Már évek óta játszottam a gondolattal, hogy ki kellene próbálni egy jobb agyféltekés rajztanfolyamot. Láttam a hirdetéseken a rajzokat, a szinte hihetetlen fejlődést, és kíváncsi voltam, hogy velem mit tudnának kezdeni, hiszen gyerekkoromtól hadilábon állok a rajzolással. Kapóra jött, amikor kiderült, hogy Törökbálinton is indul egy tanfolyam a nyár végén. Megírtam a beharangozó cikket az újságba, alaposan utána olvastam a dolognak, és alig vártam az augusztus kilencedikét, az első napot… Aztán csak becsuktam a szemem, és amikor újra kinyitottam, már el is telt a négy nap.  Büszkén szorongattam a kezemben az oklevelemet, és még büszkébben mutogattam a családomnak a rajzaimat a rögtönzött kis kiállításon. Hogy mi is történt közben? Szívesen elmesélem önöknek.
Első nap
Miért kell nekünk mindenhonnan elkésni? Az Oekotel Hotel termében már mindenki elmélyülten dolgozott, amikor beléptünk. Csendes, megnyugtató zene szólt. Lányommal, Orsival csendben leültünk a két szabadon maradt asztalhoz, és máris érkezik a segítség Bajczi Marianna és Zabó Kitti személyében. Megkapjuk a kis csomagunkat: rajztábla, kis tasak, különböző rajzeszközökkel, szép fehér rajzlap és egy tükör. Oktatóink a fülünkbe súgják az első feladatot: Rajzolj egy önarcképet! Szuper! Mi sem egyszerűbb… Szemléltem a zaklatott tekintetű illetőt a tükörben, és lassan kerülgetni kezdett a pánik. Phűűű! Ebből nagy lebőgés lesz, az biztos! Segélykérően lestem a lányom felé, de ő már elmélyülten rajzol, és ahogy körbetekintek, látom, hogy mindenki csendben, nyugodtan dolgozik. Lassan sikerül összeszednem magam, és én is a kezembe veszem a ceruzát. Nézzük csak. Kicsit közel ülő szemek, egyenes orr egy kis krumplival a hegyén, szeplők, sok nevetőránc a száj és a szem körül. A felsőajak kicsit teltebb, mint az alsó. Csend. Mindenki rajzol, néha radíroz is. Javítani mindig lehet…. Jó. Egész jó, bár ez az orr kicsit fura! Hogy a fenébe kell orrot rajzolni?! Egy női arc. Nem hasonlít rám, nem is szép, de legalább látszik, hogy nem macska… Lassan mindenki befejezi a rajzolást. Lehetetlen, hogy már egy órája dolgozunk! Kicsit félve sandítok a szemben ülő fiatalember rajzlapjára. Egész jó, de az övé sem nagyon hasonlít. Annak örülök, hogy nem vagyok egyedül ezzel, de elhatározom, hogy nem fogom folyamatosan a többiekhez méregetni magam. Csak igyekszem kihozni magamból a legtöbbet, amit tudok, és kész. Beszélgetünk, bemutatkozunk. Van közöttünk diák, idegenvezető, pék (a hölgy éjjel dolgozni volt, most meg itt ül velünk és rajzol), számítástechnikus. Mindenféle ember. Szimpatikusak. Ebéd után beszélgetünk. A feladat: elfelejteni mindent, amit eddig a rajzolásról gondoltunk. Aztán jön a következő rajzlap. Egyszerűnek tűnő feladat. Délután további gyakorló feladatok és az első komolyabb csendélet. Hmm. Nem is rossz… Csak lépéről lépésre, és menni fog. Elfelejteni, amit eddig gondoltam. Látni, nem csak nézni. Néhány pillanat, és máris délután van. Kicsit fáj a fejem.

Második nap
Biztos, ami biztos, negyedórával korábban érkezünk. Nézegetjük a tegnapi rajzainkat a falakon. Megint megnyugtató, lágy zene szól. Beszélgetünk. Mindenki megérkezett, és máshová ül le, mint tegnap. Beszélgetünk. Megnézünk egy rövid filmbejátszást. Beszélgetünk. Én már eddig is sejtettem, hogy az ember szinte mindenre képes, amiről elhiszi, hogy meg tudja tenni. Látom, hogy a többieknek is valami ilyesmi jár a fejükben. A feladat nem könnyű, de a tegnapi pániknak már csak a halvány emlékét érzem. Rajzolok. Nem vagyok éhes, nem vagyok szomjas. Pillanatokon belül itt az ebédidő. A délután ugyanilyen elmélyült alkotással telik. Hazafelé ballagunk Orsival. Nagyon elégedettek, boldogok és fáradtak vagyunk.

Harmadik nap
A reggel hasonlóan alakul, mint előző nap. Megint aránylag hosszasan beszélgetünk. Aztán kimegyünk a tópartra rajzolni. Soha nem gondoltam volna, hogy így is lehet látni a világot! Két órán keresztül ülök a földön, a habmatracon és rajzolok. Nem is érzem, hogy lassan kezdenek elgémberedni a lábaim. Amikor a strandon tíz percet ülök így, már sajog mindenem, de most nem érzek semmit. Csak amikor fel kell állnom, akkor hasogat mindenhol, de sebaj! A rajzlapomról a diófa ága bólogat vissza rám. Semmi kétség! Még az a kis szakadt levél is ott van! Szuper! De tényleg! Délután aztán még komolyabbra fordul a dolog. Szemet rajzolunk, aztán az jön első portré. A nap végén nem akarom elhinni, hogy azt a csillogó, vidám szemet a falon tényleg én rajzoltam, és a portré is határozottan felismerhető (Lucy Liu). A többieké is nagyon jól sikerült, és van egy-kettő, ami talán még jobb, kifejezőbb, mint az eredeti.

Negyedik nap
Még néhány biztató gondolat, egy kis tanulmányrajz egy mosolygós szájról, aztán jöhet a nagy megmérettetés. Életnagyságú fotóról mosolygok magamra. A feladat: visszaadni ezt a mosolyt a rajzlapon. Érzem, hogy most már nem lehetetlen. Fényeket és árnyékokat látok. Éles és elmosódott kontúrokat, vonalakat és foltokat. Hogy ez én lennék? Lehet, de ez most nem fontos. Rajzolok. Nem vagyok éhes, nem vagyok szomjas. Ebéd, aztán rajzolok tovább. Lassan elfogy az idő, és már a rajzlapról mosolygok önmagamra. A szemeim kicsit közelebb állnak, de egészen határozottan én vagyok. A legjobban a vállam körüli rész tetszik. Az tényleg az én vállam. Gyorsan délután lesz. Még egy utolsó szignó, és a képek a falra kerülnek. Nagyon büszke vagyok a sajátomra, de van egy-két egészen rendkívüli kép. Az egyik egy nyugdíjas, belevaló hölgyé. A másik egy srácé, aki szinte soha nem rajzolt azelőtt. Lassan megérkeznek a látogatók. Az összes rajzunk ott díszeleg a falakon. Nagyon büszke vagyok magunkra! Csak azt sajnálom, hogy nem volt idő többet beszélgetni a többiekkel. Kíváncsi lettem volna rájuk. Talán ha Marianna álma megvalósul, és lesznek bentlakásos tanfolyamok, erre is lesz idő.
Amit kaptam: önbizalom, bátorság, hit magamban, örömteli elmélyült alkotás, sikerélmény.
Amit szeretnék: idő a gyakorlásra, hogy ne felejtsek el semmit, és hogy fejlődni tudjak, részt venni a „színes” tanfolyamon.
Ha nyernék a lottón, mindenkit befizetnék egy ilyen tanfolyamra, akit szeretek! Sőt. Akiket nem szeretek, azokat főleg! Biztosan ők is sokkal jobbá válnának tőle! Próbálják ki önök is!

Nyíri