Találjuk meg embereinket

Nagyon sokan csak saját gondjainkkal viaskodunk, és nagyon kevés a Teréz anya bátorságú ember. Evilági harca mindenkinek van, s ez nem is szégyen. A szégyen az, ha ezzel takarjuk el a szemünk, és a csendes kérők nyöszörgését ezzel hárítjuk el.

Romlik a látásunk, romlik a hallásunk. Nem látjuk, nem halljuk a „ránk szorulókat”, nem vesszük észre, hogy kinek az „Emberei” vagyunk. Most, így Advent idején, karácsonyra hangolódva, adja meg az Úr a tisztán látás és tisztán hallás örömét és bátorságát. Vigyük a jászol elé gondjainkat, s így megkönnyebbülve vegyünk le mi is a „ránk szorulók” vállairól, amennyit lehet.
*

Karácsonyelőtti kézmosás

Pilátus éppen olyan bűnös maradt a kézmosása után, mint annak előtte. Hiába a mentegetőző, rituális tisztálkodás, a lelkét soha nem tudja már tisztára mosni! Amit megtehetett volna, nem tette meg. Gyávasága, a hatalomhoz való görcsös ragaszkodása feledtette vele, hogy megmenthetne egy ártatlan embert, akiről tudta, hogy ártatlan. Jézus csak egy szerencsétlen, lenézett zsidó volt számára, akitől se hatalmat, se befolyást, se kiváltságot nem várhatott. És pontosan a lényeget nem értette meg, hogy adni nem annak kell, akinek már mindene megvan. Adni annak kell, aki soha nem tudja azt viszonozni.
Ilyenkor, karácsony táján sokan morzsálunk fölöslegükből a rászorulóknak, amit vagyonunk meg sem érez, és van, mikor mi sem érezzük, hogy ez néha kézmosás,  lelkiismeretünk csuklásainak pillanatnyi elhallgattatása.

*
Hónunk alatt
Hideg, holt fenyő,
Szívünkben égő csipkebokor,
Az újszülött csecsemő.

*
Színes nyakkendők,
Flanel szívmelegítők közt,
Parány levegővétel csupán,
Míg fenyőágakra tűzzük
Csillogó rettegéseink.

*
Bölcsőd ring üresen,
Szívünk ráng betegen,
Nélküled nem megy.
Nagy a megváltásunk ára:
Hogy ne ragadjunk
December sarába,
Nem elég meghalnod egyszer,
Születned is újra meg újra
Meg kell!