2010. dec 30.
Írta: admin Kategória: INTERJÚ
Beszélgetés dr. Kiss Csaba állatorvossal
– December. Ha nem locsog, akkor kopog. Miben nehéz ez az időszak a kedvenceinknek?
– Ugyanolyan esendőek, mint mi. Ugyanazok az egészségügyi terhelések jelentkeznek náluk is, mint az embereknél. Az időjárás-változás hatására csökken az ellenálló képességük, csak ők nem tudják elmondani.
•
Az idei iskolahetet november 8-a és 12-e között rendezte a suli. Hétfő reggel bizakodva néztem ki az ablakon, remélve, hogy aznap is elkerül minket az eső. Az ég kegyes volt hozzánk, csak fél kettő körül kezdett el esni, addigra pedig nagyjából befejeződött a csapatépítő program a Tóparkban. Sok színes és gondolkodtató feladattal lepett meg minket [...]
•
Rendhagyó fogalmazásóra
A Zimándy Ignác Általános Iskola 4. a osztályában rendhagyó fogalmazásórára került sor november végén. A Kerthelység szerkesztője vezette be a gyerekeket az újságírás, újságszerkesztés rejtelmeibe.
•
Az egyik legkedveltebb szlovén síterep, mely népszerűségét elsősorban Magyarországhoz való közelségének, változatos pályáinak és kiváló minőségű szállásainak köszönheti.
•
Karácsonykor és újévkor még a reformételeket kedvelők asztalára is felkerülnek a régi családi ételek. Mindkét ünnepnek ugyanis éppúgy megvannak az étkezési szokásai, mint a hagyományai, melyeket megpróbálunk a mába átmenteni.
•
2010. dec 30.
Írta: admin Kategória: SPORT
A nyári felkészülés idején arról beszéltek a Törökbálinti TC NB/III-as labdarúgócsapatának vezetői, hogy bár sok függ az igazolásoktól, szeretnék, ha a csapat kicsit feljebb lépne a tabellán a legutóbbi hatodik helyről. Nos, a kívánság meghallgatásra talált, a Miskei Attila irányításával menetelő fekete-fehérek remek őszt zártak, és a Duna-csoport harmadik helyén várják a tavaszi folytatást.
•
2010. dec 30.
Írta: admin Kategória: SPORT
A fizikailag kisebb ember is legyőzheti a nagyobbat
Manapság szülők, és pedagógusok egyre többet panaszkodnak arra, hogy milyen sok gyermeknek vannak magatartásproblémái, koncentrációs zavarai. Ezeknek a problémáknak a leküzdésére persze sok pedagógiai módszer létezik, de gyakran elfeledkezünk róla, hogy van még egy nagyon egyszerű és egészséges megoldás: a sport. Az egyik legsokoldalúbb, szellemi és testi fejlődést [...]
•
2010. dec 30.
Írta: admin Kategória: SPORT
NB/IB – felnőtt
Lapzártáig kilenc fordulón volt túl az ELITE Basket Törökbálint kosárlabdacsapata, és az NB I/B Nyugati csoportjának 12 együttese közül a hatodik helyen állt.
•
2010. dec 30.
Írta: admin Kategória: SPORT
Tavaly nyáron Várhalmi Ernő, a TTC szakosztály megalapítója és az Íjász Szövetség egykori főtitkára nosztalgiázni hívta Törökbálintra a hajdani íjászválogatott csapatot és a magyar íjászsport egykori vezetőit. A baráti találkozó résztvevői itt szembesültek azzal, hogy településünkön milyen remek csapat van, és úgy döntöttek, hogy segítik a helyi szakosztály életét.
A gondolatot tett követte, ami hatalmas változást [...]
•
2010. dec 30.
Írta: admin Kategória: SPORT
Az OB (Magyar Bajnokság) a szezon legrangosabb versenye, az itt elért eredményt jegyzik az országos szövetségben is. Titkon bíztunk a jó szereplésben, reményünket versenyzőnk, Zentai Lió bronzéremre váltotta.
•