A zsidók húsvétja hét hétig tartott, záróünnepe volt az ötvenednap, az ezt jelölő görög szóból ered a mi pünkösd szavunk.

Az Apostolok Cselekedeteiben azt olvassuk, hogy Jézus, amikor feltámadása után negyven napon át meg-megjelent tanítványai közt, „meghagyta nekik, hogy ne távozzanak el Jeruzsálemből, hanem várjanak az Atya ígéretére”, mert „néhány nap múlva Szentlélekkel fognak megkereszteltetni” (1,4–5). Ez az ígérete teljesedik aztán pünkösdkor, amikor szélzúgás közben tüzes nyelvek alakjában valóban leszáll a Lélek a tizenkettőre, akik között ott van Mátyás, az újonnan kiválasztott apostol is.
A János-evangélium szerint már a legelső húsvéti estén megkapták a tanítványok a Lelket, amikor Jézus először megjelent nekik. Lukács mindezt pünkösdre teszi. Nem nagyon érdemes azt firtatnunk, hogy e két beállítás közül melyik felel meg pontosan a történeti tényeknek. Valószínűleg Jánosé. Lukács mondandóját már a kialakult keresztény ünneplési rend motiválhatta. Úgy látszik, már az apostoli egyház különválasztotta, s az ötvennapos ünnepi idő külön-külön napjaira tette a keresztény húsvét gazdag tartalmainak három elkülöníthető mozzanatát: Jézus feltámadását, mennybemenetelét és a Szentlélek kiáradását. Inkább arra figyeljünk, ami mégiscsak közös a két beszámolóban: hogy az egyházra kiáradó Lélek a feltámadott Jézus húsvéti ajándéka. Akkor is az, ha mindjárt húsvét este lehelte a tanítványokra, akkor is, ha ötven nap múlva, a húsvéti ünneplés végnapján küldte el nekik az Atyától.
János szerint Jézus rálehelt a tanítványokra, amikor a Lelket kiárasztotta rájuk. Azt az igét, amelyet ebben a mondatban olvasunk, a Hetvenes fordítás (Septuaginta – a Szentírás legrégibb görög fordítása) akkor használja, amikor Ádám teremtéséről számol be. „Megalkotta az Úr Isten az embert a föld agyagából, az orrába lehelte az élet leheletét, és az ember élőlénnyé lett” (Ter 2,7). János, a negyedik evangélium írója bizonyára emlékezett erre a bibliai mondatra, és olvasóit is emlékeztetni akarta rá. Jézus teremtő szándékkal lehel a tanítványokra, éltető Lelket lehel rájuk. Eddig csak tanította, példájával, személyes közelségével nevelgette őket.
Érdemes volt meghalnia és föltámadnia azért, hogy most Lelkét is megoszthassa velük.