VII. rész

Béla ezerkilencszázötvenöt karácsony estéjét készenléti szolgálatban, a laktanya úgynevezett klubszobájában (kanapé, három fotel, üvegajtajú vitrin és egy rozogalábú, repedezett lapú dohányzóasztal) töltötte.

Egyik cigarettát szívta a másik után, s egy kissé meggyűrt, de láthatóan újszerű állapotú, puhafedeles könyvet lapozgatott.
Úgy fél kilenc körül belépett az egyik katonatársa, valamit motyogva felé bólintott, majd elterpeszkedett a kanapén. Béla kis idő után megtörte a csendet és megkérdezte:
– Semmi?
– Semmi.
– Pfű, a francba – fújt egyet Béla. – Hát ez így dögunalom.
– Az – helyeselt a katona. – Mit olvasol?
–  Nem olvasok.
– Hát az nem könyv a kezedben?
– Dehogynem. Csakhogy nem olvasom, hanem nézegetem. Mi a fenét csináljak? Valami tankönyvszerűség, itt hevert a vitrinen, mondom, belelapozok, mivelhogy semmiféle más nincsen itt. Csupa marhaság van benne, nőknek szól. Szerintem senki se olvas ilyet.
– Nem?
– Nem.
– A nők se?
– Ááá!
– Valamiért csak kiadták…?
– Persze, hiszen nem is mondtam én, hogy feleslegesség. Biztosan van célzatosság és tervszerűség benne, amolyan népnevelői szándékkal…
– Mi a címe?
– Háztartástan.
A katona levette a sapkáját.
– Hűha – mondta. – Épp nősülni készülök.
Béla egy darabig katonatársára meredt, majd hirtelen hangos nevetésbe tört ki, annyira röhögött, hogy alig tudta abbahagyni. A katona – bár fogalma sem volt róla, hogy őrmestertársa min szórakozik ilyen jól – együtt hahotázott vele.
– Te… dugd a füledbe… hehe… de nem te vagy a… nő…?! Nem te vagy a nő, mi? Hát ez nagyon jól jött ki… Komolyan mondom, régen nevettem ilyen jót! – mondta elcsúszott antantszíját megigazítva Béla.
– Persze, hogy nem – vigyorgott a katona. – Nekem megvan az én Ilonkám, azzal a gyönyörű, telt mindenével együtt! Januárba esküszünk. Kaptam engedélyt a parancsnokságtól rá.
– Gondoltam, csak olyan jól jött ez az egész ki. Mintha te…
–…nőimitátor lennék? – vihogott a katona, miközben a térdét csapkodta. – Ugyan, Bélám, te is tudod, csak a klerikálisok és az imperialisták között vannak ilyenek!
– Na, ha már nősülsz – csapta fel a könyvet Béla –, akkor ezt hallgasd meg. Ez aztán megmondja, micsoda aranyélet vár rád a házasságban! Ilyen tanácsokat adnak a nőknek meg a te Ilonkádnak. Figyelj, ezt írja: „Készítse el a vacsorát időben. Már reggel vagy akár előző este tervezze meg, hogy a férjét finom vacsora fogadja, amikor hazaér a munkából. Így adja tudtára, hogy gondolt rá, amíg ő dolgozott és gondját viseli a szükségleteinek. A férfiak többsége éhes, amikor megérkezik a munkahelyéről és a kedvenc ételének”…
– Bundás hús! – rikkantott nagyon a katona.
Béla egy rosszalló pillantást vetett rá, majd folytatta a félbeszakított mondatot:
–…”elkészítésével kielégíti a meleg fogadtatás iránti vágyát. Készüljön fel a fogadására. Pihenjen 15 perccel az érkezése előtt, így ön friss és üde lesz, amikor megérkezik. Igazítsa meg a sminkjét, tegyen szalagot a hajába és nézzen ki frissen. Az ön férje sok időt töltött a munkahelyén fáradt emberek között. Legyen érdekes és vidám. A munkanapja unalmas volt és szüksége van egy kis szórakozásra, és az ön egyik kötelessége, hogy ezt biztosítsa. Csökkentse a zajt. Amikor a férje hazajön a munkából, kapcsolja ki a háztartási berendezéseket és mondja meg a gyerekeknek, hogy ők is csendesedjenek el. Legyen boldog, hogy láthatja őt”…
– Várjál – akasztotta meg ismét Béla felolvasását a katona. – Miféle „háztartási berendezéseket” kapcsoljon ki? Ezt én nem értem.
– Én sem – vonta meg a vállát Béla, miközben kaján fény villant a szemében. – Talán a sodrófára gondolnak… De folytatom, mert vannak még érdekes részek benne. Tehát: „Melegen mosolyogjon a férjére, és mutassa ki őszinte vágyát, hogy teljesítené a kívánságait”…
– Várjál – nyikkant fel megint a katona. – De mi van, ha én dögfáradt vagyok? Ha piszkosul inkább csak egy sört innék a házasélet helyett?!
– Ne bosszants már!
– Jól van, csak kérdeztem. Mondod tovább?
Béla mély levegőt véve olvasni kezdett:
– „Ne panaszkodjon, ha a férje későn érkezik haza, vagy ha este el akar menni vacsorázni ön nélkül. Vita helyett próbálja meg megérteni mekkora nyomás alatt van a munkája miatt. Amikor otthon van, biztos pihenni és ellazulni szeretne. És végezetül ne tegyen fel szükségtelenül kérdéseket, és ne gyanakodjon az ítélőképességében vagy fedhetetlenségében. Ne felejtse el, hogy ő a ház ura, és mint olyan, mindig keresztülviszi a saját akaratát becsületesen és igazságosan. És jegyezze meg, a jó asszony tudja, hol a helye.” Na – csukta össze a könyvet Béla –, mit szólsz ehhez, pajti?
– Hát, nem is tudom – ingatta a fejét a katona. – Ilyen egy feleség a szocializmusban? Az én anyám, az nem ilyen volt.
– Nem is őt veszed feleségül…
A katona kikászálódott a fotelból, megigazgatta a zubbonyát.
– Tudod – mondta Béla felé fordulva –, minálunk még mindig lavórba mosogatnak, először csak forró vízzel öblögetve az edényeket, hogy a zsíros mosogatólé még jó legyen a moslékba, a malacoknak. Csak a második vízbe szór az anyám egy kis Ultrát, hogy leoldja a koszt a tányérokról. De hát, elvtársam, én azért dolgozom, hogy az én Ilonkámnak, a leendő feleségemnek már legyenek háztartási berendezései, ahogy azt abból a könyvből felolvastad.
Béla kis tétovázás után, a katona kezébe nyomta a könyvet.
– Vidd el a menyasszonyodnak – mondta –, olvassa, hogy jó feleséged legyen.
– De…
– Te csak ne szabadkozz. Vidd el nyugodtan. Itt is a dolgozó nép tulajdona volt, ott is az marad. Nincsen benne se beírás, se pecsét. Vedd úgy, hogy tőlem kaptátok ajándékba.
– Köszönöm, elvtársam!
– Boldog kará… khm-khm… akarom mondani: szép fenyőünnepet nektek!

(Folytatjuk)