Kerthelység

2013. márc 15.

A város vezetése jó gazdája a nevelésnek, oktatásnak

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

Beszélgetés Sárközi Márta tankerületi vezetővel

Igazgatóasszony, Ön a törvényi szabályozásnak és egyéb személyi feltételeknek megfelelően eredményesen megpályázta és elnyerte a tankerület vezetői pozícióját. Elöljáróban felvázolná eddigi pedagógiai munkásságát?
1977-ben képesítés nélküli nevelőként kezdtem el tanítani a gyáli Kossuth Lajos Általános Iskolában. Három év múlva nyertem felvételit az Esztergomi Tanítóképző Főiskola Zsámbéki Kihelyezett Tagozatára.

Később az ELTE Általános Iskolai Tanárképző Karán magyar nyelv és irodalom szakos diplomát szereztem, majd letettem a közoktatás-vezetői szakvizsgát, és 2005-ben pedagógia szakos bölcsész és tanár lettem. 1987-ben kollégáim javaslatára bíztak meg az intézmény vezetésével, és 20 évet dolgoztam igazgatóként.
Igazgatóként az egyik legfontosabb célom mindig az volt, hogy a nevelőtestület közösséggé formálódjon. Meggyőződésem, hogy ahol a pedagógusok közössége jó közösség, egységes célokkal és követelményekkel, ahol őszinte és baráti kapcsolat alakul ki a munkatársak között, ott jó iskolaközösség is teremtődik. Mindig fontos volt számomra, hogy az iskolában mindenki ismerje és tudja a feladatát, hogy az elvégzett tevékenységet ellenőrizzem és értékeljem, hogy észrevegyem a fejlődést, hogy segítsem a konfliktusok megoldását és a problémamegoldást. Soha nem igazgató, hanem vezető szerettem volna lenni. Olyan, aki távlatokban gondolkodik, aki a teljes szervezetet és annak összhangját alakítja, akinek központi módszere az értékelés, a fejlesztés és a motiválás, aki kifinomult tárgyalástechnikával rendelkezik, s aki jó konfliktuskezelő.
Köztisztviselői tevékenységem a kere­pe­si Polgármesteri Hivatalban kezdtem, oktatási referensként láttam el a közneveléssel, közművelődéssel kapcsolatos feladatokat. 2010. február 1-étől töltöttem be Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában a Humán Iroda irodavezetői munkakörét. Feladatkörömbe a köznevelési, közművelődési, közgyűjteményi, szociális, egészségügyi, jegyzői gyámhatósági, sport, ifjúsági, esélyegyenlőségi, roma ügyek tartoztak.
Megtudhatnánk, hogy mi jelentette a fő motivációt abban, hogy felvállalta a tankerület vezetését?
Az Érden eddig eltöltött időszak alatt megismertem és megszerettem a várost és környékét. Az óvodákkal együtt 25 köznevelési intézménnyel dolgoztam együtt, segítettem őket, hogy tevékenységüket törvényesen és szakszerűen tudják végezni.
Az általam megpályázott Érdi Tankerülethez Diósd, Pusztazámor, Sóskút, Százhalombatta, Tárnok, Törökbálint és Érd települések 23 köznevelési intézménye tartozik. Nagyon fontosnak tartom, hogy a tankerület igazgatójaként megismerjem az intézményeket és az ott folyó pedagógiai tevékenységet. Fontos, hogy az intézmények, vezetőik és a tankerület között jó, egymást segítő és egymásra odafigyelő munkakapcsolat alakuljon ki.
Úgy érzem, 30 éves pedagógiai és 5 éves köztisztviselői és vezetői tapasztalatomat ebben az új feladatban, a köznevelés átszervezésében is hasznosítani tudom. Pedagógiai és vezetői munkám során mindig szükségem volt empátiára, humánus hozzáállásra, együttműködési készségre, jó kapcsolatteremtő és kommunikációs képességre, amit ebben a feladatkörben is kamatoztatni tudok.
Tudjuk, hogy tavaly november- decemberben már folytak az előkészületi munkálatok az iskolák átadásával-átvételével kapcsolatban. Ugyanakkor mindössze egy bő hónap gyakorlati tapasztalata van a hátunk mögött. Értékelné ezt a rövid időszakot?
Az Érdi Tankerületben jó tapasztalatok vannak a fenntartóváltással kapcsolatban. Nagyon jól együtt tudtunk működni az önkormányzatokkal és az intézményekkel, zökkenőmentesség, maximális segítség volt a jellemző az elmúlt időszakra. Sok feladat volt, hiszen egy új szervezetet kellett felépíteni, s úgy érzem, ezt a feladatot sikeresen megoldottuk.
Melyek voltak a legnagyobb nehézségek, amelyekkel szembe kellett néznie?
Nem nehézségek voltak, hanem feladatok, amelyeket az önkormányzatok, az intézmények és munkatársaim segítségével sikeresen megoldottunk.
Az iskolákban dolgozó pedagógusok mely területen érzékelhetnek változásokat a fenntartóváltás miatt?
Szerintem semmiben nem.
Milyen beleszólása lesz a tankerület vezetőjének az iskolák szakmai munkájába?
Javaslatot, tanácsot ad, segít, felügyeli a törvényességet, koordinál. Az intézmények továbbra is pedagógiai program alapján dolgoznak, amelyet a nevelőtestület készít el, s az igazgató fogad el.
Sikerült-e jó partneri kapcsolatot kiépíteni a tankerület és az érintett önkormányzatok között?
Igen. Együttműködő, partneri kapcsolat van közöttünk valamennyi érintett önkormányzattal.
A helyi önkormányzat felvállalta iskolái működtetését. Hogyan állunk a tankerület többi részein e tekintetben?
A tankerülethez 23 intézmény tartozik. Mind a 23-at fenntartjuk, 12-t működtetünk, 1311 dolgozó tartozik hozzánk.
Mennyiben jelent mást fenntartónak lenni, mint működtetőnek? Vagy éppen egyszerre mindkettőnek?
Fenntartóként szinte napi kapcsolatot jelent a működtetővel. Ha mi működtetünk, akkor az összes intézményben előforduló feladatot mi oldjuk meg. Mindegyik fontos és érdekes tevékenység, amelyeket egymással összhangban kell végeznünk.
Ön milyennek látja a törökbálinti iskolákat?
Törökbálintnak nagyon szép és gondozott iskolái, jó pedagógusai vannak. Valamennyi oktatási intézményben jártam, megismerkedtem a pedagógusokkal és az igazgatókkal, részt vettem a nevelőtestületek félévzáró értekezletein. Ellátogattam az épülő új iskolába is. Azt látom, hogy a város vezetése jó gazdája a nevelésnek, oktatásnak. Mindig odafigyeltek mindenre, megbecsülték és továbbra is megbecsülik a pedagógusaikat.
Az 1869-ben megjelent tanítóképzés tantervében valamikor azt olvastam, hogy a képzés célja: „hivatásuk iránt lelkesülő, foglalatosságaikban jártas oly munkás és ügyes tanítókat képezni, kik az emberiség szeretetének érzésétől áthatva, alapos ismereteik segítségével és kiváltképp jó példaadással vezessék a gondjaikra bízott növendékeket…”
Azt tapasztaltam, hogy Törökbálinton ilyen pedagógusok vannak.

I.K.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!