Takács Tibor Császármadár címmel írt történelmi regényt Török Bálint életéről 2001-ben, önkormányzatunk felkérésére. A színvonalas és tekintélyes életművel rendelkező író, költő az elmúlt napokban elhunyt. Emlékét megőrizzük. Szerkesztőségünk az író-költő műveiről szóló, lapunkban megjelent írásokkal búcsúzik jelenkori irodalmunk meghatározó alakjától.
Takács Tibor: Aranykereszt a félhold fölött
Jó és hiteles történelmi regényt nehéz írni. Több dolog is okozhatja ezt, elsődlegesen talán az, hogy a történelem – sajnos – ezen az „éghajlaton” nem állandó, lerögzült tényszerűség, hanem gyúrható, alakítható és aktualizálható matéria.

Takács Tibor azonban a jó és hiteles történelmi regényt írók közé tartozik; ismerve a jelenlegi palettát, megkockáztatom, ő a mérce. Pablo Neruda írta valamelyik versében, hogy „útból és szerelemből lesznek a könyvek”. Ennek az állításnak az első része most végképp igaz, hiszen Takács Tibor írói munkamódszerének egyik alapvetését takarja. Ahogy erről mondja: „A tatárjárás korától végigírtam hazám múltját úgy, hogy mindig bejártam a helyszíneket, úgy éreztem, ezzel tartozom olvasóimnak”.
A harmincadik történelmi regényével jelentkező író (legalább ilyen számú szépprózai és lírai művel a háta mögött), ebben a kötetében ismét jelentőségteljeset alkotott. Maga a témaválasztás, a törökök felett aratott nándorfehérvári győzelem megjelenítése is üdvözlendő, hiszen az iskolai történelemkönyveken kívül alig olvashatunk erről a nevezetes eseményről. Ám az egyenesen sziporkázó, ahogy ezt a diadalt s a korszak elő- és utóéletét elmeséli az író, hús-vér emberekkel, remek karakter-ábrázolásokkal, csillogóan okos párbeszédekkel. Takács regényét olvasva megelevenedik a múlt, kézzelfoghatóvá válik egy-egy történelmi adat, „ablak nyílik” 1456. Magyarországára.
Megtanulhatjuk, megtudhatjuk az író jóvoltából, hogy milyen emberek voltak az általunk hősöknek tiszteltek, milyen hétköznapi gondokkal, esendőséggel küszködtek életük során s hogy hogyan lettek – hazafiak.
Erre pedig most is nagy szükségünk lehet.
(Hungarovox Kiadó, 2012.)

Takács Tibor: A múzsa ölelésében
Ez a nagyszerű versgyűjtemény mestermű a Mestertől. Takács Tibor egy összefüggő, hatalmas lírai füzért nyújt át legújabb kötetében az olvasónak, olyat, amelyhez foghatót modernkori költészetünkben aligha találhatunk.
A több mint háromszáz költeményből álló légiesen izgalmas, érzékeket felcsigázó mű csupa-csupa opálosan csillogó gyöngyszemből áll – mondhatnám, de az így nem lenne teljesen igaz. Gyöngyök helyett izzó parázsdarabok azok, amelyek veretes szóképekben, csintalan és találó metaforákban jelenítik meg a költői mondanivalót. Ezt a mondanivalót egészítik ki, teszik érzékletesebbé Macskássy Izolda festőművésznő remekbe szabott, finom vonalvezetésű grafikái.
E könyv – szerelmeskönyv.
A légies vágyakozásé, a pulzáló erotikáé, a beteljesülésé. S a megfogalmazás módjában, kifejezéseinek eszköztárában olyan finom, lágy és művészi, hogy szinte láthatatlan aranyszálként fogja össze az egyes darabokat. Mintha mindegyik másról szólna, pedig mindvégig ugyanannak a két embernek a sorsán, szinte tértelen és végtelen összetartozásán pereg ez a gyönyörű szál.
Takács Tibor lírája nyilvánvalóan nem ismeretlen a versolvasó emberek előtt, hiszen a nyolcvanöt esztendős író-költő főhajtásra méltó gyakorisággal publikál,
s önálló köteteinek sokasága található
a könyvtárakban. Számomra most mégis úgy tűnik, hogy e kimagasló mesterségbeli tudással bíró költő ilyen nehéz művészi feladatra még nem vállalkozott.
Ez költészetének a koronája.
(Bába Kiadó, 2012)

Hajdu Ferenc

Takács Tibor: Török Bálint idézése
(részlet)

„Harmadik hete én már végképp
nem itt élek, de messzi múltban,
újjászülettem ama rég élt
enyingi Török Bálint úrban,

övé az arcom és a lelkem,
elrejtőztem egy letűnt korban,
hová eljutni lehetetlen,
feltámasztom élő-halottam,

és vele élem át a régvolt
időt, két király tett itt rendet,
s kettejük közt a kelő félhold
fényébe Buda belereszket,

szerelmeit is megtaláltam,
szívében mennyi szép tavasz nyit,
harmadik hete ott az ágyam
ahol Török Bálint is alszik,

kezem az ő keze hűsége,
bukásai mind az enyémek,
és szárnyalása fel az égre,
krónikás-évek elkísérnek.”

(…)