Nem tétlenkedtek az elmúlt hetekben az Erdélyi Magyarok Egyesületének (EMTE) tagjai. Amellett, hogy két kopjafát is felállítottak a Szérűskertben, szerveztek egy igen jól sikerült és emlékezetes bált a művelődési házban.
Elsőként vitéz Sebő Ödön, Fábik István által faragott kopjafáját avatták fel, mely megemlékezésen, a magyar katonatiszt fia, Sebő Ferenc is részt vett. Sebő Ödön azzal vált hőssé, hogy 1944 őszén a 32. hegyi határvadász zászlóalj egyik tisztjeként embereivel hatalmas túlerő ellen védelmezte a Gyimesi-szorost. 1944-ben a magyar 2. hadsereg rövid csatában vereséget szenvedett. A 32. hegyi határvadász zászlóaljhoz tartozó harccsoport, Sebő Ödön főhadnagy parancsnoksága alatt azonban még tartotta magát és védte az ősi határt. Hősiesen és olyan sikeresen harcolt, hogy a szovjet parancsnokság nagy erőket sejtett Gyimesbükk környékén.
A gyimesi harcok három hétig tartottak. A Keleti-Kárpátok átjáróiban már mindenhol betörtek a szovjet csapatok, de Gyimes még mindig tartotta magát. A Gyimesi-szorosból való kitörés után Sebő Ödön a 22. gyalog tábori pótezred zászlóaljának parancsnokaként a rábízott katonákat továbbvezette a Székelyföldön, Felvidéken, Csehországon át Németországig, állandó harcban, „halálra ítélt zászlóaljként”.
A megemlékezésen Sebő Ferenc, a táncház mozgalom alapítója, édesapja emlékét elevenített fel, majd  elénekelte József Attila: Kertész leszek című versének megzenésített változatát.
A második kopjafaállítás kicsit „viharosabbra” sikerült. No, nem azért, mert politikai vagy közéleti vihart kavart, hanem azért, mert a természet gondolta úgy, hogy Pongrátz Gergely 1956-os hős, a Corvin köziek parancsnoka kopjafaállításának forgatókönyvét átírja. A műsorok még rendben lezajlottak, de Wittner Mária beszéde előtt olyan vihar kavarodott, hogy a megemlékezőknek a református templomba kellett menekülniük.
Pongrátz Gergelyt 1956 november 1-én választották a Corvin köz főparancsnokává, de miután látta, hogy a Corvin közt nem lehet megvédeni lemondott. A forradalom leverése után külföldre szökött, a rendszerváltás után visszatért anyaországába. Megemlékezésében Wittner Mária a mai napig tartó szabadságharcról beszélt és arról, hogy mennyire fájt neki, hogy a forradalom ötvenedik évfordulóját vérbe fojtották.
A megemlékezések mellett a vidámságra is sort kerítettek a Törökbálinton élő erdélyiek, hiszen november elején EMTE-bált szerveztek, melyre megtelt a művelődési ház nagyterme. Nem véletlenül, hiszen a szervezők igen jó házigazdának bizonyultak, nemcsak a pálinka és a vaddisznópörkölt volt nagyon finom, hanem a zenészek is nagyon jól húzták a talpalávalót, amelynek köszönhetően az utolsó vendégek már majdnem napkeltekor hagyták el a táncteret.

N.G.