Beszélgetés Elek Sándor képviselővel a polgárőrség újjászervezéséről

Jó lenne biztonságban élni. Nyugodtan nyitva hagyni a bejárati ajtót, ha lemegyünk a kertbe. Sajnos ez ma Törökbálinton is elérhetetlen ábrándnak tűnik. A rendőrség mindent megtesz, de kevés az ember, kevés az autó, kevés a pénz, a besurranó tolvaj, a betörő, a bűnöző pedig egyre több. Nincs más lehetőségünk, magunknak kell összefognunk, hogy – a rendőrség munkáját segítve – megpróbáljuk megvédeni magunkat.

Ennek a szándéknak a leghatásosabb szervezett formája a polgárőrség, amely számos településen működik, mégpedig igen hatékonyan. Nekünk is volt polgárőrségünk. Egy időben szinte minden községi-városi rendezvényen láthattuk őket, ahogy a forgalmat irányították vagy más munkában segédkeztek. Egy ideje azonban csak nagyon ritkán találkozunk velük. Mi lehet ennek az oka? Hiszen nagy szükség lenne rájuk ezekben a vészterhes időkben… Elek Sándor képviselővel a polgárőrség újjászervezésének lehetőségeiről beszélgettünk.
– Hogyan alakult meg Törökbálinton a polgárőrség?
– 1992-ben egy rendkívül lelkes csapat jött össze Brukátsch István vezetésével. Visszatekintve, ez abban az időszakban volt, amikor az egész országban nagy lendületet vett a polgárőr-egyesületek alakítása. Mi is úgy gondoltuk, hogy erre itt, Törökbálinton nagy szükség van. Évekig rendkívül jól működött a szervezet. Segédkeztek a helyi rendezvények lebonyolításában, a forgalomirányításban. A március 15-ei ünnepségeket sokáig ők szervezték. Éjjeli járőrözésekkel segítették a rendőrség munkáját. Hosszú éveken keresztül nagyon jó munkát végeztek.
– Jelenleg viszont nem működik polgárőrség a városban. Mi történt?
– A gondok úgy négy-öt éve kezdődtek. Én úgy gondolom, ebben szerepet játszott az is, hogy a polgárőrök egy kicsit elfáradtak. Hiszen éveken át a szabadidejükben, sokszor a saját autójukkal rótták az utcákat. Emellett nem találták meg a hangot a helyi őrsparancsnokkal sem, márpedig a polgárőrség és a rendőrség együttműködésére feltétlenül szükség lett volna. Egy idő után úgy érezték, nem kapnak megfelelő erkölcsi elismerést sem.
– És ez jogos észrevétel volt?
– Mindenképpen. És meg kell mondanom, ebben úgy gondolom, a törökbálinti közélet szereplői, beleértve saját magamat is, mindannyian hibásak vagyunk. A választási küzdelmek közepette mindenki a saját dolgával volt elfoglalva, és nem jutott elég figyelem a polgárőrségnek. Ráadásul ebben ez időben kezdtek felerősödni azok a hangok, amelyek megkérdőjelezték a szervezet szükségességét, és szerintem alaptalan vádakkal illették a működését.
– Mik voltak ezek a vádak?
– Akkoriban a polgárőrség kapott némi támogatást az önkormányzattól. A bírálatok az elszámolást kérdőjelezték meg.
– Mennyi pénzről volt szó?
– Emlékezetem szerint a legutolsó alkalommal 600 ezer forint költségvetési támogatást szavazott meg a testület az egyéves működésre. Ha belegondolunk, mennyibe kerül akár csak a benzin, beláthatjuk, hogy egy akkora település ellátásához, mint Törökbálint, ez az összeg nevetségesen kevés. Szerintem nem is tudott volna működni a szervezet, ha a tagok a saját zsebükből nem segítették volna a fenntartását. Teljesen érthető volt az elkeseredésük. Saját szabadidejüket arra szánták, hogy őrizzék a város nyugalmát. Sokszor saját zsebből tankolták a saját autójukat, hogy éjjeli járőrözésre induljanak. Köszönetképpen pedig megkérdőjelezték a tisztességüket.
– Pedig a működésük éveken keresztül nagyon sikeres volt.
– Valóban. A betörések száma jóval kevesebb volt abban az időben. Telefonos riadórendszer működött. Számos betörést hiúsítottak meg. Sőt az óvodában el is kaptak egy betörőt. Amikor a petárdagyár felrobbant, napokon keresztül biztosították a területet. Segítettek az elhagyott házak értékeinek megőrzésében. És meg kell jegyeznem, hogy ezért semmilyen köszönetet nem kaptak! Később a szervezet már egyáltalán nem kért és nem is kapott támogatást, de ha felkérték őket, még mindig segítettek például a majális vagy a Fut a falu rendezvény lebonyolításában. Ennek már több éve.
– Pedig nagy szükség lenne a munkájukra. Közbiztonság dolgában egyre rosszabbul állunk, annak ellenére, hogy a rendőrség is mindent elkövet.
– Én is így gondolom. Éppen ezért tavaly nyáron egy találkozót kezdeményeztem a polgárőrség régi vezetőivel. Ezen a megbeszélésen a polgármesterrel közösen biztosítottuk őket arról, hogy a városnak nagy szüksége van rájuk, és arra kértük őket, szerveződjenek újjá, kezdjék újra a működésüket. Biztosítottuk őket arról is, hogy a munkájukhoz anyagi és erkölcsi támogatást kapnak.
– Milyen fogadtatásra találtak?
– Először nem igazán kaptunk választ. Aztán jött az idei tavasz, amikor is a betörések, besurranások száma jelentősen megnövekedett, és az elkövetések módja is súlyosbodott. Esetenként tettlegességig is fajult a dolog, amikor egy-egy törökbálinti polgár találkozott a szobájában az elkövetővel. Ezek után készítettem egy előterjesztést a képviselő-testületnek, amelyben javasoltam, hogy különítsünk el egy összeget a polgárőrség megerősítésére. Ezzel egyrészt pénzügyi alapot teremtünk a szervezet újbóli megszervezéséhez, másrészt biztosítjuk a polgárőrséget arról, hogy a város vezetése a továbbiakban erkölcsi és anyagi elismeréssel kívánja támogatni őket.
– A képviselő-testület elfogadta a javaslatot?
– Ellenszavazat nélkül fogadta el, és így tízmillió forintot helyeztünk el céltartalékba erre a célra. Ez az összeg lehetőséget biztosít az újonnan felálló polgárőrség eszközökkel való ellátására. A következő években már nem lesz szükség ekkora összegre, de a fenntartásra továbbra is áldoznunk kell.
– Pénz tehát már van. De mi a helyzet az emberekkel? Lesz, aki a korábbi csalódások ellenére újra önkéntes szolgálatra jelentkezik?
– Biztosan vannak olyanok, akiknek örökre elment a kedve az egésztől. De szerencsére úgy érzem, újra kezd feléledni a lelkesedés az emberekben. Géczy Krisztián képviselőtársam feltett egy felhívást a város honlapjára, amelyben a polgárőrségbe való belépésre invitálja az érdeklődőket. Örömömre szolgál, hogy egyre többen jelentkeznek. A közbiztonság mindannyiunk ügye, és úgy látszik, sokan vannak, akik maguk is hajlandók tenni érte.
– És mi a helyzet a régi polgárőrséggel?
– Vezetőjük, Brukátsch István, aki nagyon sokat tett a polgárőrségért, megígérte, hogy a vezetőséggel megbeszéli a jelenlegi helyzetet és rövidesen választ ad, hogy a régi tagság milyen formában akar részt venni az egyesület újraszervezésében, illetve munkájában. Nagy könnyebbség azonban, hogy maga a szervezet az elmúlt években klub formában folyamatosan létezett, maga az egyesület nem szűnt meg, tehát nincs szükség új alapítására. Tudomásom szerint a régi polgárőrök között is vannak olyanok, akik szívesen folytatnák a munkát, és egyre több az új jelentkező.
– Mi a következő lépés?
– A pénz már megvan. Kapcsolatot kezdeményeztünk a rendőrséggel is, és teljes együttműködésükről biztosították az újjáalakuló polgárőrséget. Reméljük, ha lesz elég jelentkező, hamarosan újjászerveződhet, illetve a rendelkezésre álló tízmillió forint felhasználásával újraindulhat a polgárőrség Törökbálinton.