A hívő emberek Istentől várják az üdvösséget: az égi és földi boldogságot. Reményük nem alaptalan. A Biblia számos helyen Isten jóságos közelségéről és atyai szeretetéről biztosítja őket.

Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, őket külön fölvitte egy magas hegyre, és színében elváltozott előttük… (Mk 9,2)

Június 29-én egyszerre emlékezünk meg az egyház kezdeti időszakának két hatalmas egyéniségéről. Mindkettő emberfeletti odaadással küzdött az egyház megalakulásáért. Míg Pál rendkívüli tudásával hirdette Krisztust és a nemzetek apostolává lett, addig Péter Krisztustól kapott teljhatalmával odaadóan szolgálta a krisztusi hit egységét és épségét, az egyház egységének sziklaszilárd alapja lett.

A zsidók húsvétja hét hétig tartott, záróünnepe volt az ötvenednap, az ezt jelölő görög szóból ered a mi pünkösd szavunk.

Az emberiség eredendő tapasztalata a halál. Az emberiség ősi megfigyelése szerint ez az igazság egyetemes: igen, „minden ember halandó”. Nincs kivétel. Aki megszületik, az meg is hal. Léte a bizonytalanba hullik, nincs visszatérés. Az emberi gondolkodás beleragadt ebbe a logikába, jól tudván, hogy a gyász gyötrő kínja és a halálfélelem csak színezik ezt az alaptapasztalatot. [...]

Jézus színeváltozásának jelenete Márk evangéliumában fontos szerkezeti szerepet tölt be. Lezárja a könyv első részét, és visszautal az evangélium nyitó képére, amely Jézus megkeresztelkedésének eseményét idézte fel. Ott hangzott fel először az égi szó: „Te vagy az én szeretett fiam, benned kedvem telik.” Ennek a változata csendül fel itt is: „Ez az én szeretett fiam, [...]

Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?
Jn 9.1

Gyertek, lássátok!
Van egy történet az evangéliumban, amelyben Keresztelő Szent János mellett két tanítványa áll, amikor elhalad előttünk Jézus. „Nézzétek, az Isten Báránya!” – mondja nekik. A két tanítvány talán már másodszor hallja ezt. Valószínűleg ott voltak a tömegben, amikor ez a mondat először elhangzott. Talán egész éjszaka azon tűnődtek, miért is nem szegődtek ahhoz a [...]

A fenyőgallyas karácsony minden évben kihívást jelent számunkra. A szenteste meghitt rejtelmét hirdető angyali énekre élesebb-e a figyelmünk, vagy inkább a káprázatos technikai csodákra? A békéről éneklő angyalokra nézünk-e, vagy magunk önzésébe bugyoláltan tekintünk túl nélkülözők feje felett, és szemet hunyunk, hogy ne lássuk a hajléktalanokat, kitaszítottakat, nyomorgókat? Minden társadalmi rossz személyes bűnökből tevődik össze, [...]

Mindig rácsodálkozunk az olyan emberre, aki valami módon más, mint az átlag. Különösen, ha igazat mond. Ha pedig leleplez, bűneinkre mutat rá, érzelmeket vált ki belőlünk. Ilyen ember Keresztelő János. Nem „ilyen volt”, mert most is hatalmas erőtérrel rendelkezik. Most is megszólítja ezt a kínlódó, vergődő emberiséget.