Kerthelység

2013. nov 18.

Volt egyszer…

Írta: admin Kategória: Margóra

Volt egyszer egy olyan iskola, ahol ha a gyermeknek (kisleánynak) fájt a pocija, akkor felballagott a titkárságra s kapott életkori és biológiai sajátságának megfelelő görcsoldó tablettát. Volt, hogy – mondjuk – Józsika orrba vágta magát a medicinlabdával, pillanatok alatt elsősegélyben részesítették: volt tampon, vatta, fájdalomcsillapító.

Volt egyszer egy olyan iskola, ahová ha a gyermek tanévkezdet után érkezett (mert akkor költöztek a településre, s tegyük fel, hogy rászorulóként ingyen vehette igénybe a tankönyveket), akkor a szülő nyakába vette a várost: beszerezte a szükséges kiadványokat, az iskola pedig – számla ellenében – megelőlegezte az árát, azaz kifizette.
Volt egyszer egy olyan iskola, ahol a gyermekek tanítás után simán hazamehettek, ehették nagyi főztjét, kicsit talán bandázhattak, játszhattak is leckeírás előtt. Esetleg meglephették
a munkából fáradtan érkező anyut: elmosogattak, kitakarítottak.
Volt egyszer egy olyan iskola, ahol a tanároknak nem kellett ádáz harcot vívniuk a bürokráciával. Nem volt kis statisztika, nagy statisztika, jelenléti ív, órabeosztás és az elrendelt s elvégzett munka igazolása. Na, meg az igazolásnak az ellenjegyeztetése… A szükségesen minimális adminisztráció elvégzését követően azzal foglalkozhattak, ami a dolguk: tanítottak, neveltek.
Volt egyszer egy olyan iskola, ahol nem kellett az igazgatónak három óránként új táblázatot kitölteni és küldeni a központnak; ahol pontosan tudta – horribile dictu! – már augusztus végén, hogy a szeptember elsején kezdődő tanévben milyen feladatok várnak rá és a kollégáira.
Volt egyszer egy olyan iskola, ahol azok dolgoztak, akiket az iskolavezetés alkalmazott.
Volt egyszer egy olyan iskola, amely azoknak az érdekeit szolgálta, akikért egyáltalán valamikor létrejött: a gyermekekét.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!