V. rész
Béla elégedetten nézegette magát a tükörben. Feltette a tányérsapkát, fordult kicsit jobbra, fordult kicsit balra, előrébb lépett, hátrált keveset, lábujjhegyre állt, behajlította a térdeit. Végül levette a sapkát, feszesen kihúzta magát, jobb tenyerének lapjával finoman, érzékletesen végigsimított kék színben pompázó váll-lapján, s elégedett sóhaj közepette kacsintott egyet a tükörképének.
– Őrmester elvtárs – dörmögte.

IV. rész
Béla hajnal felé heveredett le az ágyára. Egyedül volt a meszelt falú, koszfoltos teremben, a többiek őrszolgálatra vagy konyhai beosztásra mentek. Béla nagyot sóhajtott, azután az összehajtogatott, szúrós pokróc sarkát begyűrte a tarkója alá, s addig forgolódott, amíg a lepedőt annyira kihúzta a dereka alól, hogy a hasára terítse. Megrögzültek benne anyja régen mondott [...]

III. rész
Amióta Kovics Géza alhadnagy hollétéről nem tudni semmit, pontosabban csak azt, hogy állítólag néhány napja felvezényelték a központba, Marjadi Béla helyzete határozottan megerősödött a szakaszában.

II. rész
Ez a dohányfüst beleívódott Marjadi Béla bőrébe, megfakította a haját, elsárgította a körmét. Mindenki, az egész szakasz ezt a fajta szovjet dohányból töltött cigarettát szívta. Ki lelkesen, ki émelyegve, de a legtöbben csak azért, hogy ki ne lógjanak a sorból.

I. rész
Amikor végre felébredtek, már nem volt meg az ország. Talán képtelenségnek tűnik, de nem volt meg. Attól a pillanattól kezdve semmilyen Nagyvezérnek nem kellett hazudnia, esetleg beismernie, hogy hazudott.