Nagyszabású és igen nívós kiállításnak adott otthont a törökbálinti Falumúzeum. A múzeumban felállított Játékkiállítás három részből állt. Az első része az elmúlt 150 év polgári játékait, a második a magyar játéktörténet emlékeit, a harmadik pedig a Törökbálinton fellelhető, néhány játék-emléket mutatta be. Majercsik Krisztinával, a kiállítás kurátorával beszélgettem.
A kiállítás meglehetősen interaktív volt. Gondolom egy játék-kiállításnál ez szinte elengedhetetlen.
Sajnos azt nem tudtuk lehetővé tenni, hogy minden játék kipróbálható legyen, hiszen egyes esetekben igazi ritkaságokról beszélünk, de kisfilmeken megpróbáltuk bemutatni, hogy egyes játékok, hogyan működtek. Ezen kívül természetesen voltak olyan játékok is, melyeket ki lehetett próbálni, ezek elsősorban a régi lemezjátékok replikái voltak, illetve saját kezűleg is lehetett játékot készíteni.
A kiállítás egyik gerincét a lemezjátékok adták. Mit kell tudnunk ezekről a játékokról?
Az első gyártott lemezjátékok 1850 körül készültek. Kezdetben ezek szerkezet nélküli festett játékok voltak. Később építettek a játékokba egyszerűbb szerkezeteket és megjelent az előre megfestett – litografáltlemez, melynek köszönhetően nem kellett az elkészült játékot utólag még ki is festeni. A legtöbb játék Németországból érkezett, de jelentős játékgyárak voltak Spanyolországban, Angliában, Japánban és Amerikában is. Lemezből készültek vasutak, kulccsal felhúzható-, lendkerekes-, bowdenes szerkezetek, önmozgó vagy mozgatható játékok egyaránt.
Mikor kerültek ezek a játékok Magyarországra?
A magyarországi lemezjáték-gyártás 1872-ben kezdődött. Az első játékok kézi festésű, szerkezet nélküli, egyszerű bádogjátékok voltak (locsolókanna, vödör stb.). Az 1948-as államosításkor több céget is a Lemezárugyárhoz államosítottak, mellyel egy koncentrált gyártóbázis keletkezett.  Megjelentek az első lendkerekes autók, diavetítők, majd később a holdrakéta és a xilofon is.
A lemezjátékokon kívül milyen fontos játékok léteztek Magyarországon?
A 19. század végén jöttek létre az ipariskolákban a gyermekjáték-készítő műhelyek, ahol leginkább babákat gyártottak. A babakészítők közül még ki kell emelni Farkas Erzsébetet, aki az 1930-as években az ún. Farkas babákat készítette. Gumijátékokat 1884 óta gyártanak Magyarországon, fajátékokat is gyártó iparosok közül Theisz Lőrincet említeném, aki többek között, paddal egybeépített asztalkát készített, melynek másolata a kiállításon is látható volt.
Mit kell tudnunk a törökbálinti játszási szokásokról?
Azokban az időkben nem úgy volt, hogy az ember bement a boltba és minden játékot megvehetett. A lányok például gyakran csuhébabát készítettek, hajnak, kukoricahajat használtak. Az iskolákban a kézimunkaórán, rongybabát varrtak maguknak vagy testvéreiknek. Ha lehetőségük volt, vettek Pesten kaucsuk-fejet és annak varrtak testet és ruhát. A testet általában szalmával tömték ki.  Természetesen nem maradhattak ki a szabadtéri játékok sem. A legtöbb játszás kint a szabadban, kevés eszközzel zajlott: pilinckázás, karikázás, ugráló kötelezés, „tasa-tasa”, labdázás, golyózás, futkosós, kidobós, ugróiskolázás, kerekezés, rollerezés, háromkerekűzés, bújócskázás, fára mászás, szánkózás, sílécezés és hógolyózás.  A Zimándy Ignác kezdeményezte olvasó-körben tekepálya és sporteszközök is voltak. Szánkópálya működött a főúton az erdőből kb. 2 km-es csúszás volt lehetséges, egészen a HÉV végállomásig. Volt egy rövidebb pálya is, a kálváriától a HÉV végállomásig, ahol síelni is lehetett, hiszen az akkori forgalom ezt még megengedte.
A kiállításon volt egy kép, mely a Zárdában készülhetett és a gyermekek kezében igen sok játék volt. Erről mit lehet tudni?
Nagyon fontos szerepe volt a zárda életében Mártonffy Anikónak, aki gyermekéletének egy részét a törökbálinti Keresztes Nővérek zárdájában töltötte. A szigorú vallási, de egyben szeretetteljes környezetben megkedvelt egy nővért, akivel barátságot kötött. Részben a nővér hatására, Törökbálintra is visszajárva, egész életét a nehéz-sorsú, árva gyermekek szolgálatába állította. Meggyőződése volt, hogy az értelmes és örömöt jelentő munka, sokat segít mindenki életében. Háziipari gyermekjátékszer-készítő közösségeket szervezett, ahol az általa tervezett – különösen filc – játékokat készítették.  A termékek nemcsak magyarországi forgalomba, hanem Európába, sőt Amerikába is eljutottak.
Szeretnétek a gyűjteménybe minél több helyi játékot is. A kiállításon már volt egy-két törökbálinti darab, ezekről mit kell tudni?
A kiállításon volt egy tricikli és egy babakocsi, mely Kronavetter Ferenc, lakatos munkája. Ő megrendelésre gyártott a helyi gyerekeknek ezeken kívül még, szállítókocsit, vasszánkót és vaskocsit is. Szintén bemutatásra került a kiállításon Kubicsek Gyula, faszobrász hőforgó játéka, mely kályha fölé helyezve, a felszálló hő hatására forgott. Kubicsek ezen kívül húzogatós fajátékokat is készített a gyermekeknek. Egy idő után Törökbálinton is elérhetőek voltak a „gyári” játékok.
A Szanatóriummal szembeni kereskedő rendelés esetén hozott a fővárosból játékokat, majd a későbbi időkben, a helyi búcsúban és az érdi vásárokon lehetett komolyabb játékokra szert tenni. Ha már konkrét neveket említettem, szeretném megköszönni Kronavetter Istvánnak és Schmidt Jánosnak, akik tárgyakkal, továbbá Boldogné Annuskának és Iglódi Rózsi néninek, akik visszaemlékezéseikkel, járultak hozzá a kiállítás létrejöttéhez.
Szeretnénk, ha tudományos szempontból is értékelhető kutatás jöhetne létre. A törökbálintiak minél több régi fényképet, játékot, játszási szokást osztanának meg velünk, játék tárgyakat hoznának a Falumúzeum számára. A játékokat a Könyvtárban gyűjtenénk, archiválnánk.
Tervezünk egy helyi kiadványt is a kutatásról, majd a tárgyakat, fotókat időszakos-kiállításként tervezzük bemutatni, a későbbiekben pedig a megvalósuló helyi Játékmúzeumban, lennének állandóan elérhetők.

Németh Gergő