„A jó harcot megharcoltam a pályát végigfutottam,
hitemet megtartottam.” /Pál apostol/
Október 6-án gyanútlanul és vidáman vettem föl a telefont. El sem akartam hinni, amit hallottam: „Attila az éjjel itt hagyott bennünket…”
Alig egy héttel korábban, szeptember utolsó – szinte nyáriasan szép – szombatján, együtt ünnepeltük a Kereszténydemokrata Néppárt alakulásának 70., újjáalakulásának pedig 25. évfordulóját. Az országos eseménynek a budai ciszterci Szent Imre Gimnázium adott otthont, akárcsak 25 évvel ezelőtt. 1989. szeptember 30-án ugyanis, az akkori József Attila Gimnáziumként működő, régi-új ciszterci intézményben bontott zászlót a KDNP, sőt, 1947-ben, amikor a választásokat kiírták, elődje, a korabeli DNP spontán kampánygyűlését is itt tartotta meg.
Abban az iskolában, ahová Attila középiskolába járt.
Többszörös nosztalgiával nézte hát azon a szeptemberi délutánon Attila az iskola épületét, kívül-belül: a nagy aulát, az impozáns lépcsőket, a csodálatosan felújított dísztermet, a folyosókat, az épület melletti sportpályát. Akkor még egyikünk sem gondolta, hogy búcsúzik.
Hazafelé az autóban gimnáziumi emlékeit idézve mesélt. Mesélt, hogy hogyan utazott az iskolába, hogyan kezdett el sportolni, s a sport később miként segítette az életben.
„Szerencsés embernek mondhatom magam, mivel minden, amit az életem során csináltam, nagyon érdekes és színes volt” - mondta.
Jogot végzett, aktívan sportolt. Atletikus alkatát, tartását még 80 fölött is bárki megirigyelhette. Több évet töltött el a külkereskedelemben és legalább ugyanennyit a politikában, vagy ahogy Ő inkább szerette használni: a közéletben. Ebből az időszakból két dologra is nagyon szívesen és büszkén emlékezett vissza.
A rendszerváltást követően a magyar gazdaság problémái igen hamar kézzelfoghatóvá váltak, ennek egyik jelensége volt, hogy az import termékekkel szemben a magyar áruk fokozatosan háttérbe szorultak, ami érintette a magyar munkahelyek és munkavállalók helyzetét is. A Kereszténydemokrata Néppárt gazdasági programjának már ekkor is egyik sarkalatos pontja volt a hazai munkahelyek megőrzése, így Csenger-Zalán Attila kezdeményezésére és aktív részvételével kidolgoztak egy programot, amelyet a KDNP 1993 februárjában meg is hirdetett, ez volt a „Hazai Termék – Hazai Munkahely” mozgalom. Célja az volt, hogy felhívja a lakosság figyelmét a jó minőségű magyar termékekre. A mozgalom elindítását követően alapítványt hoztak létre, amelynek Attila lett az ügyvezetője. Sorra állapodtak meg - a kereskedelmet, ipart és a szolgáltatást egyaránt reprezentáló - magyar vállalatokkal, hogy pártsemleges együttműködés révén, közösen hívják föl a figyelmet a hazai termékekre, illetve azok vásárlására. A programban résztvevő magyar árukra egy „H + H” embléma is került, ami figyelemfelkeltő szerepe mellett egyfajta – minőséget garantáló – védjegyként is működött. Az országos kampány nem csak a mozgalom ismertségét, hanem a kitűzött eredményeket is hamarosan meghozta.
A másik kezdeményezés kicsit későbbi és már inkább közéleti jellegű volt. A rendszerváltás utáni második választást követően láthatóvá vált, hogy a jobboldal kezd szétforgácsolódni. Szükség volt olyan szellemi műhelyre, amely egyéni és pártérdekeken felül áll, alapja a közös erkölcsi értékrend, célja pedig a nemzeti, keresztény, konzervatív értékek újrahonosítása, egy igazságosabb társadalom megvalósítása. Így alakult meg 1997-ben a „Pro Patria, Összefogás a Kereszténydemokráciáért Egyesület”, amelynek egyik alapítója, majd ügyvezetője Csenger-Zalán Attila lett. Éveken keresztül szerveztek teltházas előadásokat aktuális közéleti, gazdasági, kulturális kérdésekről, jobboldali politikusok, egyetemi tanárok, akadémikusok és egyházi személyek bevonásával.
Közéleti munkáját 2000-től Törökbálinton is folytatta a Kereszténydemokrata Néppárt helyi szervezetének elnökeként. Politikai érdeklődése, a közösség jobbításáért érzett felelőssége az utolsó pillanatig megmaradt. Jelen volt a város minden jelentős eseményén, ünnepségén. Idén október 6-án hajnalban égi hazájába költözött, s immár odafentről kísérte figyelemmel a városi megemlékezést, nyilvánvalóan a Tőle megszokott eleganciával és érdeklődéssel.
Búcsúzunk Tőled, nyugodj békében Attila!
a KDNP Törökbálinti Szervezete nevében
Menus Zsófia elnök
Életrajz
1930. augusztus 14-én született Budapesten. Középiskolába a budai Szent Imre Ciszterci Gimnáziumba járt, a gimnáziumi évek alatt kezdte atlétikai pályafutását. Gátfutóként 110 gáton, 1950-57 között 21 alkalommal volt tagja a Magyar Atléta válogatottnak, amely ez idő tájt az európai élvonalba tartozott. Sok dobogós helyezése volt nemzetközi és hazai versenyeken.
1950-ben felvételt nyert az Eötvös Lóránt Tudomány Egyetem jogi karára. Az egyetem elvégzését követően a Villamos Kismotorgyár jogtanácsosa lett. Az 56-os forradalom idején a vállalati Munkástanács titkárává választották. A forradalom leverése után csak sport teljesítményének köszönhetően őrizhette meg munkahelyét.
A későbbiekben külkereskedelmi vállalatok jogi, gazdasági ügyeit intézte, majd a Magyar Hajó- és Darugyár export főosztályát irányította. Tevékenységének fő területe úszódaruk exportja Dél-Amerika, Afrika és Közel-Kelet kikötőibe. 1988-ban a Ganz Danubius Hajógyár egyik vezérigazgató helyettese lett.
1991 januárjában Antall József miniszterelnök bonni nagykövetnek nevezte ki.
A diplomáciai tevékenységet követően nyugdíjasként a Kereszténydemokrata Néppárt külügyi osztályát vezette, majd Surján László mellett elnökhelyettesként dolgozott. A magyar termékek támogatására másodmagával kezdeményezte a Hazai Termék – Hazai Munkahely Egyesület létrehozását.
1997-ben a „Pro Patria Összefogás a Kereszténydemokráciáért” mozgalom egyik alapítójaként, majd ügyvezető elnökeként rendszeresen szervezett nagy látogatottságú előadásokat, ismert, ma már vezető pozíciójú politikusok részvételével.
2003-ban a KDNP ügyvezető főtitkárává választották, mely pozíciót 2008 végéig töltötte be.
2000 ősze óta törökbálinti lakos, 2012-ig a KDNP törökbálinti szervezetének elnöke.
2011. augusztus 20-án „Magyarország érdekében végzett több évtizedes munkássága, külügyi szolgálata, életútja elismeréseként” a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét vehette át.
2014. október 6-án, életének 85. évében Törökbálinton hunyt el.
