Törökbálint Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Törökbálint Város Díszpolgára címet 2012-ben Hadnagy Dénes kántor és dr. Zsolnai József professzor (posztumusz) részére adományozza az október 23-ai ünnepségen. Dr. Zsolnai Józsefné nemcsak felesége, hanem először tanítványa, később legközvetlenebb munkatársa, végül a Pannon Egyetem Neveléstudományi Intézetében intézetigazgatóként utódja volt Zsolnai Józsefnek. Vele beszélgettünk a 2011 januárjában elhunyt professzorról.

Zsolnai József

Zsolnai József Szeged-Királyhalmán egy tanyán született, szegényparaszti család negyedik gyermekeként. Korán félárva lett, ugyanis édesapját elvitték Szovjetunióba, ahol nem a fronton esett el, hanem egy kórházban vesztette életét. Édesanyja egyedül nevelte őket, ezért már kisgyerekkorától dolgoznia kellett. Mivel nagyon jó tanuló volt, tanítója felfigyelt rá és felkarolta. Felhívták anyja figyelmét, hogy gyermekének tovább kellene tanulnia, és ebben az időben a tanyasi fiúk előtt két tanult életpálya volt: a papság és a tanítóság. Ő a tanítói hivatást választotta, így kötött ki a Szegedi Tanítóképzőn.
Családja mennyire támogatta őt a tanulásban, hiszen gondolom, szükség volt a dolgos kézre.
Egyáltalán nem támogatták, olyannyira nem, hogy meg is szökött otthonról és jó néhány évig haza sem mehetett. Érdekes viszont, hogy úgy gondolta, az édesapja, ha élt volna, biztos támogatta volna a tanulásban, hiszen ő egy olvasott parasztember volt.
A professzor úrnak van gyermeke?
Az első házasságából van egy lánya és egy fia. Anikó a Szegedi Tudományegyetemen pedagógiát tanít, László pedig a Corvinus Egyetemen közgazdász, de professzor, második magyarként, a cambridge-i egyetemen is.
A tanítóképző után hogyan folytatódott a pályája?
A tanítóképző után elvégezte a tanárképzőt, majd egyetemre ment. Volt tanyai tanító több éven keresztül, ahol a szintén tanító első feleségével dolgozott együtt. A főiskolán levelező tagozaton elvégezte a magyar–történelem szakot, így már felső tagozatosokat is taníthatott. Mivel felfigyeltek rá, kiemelték, és tanfelügyelőként is dolgozhatott.
Ha Zsolnai Józsefhez egy valamit kell kötnünk, az természetesen a Zsolnai-módszer. Miért gondolta professzor úr, hogy meg kell reformálni az oktatást?
1969-ben Szobra került iskolaigazgatónak, ahol azt tapasztalta, hogy az érettségi előtt álló diákok nem értik, hogy mit olvasnak. Felméréseket készíttetett és úgy döntött, hogy bukjanak meg az érettségi előtt állók, ne mehessenek érettségizni. Sajnos a gyerekek között volt az ottani párttitkár fia is, ezért a tantestületi döntés után 24 órán belül le kellett adnia a gimnázium kulcsait, de egy évig még maradhatott napközisnek. Ennek az eseménynek országos híre lett, több pedagógiával foglalkozó szakember is kiállt mellette, de egy darabig mégsem kapott állást. Zárójelben hozzáteszem, hogy az idő őt igazolta, hisz a későbbi felmérések, többek között a PISA is (Programme for International Student Assessment, azaz a nemzetközi tanulói teljesítménymérés programja. Célpopulációját a tizenöt éves diákok alkotják – a szerk.) azt mutatta ki, hogy a magyar diákok nemigen értik, amit olvasnak. Mivel nem kapott pedagógusállást, Szolnokra került könyvtárosnak, ahol megalapozta kutatásait, amelyeket a Kaposvári Tanítóképzőben kezdett el.
Mi volt a módszerének lényege?
Azt gondolta, hogy ha valaki helyesen beszél, akkor jobb lesz a helyesírása is, hiszen a magyar helyesírás túlnyomórészt a kiejtés elvén alapszik. Kiemelt hangsúlyt helyezett a szövegértésre, a kommunikációra.
Az önök élete mikor kapcsolódott össze?
Mi először Kaposváron találkoztunk, ahol tanár–tanítvány kapcsolat volt köztünk. Ő egy igen megosztó személyiség volt. A diákok egy része, aki akarta, hogy valami legyen belőle, rajongott érte és mindent megtett, hogy teljesítse azokat az elvárásokat, amelyeket előírt, de voltak olyanok is, akik féltek tőle. A diplomaosztómon kért meg, hogy vegyek részt a programjában, ami úgy öltött formát, hogy akkor Siklóson tanítottam és ott az ő programja alapján dolgoztam. Miután elvált, megkeresett, hogy kössük össze az életünket. Csökölyön telepedtünk le, ahol igen hátrányos helyzetű gyermekeket tanítottam.
Ezután jött Törökbálint?
Még nem. Csököly után a Kaposvári Tanítóképző kihelyezett szekszárdi intézményének megszervezését bízták a férjemre, ezért egy ideig ott is éltünk. Ezután Veszprémbe hívták, az Országos Oktatástechnikai Központba, ahol lehetőségünk volt a program teljes taneszközrendszerét elkészíteni.
De ezután már tényleg Törökbálint jött.
Férjemet megkereste Gazsó Ferenc, az Oktatáskutató Intézet vezetője, hogy kellene egy olyan programot készíteni, amely nemcsak az anyanyelvvel foglalkozik, hanem az egész iskolára kiterjed. Ez lett a későbbi Értékközvetítő és Képességfejlesztő Program (ÉKP). Budapest környékén kerestünk lakhelyet, és erre Törökbálinton találtunk rá. Itt kaptam munkát és el is indult egy osztály az ÉKP keretein belül. Három év telt el, amikor férjem felvetette, hogy nemcsak egy osztályt, hanem egy egész iskolát szeretne a módszer szerint felépíteni. A település akkori vezetői, a tanácselnök és a párttitkár nagyon sokat tettek azért, hogy ez az álom megvalósulhasson.
Az órarendben olyan órákat is lehetett találni, amelyek akkor még nagyon egyediek voltak, bár manapság már egyre gyakoribb. Ilyen például a sakk, a néptánc vagy a színjátszás. Miért tartották ezt fontosnak?
A program kezdetektől fogva egy tehetségfejlesztő és tehetségkereső program volt. Próbáltunk minél több mindent megmutatni a gyerekeknek. Emellett két olyan elem is volt, ami most újra előjön, ez a mindennapos testnevelés és az egész napos iskola.
Törökbálintot itt kellett hagyniuk. Ezután mi következett?
A 90-es évek első felétől egy új programon kezdett dolgozni, mégpedig a pedagógusszakma megújítása elnevezésű projektet vezette. Azt kellett kidolgozni, hogyan lehet a teljes pedagógus kultúrát megújítani Magyarországon. Törökbálintról 1999-ben Veszprémbe kerültünk, ahol az egyetem egy kutatóintézetét szervezte meg, Pápán pedig doktori képzést indított. A Pannon Egyetemen három szakot hozott létre, amelyek ma is fennállnak, sok hallgatóval. És volt még egy tudománypedagógiai programja is, amely azt dolgozta ki, hogy a 10 és 14 éves kor közötti gyerekek hogyan vehetők rá tudományos munkára.
Professzor úr, amíg tudott, tanított az egyetemen?
Természetesen. De a doktori iskolában így már felnőtt diplomás emberek voltak az utolsó tanítványai.
Milyen ember volt Zsolnai József? Olyan megközelíthetetlennek tűnt.
Nagyon szigorú ember volt, önmagával szemben is. Az, hogy a gyerekek egy kicsit tartottak tőle, valószínűleg azzal is magyarázható, hogy a tanárok sokszor mumust csináltak belőle. Nagyon jó humorú ember volt, aki nagyokat tudott nevetni.
Milyen érzéseket váltott ki önben, hogy professzor úr Törökbálint díszpolgára lesz? Hiszen sokat köszönhetünk neki, hogy településünk akkor felkerült a térképre.
Még Japánban is tudták, hogy Magyarországon van Törökbálint nevű település. Emlékszem, egyszer jött külföldről egy olyan levél, amelyre csak annyi volt ráírva, hogy Zsolnai József, Magyarország, és megérkezett hozzánk. Én személy szerint nagyon örülök neki és tudom, hogy ő is örülne. Törökbálintot otthonának tekintette, és amikor már a betegségével küzdöttünk, megbeszéltük, hogy Törökbálinton legyen eltemetve, hiszen legnagyobb szakmai sikerei Törökbálinthoz köthetők.
Hogyan teltek az utolsó évei?
Két évig küszködtünk a betegségével. Egy kérése volt, hogy nem akar kórházba menni, egész végig itt ápoltuk a házunkban és itt is hunyt el. Akár hiszi, akár nem a végén már újságot sem vett a kezébe, gondolkodott, megbékélt, nagy békével tűrte a szenvedéseket. Amilyen lobbanékony volt néha egészségesként, annyira békés volt az élete végén.
Ön elvégezte a Pázmány Péter egyetemen a teológiát. Mennyire volt életük része a hit?
Férjem csak úgy tudott dönteni, hogyha „tudja” is, ezért hatalmas teológiai könyvtárat gyűjtött. Érdekes momentuma volt az iskola életének, mikor a 80-as évek második felében meghívta egy tantestületi értekezletre Pelsőczy Ferenc atyát, hogy tartson előadást Schütz Antal dogmatikájáról. Ez is mutatta az ő gondolkodási szuverenitását. Úgy gondolom, reménnyel ment el.

Németh Gergő