2011. jan 31.
Írta: admin Kategória: INTERJÚ
Beszélgetés Elek Sándor alpolgármesterrel
Amikor decemberben időpontot kértünk erre az interjúra az alpolgármester úrtól, éppen elkezdődtek a tárgyalások a kormánnyal az új iparűzési adóval kapcsolatos törvény elfogadásának következményeiről, a Törökbálintot ért veszteségekről, és arról, hogy ebben a helyzetben hogyan tovább.
•
2010. nov 30.
Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK
Turai István polgármester is köszöntötte az Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetsége által szervezett Közép-magyarországi Regionális Szakmai Napot Törökbálinton a művelődési házban.
•
2010. szept 30.
Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK
Midőn a roncsolt anyagon
Diadalmas lelked megállt,
S megnézve bátran a halált
Hittel, reménnyel gazdagon
Indult nem földi utakon
Egy volt közös:
szent vigaszunk!
•
2010. ápr 30.
Írta: admin Kategória: INTERJÚ
Az önkormányzat a februári ülésén elfogadta a város idei költségvetését. Azóta eltelt két hónap, a büdzsé működésének tapasztalatairól kérdeztük Elek Sándor képviselőt, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnökét.
•
2009. szept 30.
Írta: admin Kategória: INTERJÚ
Szeptember 3-án a képviselő-testület – immár harmadik alkalommal – módosította az önkormányzat 2009. évi költségvetését. A módosítás okairól Elek Sándor képviselőt, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnökét kérdeztük.
•
2009. máj 25.
Írta: admin Kategória: INTERJÚ
Beszélgetés Elek Sándor képviselővel a polgárőrség újjászervezéséről
Jó lenne biztonságban élni. Nyugodtan nyitva hagyni a bejárati ajtót, ha lemegyünk a kertbe. Sajnos ez ma Törökbálinton is elérhetetlen ábrándnak tűnik. A rendőrség mindent megtesz, de kevés az ember, kevés az autó, kevés a pénz, a besurranó tolvaj, a betörő, a bűnöző pedig egyre több. Nincs más lehetőségünk, [...]
•
Van egy kis utca Törökbálinton, amelynek gondjairól többször szó esett az elmúlt évek testületi ülésein. A Kápolna utcának a Mária segíts kápolna mögé eső része, amely eredetileg szervizút volt, mára benépesült. Ez az egyetlen utcája Törökbálintnak, amely még nem kapott szilárd útburkolatot. A közvilágítás is hiányos. Az itt lakók először 2006-ban keresték meg az önkormányzatot [...]
•