Budaörs és Budafok (Promontor) bekapcsolása a főváros vérkeringésébe már az 1880-as években felmerült, mivel a dél-budai településeknek a termékeit nem tudták gyorsan eljuttatni a fővárosi piacokra.

A Budapest–Budafoki Helyiérdekű Villamos Vasút Rt. (BBVV) által üzemeltetett HÉV első 7,8 km-es szakasza a Ferenc József híd–Gellért tér–Budafok között 1899. szeptember 19-én nyílt meg. A Budafok–Budaörs–Törökbálint vonal megépítésére 1914-ben került sor. A vonal – a törzsvonalból a budafoki MÁV-felüljáró után kiágazva –, kettős vágányon haladt 13,4 kilométer hosszban, a Kamaraerdő–Budaörs nyomvonalon Törökbálintra. A vágányokban már 30 kg/fm tömegű síneket alkalmaztak, és 50 km/h sebességet engedélyeztek a korábbi 30 km/h helyett. A szárnyvonalon nyolc megálló, Kamaraerdőn hurokvágány épült.
1949 szeptemberében a HÉV-et államosították. 1952. január 1- jétől a délbudai vonalak a Fővárosi Villamosvasúthoz kerültek. A kocsik zöldek maradtak, de táblákkal látták el őket: N = Nagytétény, B = Budafok, T = Törökbálint. A Törökugrató környéke az 50 év alatt, amíg a HÉV közlekedett, gyéren beépített mezőgazdasági terület volt. Budaörsi és törökbálinti gazdáknak földjeik megközelítését, a gyümölcs szállítását könnyítette a Törökugrató (feltételes) megálló, egyben kapcsolatot teremtett a közeli Törökbálint vasúti megálló révén a Budapest–Győr–Hegyeshalom vasútvonallal.
A törökbálinti HÉV félévszázadnyi szolgálat után, 1962. december 31-én közlekedett utolsó alkalommal. 1963- ban – részben az autópálya építése miatt –, véglegesen megszüntették ezt a szakaszt. Szerepét csak kis részben pótolja a ma is működő, Kamaraerdő és a budapesti Batthyány tér között közlekedő 41-es villamos, hiszen Törökbálint és Budaörs – Kamaraerdő kivételével – szinte teljesen kimarad ebből a közlekedési vonalból.