Mi indít valakit arra, hogy egy tizenkét kilós hátizsákkal a hátán, közel ezer kilométert gyalogoljon? Ezt a kérdést sokszor tették fel nekem az utóbbi hónapokban. Nem volt könnyű felelni, és ma sem érzem könnyebbnek a válasz megfogalmazását.

Pedig 6 hét után újra itthon vagyok. Végigjártam a Caminot, éppen úgy, ahogy elterveztem. Útközben gondolkoztam a válaszon, és azt hiszem végül is sikerült átgondolnom, hogy engem mi indított el ezen az úton. De azt is megtapasztaltam, hogy ahány ember, annyiféle indíttatás létezik. Most írnom kéne a Camino-ról, de hirtelen teljesíthetetlennek tűnik a feladat. Hogyan lehetne egy oldalban elmesélni 6 hétnyi út szépségeit, csodáit, megpróbáltatásait? Azt hiszem, megpróbálom a könnyebbik végén kezdeni a dolgot, és elmesélem, mi is ez valójában…

Zarándoklatról
Aki rohan, azt az idő szorítja,
Aki zarándokol, azt az idő tágítja.
Aki menekül, önmaga elől fut,
Aki zarándokol, önmaga felé tart.
Aki menetel, másokhoz igazodik,
Aki zarándokol, saját ritmusára jár.
Aki túrázik, teljesít.
Aki zarándokol, teljessé lesz.
Aki kirándul, kikapcsolódik.
Aki zarándokol, bekapcsolódik.
Aki sétál, nézelődik.
Aki zarándokol, befelé figyel.
Aki bóklászik, céltalan.
Aki zarándokol, célra talál.
Aki zarándokol, úton van.
Aki zarándokol, jó úton van.

A „camino” szó spanyolul „utat” jelent, és első látásra a nagybetűs Camino sem más. Egy út, keresztül Spanyolországon. Azaz valójában számos utat neveznek így, amelyekben egy közös pont van, az hogy mindegyiknek egy spanyol város, Santiago de Compostella a végpontja. Ezer és ezer zarándok indul útnak szerte a világban, hogy az utak valamelyikét végigjárva eljusson Galiziába, és megkapja a Compostellát, az igazolást, hogy végigjárta a zarándokutat. Vannak, akik otthon kulcsra zárják az ajtójukat és onnan, a küszöbről indulnak útnak, gyalog egészen Santiagoig menetelve. Ismerek olyat, aki Budaörsről indult el így és három hónap alatt meg is tette az utat. Mások valamelyik jeles kiindulópontra utaznak, onnan kezdik el az útjukat. A Portugál út például Liszbonból indul, és két-három hét alatt végig lehet járni, de mehetünk az Északi úton, Irúnból is. A legismertebb mégis a Francia út, amelynek kiindulópontja egy kicsi baszk falucska a Pireneusok lábánál. A neve St. Jean Pied de Port, ami körülbelül annyit tesz, hogy Szent Jakab a hegy lábánál. Ebben a kis faluban gyülekeznek minden nap a zarándokok a világ minden tájáról, hogy kiváltsák zarándok útlevelüket, a Credencialt. Másnap pedig útra kelnek, és átkelve a Pireneusok hágóin, átgyalogolnak egész Spanyolországon, hogy harminc-negyven vagy akárhány nap múlva elérkezzenek Santiagoba.
A Rómába vezető út után a Szent Jakab nyomában járó a leghíresebb zarándokút, amelyet a középkorban százezrek jártak végig. Az elmúlt évszázadokban aztán majdnem a feledés homályába merült, mígnem XX. század közepe táján egy Don Elias Valina Sanpedro nevű plébános el nem határozta, hogy feleleveníti a zarándokút hagyományát. Fáradozásait igazi siker koronázta, hiszen ma újra többszázezren járják végig az utat évente, igaz még mindig sokkal kevesebben, mint a középkorban. A katolikus vallás hite szerint, aki végigjár egy zarándokutat, az feloldozást kap minden addigi bűne alól. Sokan indulnak útnak spirituális indíttatásból, de mára legalább ennyien tekintik ezt az utat nyaralásnak, vagy sportteljesítménynek. De bármilyen céllal indulnak is el, én azt tapasztaltam, hogy a Camino mindenkire hatással van. És egyáltalán nem csak az izomlázra gondolok.
Amíg zarándokolsz, egyedül vagy. Önmagaddal. Nincs rá szükség, hogy alkalmazkodj másokhoz. Nincs rá lehetőséged, hogy becsapd magad, hogy másokat okolj a hibáidért, vagy hogy más hibáinak te idd meg a levét. Csak magadért felelsz. És csak te felelsz magadért. Számomra ez a szabadság. Én ennek az érzésnek a megéléséért keltem útra, amikor kétszer körbegyalogoltam a Balatont, és a Caminora is ezért indultam. De vannak, akik a hitükben szeretnének megerősödni, akik választ keresnek az életük nagy problémáira. Sok frissnyugdíjas indul útnak, hogy eltervezze, hogyan is éljen ezután. Vannak, akik elvesztették az állásukat, vagy úgy érzik nincsenek a ”helyükön” az életben, és itt gondolják át, hogyan is legyen tovább. És ha megfelelő lelkülettel, elfogadással, alázattal, és szeretettel a szívében indul útnak valaki, akkor a Camino megad mindent, amire szüksége van. Minden nap tele van apró csodákkal, amikre rácsodálkozhatsz, csak észre kell venned őket. Önmagad megismerése és legyőzése mellett a másik nagy ajándék a barátok. Mert bár a zarándoklás magányos műfaj, azért mégiscsak együtt haladsz emberekkel, akik ugyanoda tartanak ahová te. Némelyikükkel csak egyszer találkozol, másokkal napokig együtt haladsz. Egyszer csak a vacsoráról beszélgettek, máskor elmeséled az életed legféltettebb titkait is valakinek, akit azelőtt soha nem láttál. Aztán nem találkoztok soha többé. És szövődnek igazi, tartós barátságok, sőt szerelmek is. Éppen Santiagoban voltunk, amikor egy olyan pár esküdött, akik két évvel előbb a Caminon ismerkedtek meg.
Én is szereztem barátokat. Spanyolokat, mexikóiakat, íreket, hollandokat, amerikaiakat, németeket, olaszokat és magyarokat is. Csak rajtunk múlik, hogy tartjuk-e a kapcsolatot a Camino után is.
A Caminot sokféleképpen végig lehet járni. Minimál költségvetéssel, vagy luxus körülmények között. Rohanva, vagy kényelmes tempóban. Fiatalon, vagy idősebb korban… De szerintem nagyon fontos, hogy alaposan felkészüljünk rá, testileg, lelkileg egyaránt.
A felszerelés gondos megválogatása, a hasznos információk összegyűjtése sok fájdalomtól, bosszúságtól, akár az út feladásától kímélhet meg bennünket. Éppen ezért örömmel állok rendelkezésére bárkinek, aki kacérkodik a gondolattal, hogy ő is elindul. Mert a Camino ott van, és mindenkit vár. Csak el kell indulni…

Nyíri Erzsi