TIFO-győzelmünk

A Törökbálinti Ifjúsági Önkormányzat másodszor rendezett sportversenyt a két iskola felső tagozatos csoportjainak.
Osztályunk már tavalyelőtt is kiállított egy 12 fős tettre kész csapatot, amely a Zimándy tornacsarnokában mérkőzött meg hét hasonlóan elszánt csapattal. Akkoriban még csak hatodikosok voltunk, a legfiatalabbak a mezőnyben. De ez sem gátolt meg minket abban, hogy nagyszerűen szórakozzunk. Korunk miatt mi is sejtettük, hogy elsők nem lehetünk, de így is a viszonylag elfogadható ötödik helyet szereztük meg.
Idén a megnyerő „ÁNTSZ” csapatnévvel indultunk el a Bálint Márton iskola tornacsarnokába. Ez a név csupán rövidítése az Ások Nonprofit Titkos Szervezetének. Megérkezésünk után felmértük csapatunk létszámát és a változásokat. Szerencsére két póttagunk is volt, így nem jelentett gondot, hogy egyik csapattársunk lebetegedett. Átöltözés után bevonultunk a tornacsarnokba, és megszemléltük a többi csapatot, felmértük a konkurencia erőviszonyait. A Bálint Márton négy csapata nem kecsegtetett sok jóval, de a maradék három zimis csapat is győzni jött ide.
A pontozásnál – nyolc csapat lévén – nyolc pont volt a maximum, hetet kapott a második, a harmadik hatot, és így tovább. Az ÁNTSZ nehéz versenynek nézett elébe! Az első versenyszám a csatakiáltás volt. Ebben hét pontot kaptunk. A csapatindulót kellett előadni minél hangosabban. A második próbatétel a csapatverseny volt: kúsztunk, ugráltunk, szlalomoztunk, forogtunk, célba dobtunk, teremhokiztunk és egyensúlyoztunk végkimerülésig. Ám maximális, azaz nyolc pontot kaptunk.
Ezután következett a rodeó – itt egy nagy, levegővel teli matrac közepén álló bikán kellett fennmaradni minél tovább. (Bár megjegyzem, a bikánk feje inkább egy lóra hasonlított.)  Ebben a versenyszámban nem mi vittük el a pálmát, de nem búslakodhattunk sokáig, mert eljött az evés ideje. Ugyanis isteni kakaós csigák, omlós pogácsák és frissen sült túrós batyuk hada érkezett meg. Természetesen azon nyomban ellentámadásba lendültünk, és többflottányi péksüteményt semmisítettünk meg.
Újult erővel láttunk neki a további küzdelmeknek. A rekeszépítésnél kiválasztottuk a csapatból az egyetlen tagot, akinek nincs tériszonya, és belefért a lába a rekeszek közé. Összesen tíz rekeszt tudott felrakni, csak ezután dőlt le a „torony”. Ez szép eredmény volt. Ekkor még holtversenyben álltunk egy másik csapattal.  Ezen a tényálláson változtattunk a falmászáson elért hét pontunkkal. Átvettük a vezetést. A sorversenyben is jól szerepeltünk és a teszten is magas pontszámot kaptunk. Már a magunkénak éreztük a győzelmet, amikor jött az utolsó versenyszám, a kötélhúzás. Ez két éve is a gyengénk volt, most sem lett másként. Utolsók lettünk, csúfosan elvertek minket. Ám ez összesítésben az eredményen nem változtatott, mi győztünk! Alig hittük el az eredményt. Boldogan mentünk ki a díjakért: a kupáért és a wellnessfürdőbe való belépőért.
Mindenki tapsolt, és mi is úgy éreztük, megérdemeljük!

Gulyás Eszter, 8. a

Hurrá! Itt vannak a suli-körök!

Egész nyáron úgy éreztem, valami hiányzik az amúgy sem unalmas mindennapjaimból. Hiába törtem a fejem, nem jöttem rá. Aztán, amikor a fejem is belefájdult, feladtam.
De jött az év első testnevelésórája, és vele együtt a felismerés: ami úgy hiányzott, az az iskolakörfutás volt! Annyira hiányoltam már, hogy megtudjam, hány kör után kell majd újra megtanulnom légzőszerveim helyes használatát. Mert hát én igyekszem, de még mindig nem akarnak összébb menni ezek az otromba körök! Pedig de jó is lenne! A hét folyamán a normál lélegzetvétellel töltött időben végleg tisztázódott bennem, hogy ezek nem is fognak. Így aztán igyekezhetünk továbbra is, hogy a célba érve ne az a szívet melengető hír fogadjon azon a dörgedelmes hangon bejelentve, amit eddig csak a tesi tanároknak sikerült kifejleszteniük – gyanítom, ezt a testnevelő tanárt „gyártó” főiskolákon programozták beléjük –, hogy „biza túlfutottad a limitidőt, és mehetsz még egy kört, csak a rend kedvéért”. Persze ezt csak a mezei diákoknak mondják nagy rendszerességgel, a Kerekdomb-futáson részt vevő „nyúlcipős” gyerekek mentesülnek e kijelentés következményétől. Így aztán retteghetnek az ellenük versenybe szálló merész – de némi ütődöttségre hajazó – vállalkozók!

Vámos Dalma, 8. a
(aki, mint az írásból is kiderül, nem egy futógép)

Matektábor

Iskolánk megnyert egy pályázatot az Erzsébet program keretében, a jutalom pedig egy négynapos kirándulás volt Fonyódra, amelyen a Bolyai Matematika Csapatversenyre készülő diákok vehettek részt.
Szeptember 20-án, az indulás napján, mindannyian izgatottan várakoztunk. Mindenki új kalandokra és élményekre vágyott. Amikor bemondták a vonatunk indulását, a táborba készülők arcán mosolyt láttunk. Kétórás vonatút után megérkeztünk Fonyódra, a Balaton déli partjára. Bár Törökbálinton esett az eső, fújt a szél, itt kellemes idő volt, pont métázásra és számháborúzásra alkalmas. Ezt ki is használtuk!
Persze a felkészülés sem maradt el. Sokat gyakoroltunk, feladatsorokat oldottunk meg. Különböző csapatépítő játékokon is részt vettünk. Legjobban az tetszett, amikor minden csapat kapott harminc szívószálat, ragasztót és egy kis képet az Eiffel-toronyról. Negyvenöt perc alatt kellett felépítenünk a saját kis tornyunkat. Az eredmények fantasztikusak lettek!
Természetesen a túrázás sem maradhatott el. Egyik reggel áthajóztunk Badacsonyba, és felgyalogoltunk a kilátóig. Fáradtan, de büszkén néztünk le a magasból.
Utolsó este nagy tábortüzet gyújtottunk. Énekeltünk, megbeszéltük a tábori élményeket, és az Eiffel-tornyos verseny eredményének kihirdetésére is itt került sor.
A hazaút előtt még kisvonattal ellátogattunk a fonyódligeti kilátóhoz.
A vonatút is ugyanolyan gyorsan telt el, mint a tábor. A megérkezés után nem sokkal már mindenki a saját élményeit mesélte szüleinek.
Reméljük, hogy jövőre is lehetőségünk lesz ilyen táborban részt venni.
Köszönjük a velünk együtt táborozó tanárainknak, hogy megszervezték ezt a felejthetetlen kirándulást!

Bogár Réka és Pertl Péter, 8. a