Lánctalpon csörög az emlékezet,
A homály mögül már nem csak szánt,
Lő is a gyermekképzelet.
Köd fed el fapuskát, harci kedvet,
Nem festett már a mellen,
Vörösen fröccsen a rendjel.
S a lóden alól, mintha oly sok volna,
A piros élet folyik az utcán,
A rácsos lefolyóba.

Mindig sokat beszélgettünk. Mindenféléről. Ám valahogy erről az időszakról mégsem esett sok szó közöttünk. Annyit mondott, hogy nagyon nehéz idők voltak. Egy Tisza-menti kis faluból jött föl tanulni
a fővárosba édesanyám.