Közeledik a karácsony. Ilyenkor mindenki azt keresi, hogyan tud örömet szerezni szeretteinek. De miért van az, hogy ebben a pár napban ennyire odafigyelünk másokra, a hétköznapokon pedig szinte csak magunkkal foglalkozunk. Bohn István esperes-plébánossal az ünneplésről, Isten szeretetéről és ajándékairól beszélgettünk.
A Karácsony, Jézus születése, a keresztények egyik legnagyobb ünnepe. Hogyan lehetne megfogni a karácsony, illetve maga az ünnep lényegét?
Az ünnepi érzést mindig valami kiváltja. Szeretnénk, ha az életünkben jó dolgok történnének, szeretnénk boldogok lenni. Keressük a boldogságot, és ebben a keresésben az ember többfelé is elindul. Ha találunk valamit, akkor megállunk és teret adunk az örömnek. Emellett úgy gondolom, hogy az ünnep ajándékként is jön, és a karácsonyban pont az a gyönyörű, hogy valaki meg akar minket ajándékozni, és ez a valaki az Istenünk. Először azzal ajándékozott meg, hogy megteremtett bennünket, majd azzal, hogy meghívott minket, hogy éljünk vele közösségben.
Az igazi karácsony ajándék, amelyet Isten készít el számunkra. Ha az ember átél egy ünnepet és azt megtapasztalja, akkor később keresni fogja, hogy újra átélhesse. Igény van bennünk, hogy a nagy rohanásban néha megálljunk és rácsodálkozhassunk az élet szépségeire. Ha Istenben találtam meg ezt, akkor őt fogom keresni, ha a természetben, akkor azt. Ilyenkor megállunk, félretesszük hétköznapi dolgainkat, letesszük a munkát, és csak arra figyelünk, ami az ünneplés lehetőségét megadja.
Számomra a karácsony nem hagyomány, nem szokás, hanem ajándék. Isten ajándékozó szeretete viszont arra sarkall minket, hogy mi is így legyünk jelen a világban, mi is megajándékozzuk szeretetünkkel embertársainkat.
Karácsonykor megállunk és ünnepelünk. De ez az elcsendesedés egyre későbbre tolódik ki. Van, hogy még 24-én napközben is rohangálunk. Hol rontottuk el? Hogyan kellene csinálnunk?
Egész évben nevelnünk kell magunkat. Nemcsak karácsonykor és az adventi időszakban. Olyan lelkületben kell élnünk az év minden napján, hogy szeretteinknek tudjunk időt adni. Szeretetkapcsolataimnak kell az első helyen állnia és ennek kell mindent alárendelni. Istenre is kell időt szánnom. Időt kell szánnom a vele való beszélgetésre, az imádságra, időt kell szánnom a Szentírás olvasására és az azon való elmélkedésre. Nem kampányszerűen, hanem tudatosan kell élnünk. Azt szokták mondani, hogy nagyon rohanó világban élünk. Én pedig úgy gondolom, hogy azért rohanunk, mert önmagunk üressége elől, önmagunk gyengeségei elől, a másikkal való kapcsolattartás elől rohanunk.
Adventkor – gondolom – megnövekednek a papi tennivalók is, korábban fel kell menni a rorate misékre, ügyelni arra, hogy a templom rendben legyen az ünnepre…
Egyrészt szerencsés vagyok, mert sok segítőm van, akikre nyugodt szívvel hagyatkozhatok. Másrészt csak magamat tudom ismételni, nem szabad úgy élni, hogy a karácsony egy kampány, amiután pedig visszamehetünk a „normális” kerékvágásba. Ha úgy vesszük, az én egész életem egy kampány. Az én munkám január elsejétől december 31-ig tart. Más típusú feladatok vannak ilyenkor, de úgy, ahogy az Atya is szüntelenül munkálkodik, nekünk is szüntelenül munkálkodnunk kell. Nagy baj lenne, ha csak karácsonykor pezsdülne fel az élet, az év többi napja pedig langyos lenne.
Meg tudja élni azt karácsonykor, amit a legtöbb ember, hogy a szűk családjával tölti az időt, hiszen Ön végig dolgozza a karácsonyt?
Testvérem a családjával szokott eljönni hozzám. Mikor még nem voltak kisunokák, addig az éjféli misére jöttek, és utána ajándékoztuk meg egymást. Persze ez nem ugyanaz, mint gyerekkoromban, amikor gyerekként körülültük a karácsonyfát, de tudunk együtt ünnepelni. Másrészről pedig nekem a híveim a családom. Lehet, hogy a gyerekek nem érzik, de én, amikor felmegyek karácsonykor a pásztorjátékokra, és ott a sok gyerek, úgy érzem, hogy ők mind az én gyermekeim. Nem mindig tudom kimutatni, de a híveim iránt nagyon mély szeretettel vagyok. Jézustól arra kaptunk meghívást, hogy bár nem vagyunk mindenkivel vér szerint rokonságban, de közeledjünk mindenkihez testvéri szeretettel.
Karácsonykor azok is elmennek szentmisére, akik évközben nem nagyon szoktak. Ilyenkor a szentbeszédnek nagyon erős súlya van. Tudja már, hogy mi lesz ennek a karácsonynak az üzenete, mit szeretne eljuttatni a hívekhez?
Az lenne az ideális, ha egész életünk az Istennel való találkozás lenne. A mostani lelki helyzet úgy gondolom az, hogy Isten azt üzeni nekünk, hogy a sok imádkozás és elmélkedés után, végre lépjünk a tettek mezejére. Kezdjük el megvalósítani azt, amire meghívott bennünket, vagyis kezdjünk el közösségeket létrehozni. Menjünk ki az emberek közé és ismerjük meg örömeiket, bánataikat. Helyzeti energiáinkat át kell alakítani mozgási energiákká. Biztos van olyan, amit Jézus rajtam keresztül el akar még mondani, de jelen pillanatban ezt tudtam felfogni akarataként. Azt szeretném, ha az emberek úgy tekinthetnének ránk, mint az első keresztényekre, akiket szerettek, hiszen ők is szerették egymást és a többieket.
Kezdjen közösségünkben megvalósulni az, amiért Jézus eljött. Nekünk, keresztényeknek feladatunk, hogy amint tavasszal a napfény elolvasztja a jeget és előcsalogatja a földből az életet, úgy csalogassuk elő embertársaink szívéből az Isten és az egymás iránti szeretetet. Maga Isten akar képessé tenni minket erre azáltal, hogy eljön hozzánk. Meg kell engednünk neki, hogy szeressen minket, és ezáltal mi is másokat. Ez karácsony ajándéka, ezért örülünk, hogy velünk az Isten!

Németh