beiratkozások területén. Ha nem törökbálinti: ne járhasson ide senki! Állítsunk fel felvételi bizottságot, nézzünk a körmére az intézményvezetőknek, a szülőknek, az idegen településről beszivárgóknak, s úgy egyébként mindenkinek, aki ezt a helyi gyermekintézmény-rendszert megközelíti.
Hogy itt dolgozik? Nem számít. Hogy a testvére már itt óvodás? Kit érdekel? Hogy az óvodapedagógus gyermeke? Na és? Hogy törökbálinti fiatal, akit minden (ifjúkor, szülő, nagyszülő stb.) ehhez a településhez köt, de anyagi okokból csak a szomszédos városban tudott családi fészket alapítani? Az ő baja!
Ja, hogy a vonatkozó törvény azt mondja, hogy „a településen lakó vagy dolgozó” gyermekét kell felvenni, természetesen a körzetben élők elsőbbségével? Nehogy már jól értelmezzük a szavakat, forgassuk úgy, ahogy számunkra megfelelő. Hogy a Kormányhivatal is ezt mondja? Frászkarikát halljuk meg!
Fentiek ellenében leszögezhetjük: minden törökbálinti gyermeket felvettek az óvodák. Kijelenthetjük: több mint tizenhat éve működik felvételi bizottság. Kinyilváníthatjuk: óvodavezetőink mindig törvényesen jártak el.
Most már csak a szökőárról kell annyit mondani, hogy elsodor rosszat is, jót is, elpusztít mindent, ha ártatlan, ha nem. Nyomában zavaros törmelék marad.
Meg a dagonya.