Mind tudjuk, milyen problémákkal kell szembenéznie a XXI. század emberének, de történelmi amnéziában szenvedünk. Hiszen nem számít, hányszor mondják el nekünk előadásokon, hogy figyeljünk a környezetünkre, vagy hívják fel a figyelmünket arra, hogy milyen szörnyűségek vannak a világban, sajnos sok a süket fül.
•
2012. február 11-én rendezte meg iskolánk a már hagyománnyá vált Szülők és nevelők bálját az iskola tornacsarnokában.
•
Kémeink jelentették, hogy két év szünet után újra összeállt a Tan-Art.
•
Egy pedagógus munkája során nincs felemelőbb érzés, mint amikor olyan élménnyel gazdagíthatja egy gyermek életét, amely mosolyt csal az arcára akkor is, ha csak visszagondol rá.
Ezt érezzük mi, a Zimándy iskolában tanítók immáron harmadik éve az óvodások számára megrendezésre kerülő „Ovisuli” foglalkozássorozatunk kapcsán.
•
A 2012-es évben az óvodai és az iskolai beiratkozások a következőképpen alakulnak:
•
2012. február 3-án rendezte iskolánk a szalagavató ünnepségét. Az igazgató úr nyitóbeszéde után a két osztály szalagtűzése következett, majd a 13.A osztálytáncával indult az est bohókásabb része.
•
Pontosan négykor már a főbejáratnál ácsorogtunk, ugyanis a 7. évfolyam szervezte idén az ökofarsangot. A többiek már a büfét és a ruhatárat készítették elő a bulira. A díszteremben ekkor még szinte senki sem volt, mindenki a folyosón szórakozott.
•
Szeretettel meghívunk
minden iskolába készülő
gyermeket
a Zimándy Ignác Általános Iskolába
Ovisuli-foglalkozásunkra
•