Interjú Tóth Józseffel, negyedik verseskötetének megjelenése alkalmából

Hat év telt el azóta, hogy Tóth Józsi barátommal, kollégámmal, megcsinálhattam az első interjút.  Furcsa dolog az idő. Néha állni látszik, máskor gyorsabban száll, mint a gondolat.  Most mindkettőt egyszerre érzem. Mintha a múlt héten lett volna, hogy a napfényes Munkácsy Kávéházban beszélgettünk, mégis beláthatatlan távolságra van tőlünk az a vidám téli nap.
• Emlékszel az első interjúnkra? Mikor is volt?
A második könyvem megjelenése után valamivel. Emlékszem már akkor arról beszélgettünk, hogy a következő a „szülőcsatornában” van. Végül 2011-ben meg is született, és most itt van már az új, a negyedik is.
•    Fontos számodra, hogy a verseid könyv alakban is megjelenjenek? Amikor írsz, gondolsz arra, hogy ez később egy nagyobb egész része lesz?
Nem hiszem, hogy ez így valaha megfogalmazódott volna bennem. Inkább az a fontos, - mint ahogyan gondolom minden alkotó ember számára az,- hogy a verseim valamilyen formában eljussanak azokhoz, akiknek szánom. Persze az hogy összefoglalva, egy könyvben láthatom őket, nagyszerű érzés. Azt érzem, hogy ez most kész. És ez jó.
•    Akkor is ezt érezted, amikor barátaid, és tisztelőid tavaly a legjobban sikerült fotóidat szedték egy csokorba a művelődési házban? Gondolkodtál már azon, hogy vajon hány ember szívében maradtak ott a képeid lenyomatai?
Mindig örömmel adtam a fotókat mindenkinek, aki kérte. Hiszen a fotózásban éppen az a jó, hogy ha valami szépet látsz, azt megörökítheted, és megmutathatod másoknak is. Örülök, amikor hívnak, amikor kérnek, hogy fotózzak valahol. Legutóbb például a Bóbita óvoda falaira csináltunk képeket. Milyen jó elgondolni, hogy a gyerekek az én fotóimat nézegetik majd.
•    A Törökbálintról készült képeidből sugárzik az érzés, hogy mennyire szereted ezt a várost. Melyik a kedvenc helyed?
Több is van. Az utcánk, az Erzsébet utca, a Felsővár, kedves helyeim, de csak akkor szeretek itt járni, ha rend van. Szeretem a várost, de elszomorít, hogy a vandál rongálás sok kárt tesz benne. Tiszaroffon van egy kis házam. Abban a kis szegény egyszerű faluban nem bántja senki az újonnan elkészült buszmegállót, a parkokat, az utcatáblákat. Talán mert mindenki otthon érzi ott magát, a sajátjának érzi azt, ami a közösségé. Ez sajnos nálunk nincs így.
•    Mit gondolsz mi ennek az oka?
Nem tudom. De az biztos, hogy ez a város elvesztette a jellegét, az egységességét. Próbáljuk szépíteni a környezetünket, a parkjainkat, de elfelejtkezünk arról, hogy mindezeket a munkákat elejétől a végéig, és egymáshoz hangolva kellene végezni. De azért a részletekben megtalálhatjuk a szépséget, ami örömöt ad. Az erdőket járva jól érzem magam. Az erdő ihletet ad.
•    Emlékszel egy pillanatra, amikor a legbüszkébb voltál?
Talán amikor az egyik unokám elmondta egy versemet.
•    Kik voltak a fontos emberek az életedben?
A kézenfekvő feleleten túl emlékszem néhány emberre a gyerekkoromból. Az öreg csőszre a rizs-földeken, aki megtanított, hogyan kell meghajtani a gombostűt a horgászathoz, és elmagyarázta az élet egyéb fontos dolgait is. Nem úgy beszélt velem, mint egy gyerekkel, hanem mint egy értelmes emberrel, aki érti, amit mond. Talán ez lehet az oka, hogy szinte belém égtek a szavai. Emlékszem a kalauzra, aki hagyott aludni a kihűlt kályha mellett a vonaton, ahol egyedül, jegy nélkül utaztam. Amikor felébredtem, és menekülni akartam csak mosolygott, és megkérdezte jól aludtam-e. Valahogy mindig a jó embereket kerestem. Voltak persze kevésbé jó emberek is az életemben. Például az a kulák család, akiknél gyerekként, egy napig hordtam fel a bűzös, rothadt krumplit a pincéből, egy szelet olajos kenyér reményében, de az elvégzett munka jutalma végül is csak egy szelet vizes-cukros kenyér lett. Az ilyen emberek is fontosak az ember életében. Tanulunk tőlük.
•    Játsszunk egy kicsit! Egy kérdés egy válasz jó? Kedvenc színed?
A kék, mert kék az ég.
•    Kedvenc évszakod?
A tavasz, mert akkor minden megújul.
•    A kedvenc napszakod?
A pirkadat, és az alkony. Szeretem az átmeneteket.
•    Isten, Haza, Család, Szabadság, Szerelem… Melyiket választanád a legfontosabbnak, ha csak egyet lehetne?
Nem lehet különválasztani őket.
Isten? Tudod sokáig azt gondoltam, hogy én lehetek vallásos - ahogy nagyképű módon megfogalmaztam -, a magam módján. Mára egészen biztos vagyok benne, hogy ez így nem megy. Csakis azon az úton hihetjük Istent, ahogy Jézus tanítja.
Haza? Lehet élni nélküle. Talán lehet valaki „világpolgár”. De az olyan, mint amikor túl sok birsalmát eszel, és a szád érzéketlenné válik. Valamennyire érzed mindennek az ízét, de egy sem igazán a tiéd, egyik sem igazán fontos számodra. Jó lenne, ha az unokáink, és az ő unokáik is büszkék lennének arra, hogy ennek a kis országnak a lakói. Jó lenne, ha szeretni tudnák, ápolnák a kultúráját, a nyelvét, őriznék a hagyományait. A történelem során innen is, onnan is lecsipkedtek belőle, amíg végül ilyen kicsi lett, de fontos, hogy a szívünk nagy maradjon, és benne elférjen a hazánk iránt érzett szeretet is.
Család? Szükségem van rá, nekem, mindenkinek, és végső soron a Hazának. Isten megteremtette Ádámot és Évát. Férfinak, és nőnek teremtette őket, hogy családot alkossanak, utódokat neveljenek. Nem véletlenül nem két nőt, vagy két férfit teremtett. Ezért aztán nem hiszem, hogy az egyéb formációkat családnak nevezhetnénk. Apa, anya és a gyerekek együtt. Szép volna, ha mindenki ilyen családban nőhetne fel.
•    Mi van a szabadsággal és a szerelemmel?
A szabadság fontos, nagyon fontos. De fontosak a korlátok is, hogy érezd, meddig mehetsz el, mert ez kell a biztonságérzethez, és végső soron a boldogsághoz is. Egy csecsemő is felállít magának korlátokat, és azokon nem lép túl. Ennek így kell működnie minden értelmes ember életében. A szerelemmel is valami hasonló a helyzet. A szerelem szabaddá tesz, de nagyon vigyáznod kell, hogy végül ne váljon béklyóvá egyik fél számára sem. A határvonal a féltő ölelés, és a fojtogató szorítás között néha nagyon keskeny.
•    Emlékszel egy pillanatra az életedben, amikor igazán szabadnak érezted magadat?
Most is annak érzem magam.
•    Az infúziós csővel a betegágyadhoz kötve szabadnak érzed magad?
Az elmém szabad. Néha úgy kell egy-egy korlátot építenem, hogy kicsit megállítsam. Vagy harminc éve tanultam egy joga gyakorlatot. Megtanították hogyan kell néhány perc alatt ellazítani az egész testedet, és az egy, fájó pontra koncentrálni, majd elmulasztani a fájdalmat. Ezt gyakorolgatom mostanában, és már egész jól megy. Néha, amikor hatásos, gondolatban felszólok Jézus Krisztusnak is:„Figyeled? Már egész jól megy. Kitartóan dolgozom rajta! Esetleg ha besegítenél egy kicsit…!”
•    Mi az, amit biztosan ugyanígy csinálnál, ha újra kezdenéd az életed?
Mindent ugyanígy csinálnék.  Talán kicsit finomabban. Talán megtanulnék, egy hangszeren igazán jól játszani, hogy átélhessem a zene csodáját. De alapjában véve mindent újra így csinálnék.

Józsi barátunk második éve küzd a rettegett kórral. Ezt az interjút is a kórházban, a betegágyánál készítettem. Mindig tanulok tőle. Türelmet, kitartást, alázatot, figyelmet a többi ember iránt. Szerencsés vagyok, hogy a barátja lehetek.
Új könyve megjelenéséhez szeretettel gratulálunk, gyógyulásáért pedig minden nap imádkozunk a Mindenhatóhoz! Szeretettel, a Kerthelység szerkesztősége.

„A Bethesda Partján”
Borongós, esőáztatta vasárnap délután került sor kedves barátunk, Tóth József újabb remek verseskötetének bemutatására, amelyet „Kráterek a szívemen” címmel hívott össze a lelkes szervezőkből álló család és barátok. A verseskönyv megjelenését gyermekei és veje, Bíró Tibor tette lehetővé. Lelkes embertömeg töltötte meg a Munkácsy Mihály Művelődési Ház kávézóját, ahol a falakon József fotográfiáiból nyilt időszaki kiállítás. Szinkulics Ágnes érzelmes felvezetését követően a verseskötetből olvastak verseket a felkért előadók, amit szívet melengető, érzelmes gitárzene kísért. Az eseményen megjent Törökbálint leköszönt és újonnan megválasztott polgármestere, Turai István és Elek Sándor is, valamint a régi és új képviselők számosan, akik meghatottan, együtt hallgatták a sok érdeklődővel a verseket. Az esemény zárásaként hosszú sor kígyózott a költő dedikálóasztala előtt. A szervezők arra bíztatták a jelenlévőket, hogy bátran vegyenek el több példányt a kötetből, és azt ajándékozzák rokonaiknak, barátaiknak és ismerőseiknek.

Nyíri Erzsi