Talán semmire sem vágyódunk annyira az életben, mint az örömre. A keresztség által a legnagyobb örömnek lettünk részesei: Isten gyermekeivé váltunk. A nagyböjti készülődésben Krisztus evangéliumának és megváltó halálának mélyebb megértésére törekedve kerestük istengyermekségünk titkának egyre teljesebb megélését. Most, húsvét ünnepén, a húsvét-éjjeli

Örömének himnikus szavaival feltör bennünk a megváltottság öröme:
Az égben immár ujjongva zengjen az angyalok kórusa,
és ujjongjanak Isten csodálatos művei:
fölséges, nagy Királyunk győzelmét
búgó kürtnek hangja áldva áldja!
A húsvéti liturgia szövegei tele vannak az ujjongás és az örvendezés érzéseivel, hiszen újra és újra, sokféle formában éneklünk alleluját. Lelkesen kiáltjuk: örvendetes napunk támadt, Jézus Krisztus mert feltámadt.
Felébrednek bennünk ezek az érzések, mert megértettük: immár ha Krisztussal meghaltunk a bűnnek, vele együtt fel is támadtunk. Az ember vágyakozik a bűnből való feltámadás felismerésére. A bűn szolgasága szomorúságot, depressziót, örömtelenséget szült. Krisztus megváltó halála és feltámadása azonban visszaadja reményünket és életkedvünket. Beteljesedettnek érezzük a prófétai jövendölést: Jézus Krisztus feltámadása által valami egészen új kezdődött el a világban, s bennünk. Ez a fajta gondolkodásmód és életvitel segíthet el bennünket az igazi örömre.
Ahogy a tavasz első virágai a csípős, hűvös reggelek ellenére is már a nyárról üzennek, Jézus feltámadása is Isten eljövendő országáról és a mi feltámadásunkról ad hírt. Ez az örök és maradandó húsvéti üzenet ad erőt az embernek arra, hogy a földi életben se szűnjön meg remélni a szeretet, az igazság, a bölcsesség győzelmében.
A Krisztusban való feltámadás erkölcseink, emberi kapcsolataink, de legfőképpen az Istennel való közösségünk megújításában van, ez a kezdete minden megújulásnak. A keresztény élet erkölcsi követelményei ebből a Krisztusban nyert új életből erednek. Ezután már nem egy külső erő kényszerítő hatására fogadja el az ember az erkölcsi törvényt, hanem az az Istennel való bensőséges szeretetkapcsolat természetéből fakadó magatartássá válik. A szeretetkapcsolatnak viszont a hit az alapja. Aki megtagadja Istent, megtagadja az embert is.
Isten nélkül ugyanis nincs alapja az emberi közösségeket összetartó törvényeknek.