Kerthelység

Cikkek ‘Törökbálinti Ifjúsági Önkormányzat’ címkével:

2013. szept 22.

Süβenben jártunk

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

Idén, immár hatodik alkalommal járt Törökbálint Város képviseletében állandó főzőcsapatunk a Süβeni Stadfest rendezvényén. Érkezésünk napján Templomi koncerttel kedveskedtek a vendéglátók, amelyen a Törökbálinti Ifjúsági Önkormányzat Tagjaival közösen vettünk részt.

2012. okt 30.

Zimándy-hírek

Írta: admin Kategória: GYEREKSAROK

TIFO-győzelmünk
A Törökbálinti Ifjúsági Önkormányzat másodszor rendezett sportversenyt a két iskola felső tagozatos csoportjainak.

2012. aug 31.

Az Ifjúsági Önkormányzat júniusi ülése

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

A Törökbálinti Ifjúsági Önkormányzat (TIFO) június 14-ei ülésén számos témát tárgyaltunk meg és beszéltünk a jövőbeli eseményekről is.

Idén nyáron ismét alkalmunk volt meglátogatni a süsseni ifjúsági önkormányzatot és velük együtt ünnepelni a városi ünnepségen. Az ottani fiatalok nagy többségével már megismertük egymást a korábbi magyarországi és németországi találkozások alkalmával, így a legelejétől kezdve oldott és családias volt a hangulat, a német fiatalok pedig igazán nagyszerű programokkal készültek.

2011. szept 30.

Egy új kapcsolat kezdete

Írta: admin Kategória: ESEMÉNYEK

Májusban vendégül láthattuk Törökbálinton a süsseni ifjúsági önkormányzat néhány tagját. Ez remek alkalom volt arra, hogy személyesen is találkozzunk, megismerkedjünk a kinti feladatokkal, problémákkal, illetve az ő munkájukkal. Úgy gondolom, hogy az itt eltöltött napok alatt jól összeszokott a két csapat, és a rossz idő ellenére is nagyon jól éreztük magunkat. Most pedig nagy örömmel [...]

2011. ápr 30.

Lendületben az ifjúság

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

Törökbálint önkormányzata elfogadta az Ifjúsági Önkormányzat tavalyi beszámolóját, illetve az idei munkatervét. Hogy pontosan mi állt a dokumentumban, arról Major Sándor ifjúsági polgármestert kérdeztük.


Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!