Megérte…?
Volt már valami, amire nagyon vágytál?
Volt lehetőséged megszerezni?
Milyen volt a kezdetekben?
S milyen a végzetében?
Nekem volt egy vágyam.
Két pár láb és két pár szem …
Ennyi csak a kellék ehhez.
Imádtam. Merengtem. Istenítettem.
Minden egyes alkalommal
Kíváncsiság és izgalom volt.
Telis tele kérdésekkel:
Milyen lesz? Kivel lesz? Mi lesz?
Fogok nevetni? Vagy talán sírni?
Elsőre sosem tudtam,
A megérzésektől ilyenkor megfulladtam.
Mindent az érzés, a partner,
a zene alakított tökélyre.
Egyre jobb és jobb volt.
Szinte már lehetetlenül tökéletes.
Ugyanazzal a „kellékkel” mindig.
Töretlen volt a mosoly az arcomon,
Még akkor is, ha csak a két lábamat használtam.
Fenséges érzés.
Szavakkal leírhatatlan.
Mint madár, ki szabadságáért repül,
Töretlenül zúdultak az érzések legbelül.
De elérkeztem a mához.
Ma minden más …
Nem olyan, mint régen,
Nem olyan fenséges, nem olyan érzelmes.
A megszokottság? A rutin?
Az, hogy nem változik semmi?
Vagy éppen az, hogy minden változott?
Sokszor nem az a legjobb dolog,
Ha megkapod azt, azt a vágyott dolgot.
Néha jobb, ha csak a vágyódás marad,
És az álom, hogy elérhetetlen a madarad.
Hogy mi vonzott hozzá? Nem tudom.
Talán a másik két láb? A másik két szem?
A tudat, hogy jó lesz? Vagy a csalódás?
Hogy mégis ott van, de elérhetetlen?
Nem tudom. Talán nem is fogom sosem.
Talán nem is akarom. Így van mibe kapaszkodnom.
De megéri, ha ez szerelem, de mégis mérhetetlen fájdalom?
Már ezt sem tudom.
Meghagyom így, ahogy van …
Hiszen mindig …
Mindig kellenek a gondolatok
Egy üres, csenddel teli, fényes éjszakán.
Csáki Edina
10.a

Ismeretlen csoda
Egy szép este, lám,
Megint meglepetést tartogat.
Meleg van ám,
Még a fal is verítéket potyogtat.
Mennem kéne, de nem tudok,
Mert egy csoda engem elfogott.
Elfogott, mint legyet a légypapír,
Csak valaki mesél, és Ő rögtön ír.
Valaki nekem is mesélt Róla,
És én nem értem, ilyen hogy válhat valóra.
Leírja, mit érez, nem is akárhogy,
Ezt egy másik, nem is értheti máshogy.
Ismeretlen lény Ő nekem,
Egy csoda, kit örömmel meséltek nekem.
Értékes, mit a legdrágább gyöngy,
Szemet felnyitó, mint egy ezeréves könyv.
Csáki Edina
10.a

Későn mondott szó
Ha csak egy szó lenne,
amit kimondhatnék
vajon a választás melyikre esne?
Szeretlek? Hiányzol? Vagy talán bocsánatot kérnék?
A bocsánat… igen, minden bizonnyal.
Bár megszámolni nem tudnám ennyi súllyal.
Talán kérhetnék azért, mert szeretlek.
Vagy azért, mert utállak, esetleg kereslek.
Igen. Talán próbállak keresni a nagyvilágban.
Csak lehet, hogy túl nagy hely ez egy vágyban.
Hogy miért? Nem tudom.
Miért pont Téged? Hisz még az érzést sem tudom.
Egy kérdés jutott csak eszembe: Miért nem akkor?
Annyi minden máshogy lenne,
A mosoly sem lefelé, hanem felfelé terjeszkedne.
De mindegy. Így volt. Így lett.
Csodát senki nem tett.
Nem is volt ez várható,
Csak talán mindent elnyomott egy későn mondott szó.
Csáki Edina
10.a

KÖVETEM VILLONT
Lelkem képét vetítem rád,
Halljátok a mesémet.
Minden ember rémeket lát,
Ha egy rémálomba téved.
Aranyfénnyel kelt a hajnal,
Mikor én aludni térek.
Emberek hívnak ezer hanggal,
S újraélem a mesémet.
Kelek az éjszakai fénnyel
Járom a sötét utcákat.
A kocsmákba be-benézek,
Pihentetem fáradt lábamat.
Költőként nehéz az élet,
Ha nem veszik a műveket.
Újra látom a reggeli fény,
S újraélem a mesémet.
Néha egy csűrben kelek,
Éhen, szomjan üres zsebbel.
Majd egy gazdag embert lelek,
Kik meglopok pár centtel.
Eladom pár művemet,
Egy-két ostoba embernek.
Italra költöm a pénzem,
S újraélem a mesémet.
Eljött a hajnal,
Lelkemben új dallal énekelek.
Boldognak fénye,
Szegénynek reménye keljen fel.
Raul Domiza

Elmentél
Elmentél és engem itt hagytál
Fájó szívvel, de búcsúztál.
Gyorsan és vakmerőn
Szelted át az eget rettentőn.
Mindenkit túlszárnyaltál,
És elfoglaltad helyed a trónnál.
Nem is lehetett volna ez másképp,
Hiszen benned volt egy hatalmas ajándék.
Egy ajándék, mi több mindennél,
Az ajándék, mi mosolyt hozott mindenkinél.
Ez az ajándék nem más, mint a szereteted,
Mit vidáman osztottál; ez kellett Neked.
De mégis elmentél, itt hagyván mindent,
Mi egyszer fontos volt Neked,
De többé nem öleled e kincseket.
Emellett mégis itt vagy,
Mint kismadár, ki ül a fán.
Mint egy sejtelmes rigó,
Ki mindent lát, s még mindig ragyogó.
Tudjuk, hogy itt vagy,
Legalább is érezzük,
Látjuk, mikor Velünk szállsz,
Tapintjuk, mikor mellettünk állsz.
Sehogy sem jó,
De mégis valahol megnyugtató.
Itt vagy, de mégsem,
Ez több, mint akármi a földi létben.
Csáki Edina
10.a

A XXI. század gyermekei

Köztudott, hogy az idő múlásával, a korok, illetve a társadalmi szokások változásával az emberek szerepe megváltozott. Ami biztos, az az, hogy a gyermek mindig is alá volt rendelve az idősebbnek, így szüleinek, tanárainak. Azonban ahogy múlt az idő, a gyermekek szabadsága egyre nagyobb lett.
Voltak időszakok, amikor a gyerekeknek csak indokolt esetben volt szabad a szüleikhez szólni, s volt, amikor magázniuk kellett őket. Ezzel szemben manapság már vannak szülők, akik szinte semmi tiszteletet nem kapnak az utódaiktól. Ennek vajon mi lehet az oka? Úgy gondolom, az egyik legfőbb ok az, hogy a szülők nem nevelik őket elég következetesen, és míg sokszor nagy szabadságot engednek nekik, máskor a legapróbb hibáikat képesek irreálisan büntetni. Ettől a gyerekek összezavarodnak, és nem tudják eldönteni, hogy az adott szituációban mit is kellene tenniük, mondaniuk. Azonban, véleményem szerint, és persze saját tapasztalataimból is merítve, a fiatalok fejében azok az esetek maradnak meg, amikor apu vagy anyu azt mondta, „szabad”, nem pedig az, amikor azt mondták „ne csináld” (sőt rosszabb esetben egy ilyen válasz után még ők háborodnak fel). És már el is indult a lavina! A gondviselő rosszabbik esetben számtalanszor elköveti ezt a hibát és a gyermekében egyre jobban nyomatékosítja ezt a nevelési módszert.
Másik nagy hiba a felnőttek részéről, hogy miután gyereket vállalnak, kiderül, hogy alkalmatlanok a szülői szerepre. Túl sokat dolgoznak, túlterheltek és karrieristák. Persze meglehet, hogy az igazi problémát ott kell keresni, hogy még nem értek be igazán, túl fiatalok, és nem rendelkeznek elegendő élettapasztalattal. Az alkalmatlanságot az anyagi egzisztencia hiánya is okozhatja, hiszen egy vagy akár több csemete felnevelése, taníttatása nem kevés pénzbe kerül, és ezt finanszírozni kell. Viszont ha meg is teremtettük a megfelelő hátteret, akkor is meg kell találnunk az egyensúlyt a munka és a gyermeknevelés között.
Ahogy egyre nagyobb függetlenség lesz jellemző a világra, és egyre több dolgot engedhetnek meg maguknak az emberek, úgy a fiatalok is ezt a példát fogják követni. Ha körülnézünk akár az utcán, már alig tudjuk megkülönböztetni őket, nem lehet eldönteni róluk a korukat, hiszen próbálnak úgy öltözködni, viselkedni, ahogy az idősebbek. Az tény, hogy ez mindig is így volt, de a korhatár egyre kijjebb tolódik, és ez nincs jó hatással a kisebbekre, mivel kieshetnek olyan szakaszok az életükből, amelyek elengedhetetlenek a felnőtté váláshoz.
Következtetésként levonhatjuk, hogy az embereknek nem csak korilag kell megérniük, hiszen attól még, hogy elmondhatják magukról, hogy ennyi meg ennyi idősek, nem jelenti azt, hogy meg is értek erre a korra. Először elegendő élettapasztalatot, megfelelő egzisztenciát kell szerezniük ahhoz, hogy rendesen fel tudják nevelni gyermekeiket és később ne érezzék azt, hogy valamit elrontottak. Az életszakaszokat pedig következetesen kell átadniuk, törekedve az egyensúlyra.

Benda Fruzsina