Sitku László Törökbálinton élő hídépítési üzemmérnök több híd kivitelezésében is fontos szerepet vállalt, sőt pár évvel ezelőtt még az országos főhidász titulust is magáénak tudhatta, nemrég pedig a közszolgálati televízió Maradj talpon! című vetélkedőjében láthattuk. Vele beszélgettünk a magyarországi hidakról, a hídépítő szakembereinkről és azt is megkérdeztük, hova esnek a vesztes játékosok a vetélkedőben.
Nevére keresve a világhálón több titulust is találtam. Hídmérnök, hídfőmérnök, országos főhidász. Ezek közül melyik az igazi?
Végzettségem szerint hídépítési és -fenntartási üzemmérnök vagyok, diplomámat Győrben a Közlekedési és Műszaki Főiskolán szereztem meg. Nem ez volt az álmom, ugyanis bányamérnök szerettem volna lenni, de nem vettek fel, mert értelmiségi szülők gyermeke lévén nem feleltem meg az akkori politikai elvárásoknak. Azt ígérték, ha jó lesz az eredményem, különbözeti vizsgával átvesznek, de Győrben találkoztam dr. Klatsmányi Tiborral, aki olyan nagy szeretettel beszélt a hidakról, hogy engem is megfertőzött, és végül ott ragadtam.
Foglalkozása szerint akkor ön tervező?
Nem, inkább kivitelező. 1985-ben a Ganz Mávagban kezdtem, acélhidak építésével. Bejártam szinte az egész országot. Csongrádon Tisza-hidat építettem, 1986-ban az M0-s hárosi hídjánál dolgoztam, majd jött a lágymányosi Duna-híd. 1997-ben kerestek meg az Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóságtól (UKIG), amely az akkori Közlekedési Minisztérium egyik háttérintézménye volt, hogy nem lennék-e náluk hídmérnök. Feladatom volt hét kelet-magyarországi megye hídmérnökeinek koordinálása, a közúti hidak felügyelete. Itt 1998-ig dolgoztam, ugyanis egy átszervezés miatt eljöttem az intézménytől, és ismét kivitelező lettem.
De mit jelent az, hogy főhidász? Mert ilyet is olvastam.
2003 decemberében felhívott az UKIG igazgatója, hogy létrehoznak egy olyan szakmai főmérnökséget, amely összefogja az egész hidászszakmát az oktatástól kezdve a tervezésen át a kivitelezésig, és ennek a vezetésére kértek fel, ami kvázi a hajdani országos főhidász rangot jelenti.
Ez azért nagy felelősség.
Igen, de nagyon szép feladat is. Büszke vagyok arra, hogy a magyar hídépítés harmadik „aranykorában” én vezethettem ezt az osztályt, többek között a www.hidadatok.hu internetes oldalt is, amely az én munkásságom alatt készült el és az ország összes közúti hídját tartalmazza, fotókkal, műszaki paraméterekkel. Hat év alatt tucatnyi könyv és egyéb szakmai kiadványt készítettünk, és újra van hídépítő mérnökképzés a műszaki egyetemen.
Egy olyan ember, mint ön, aki szinte megszállottja a hidaknak, ki tud teljesen kapcsolni, el  tud úgy menni nyaralni, hogy ott nem a hidakat keresi és nézegeti?
Nekem ez a hobbim is egyben. Családom gyakran piszkál azzal, hogy filmekben is jobban érdekelnek a hidak, mint a történet. De volt már példa arra is, hogy amikor a feleségemmel egy hétvégére elutaztunk Athénba, kocsit béreltünk, hogy meg tudjam nézni a 220 km-re lévő Rion–Antirion hidat, amelynek építésénél többek között magyar szakemberek is dolgoztak.
Tudjuk, hogy a magyar lángelme, sok tudományban megállja a helyét. Mi a helyzet a hídépítéssel, itt is adtunk a világnak szakembereket?
Többet is. Dr. Medved Gábor például Japánban a ferdekábeles hidak oktatásával foglalkozott az egyetemeken.
Ez azt is jelenti egyben, hogy a magyarországi hidak is világszínvonalúak?
Úgy gondolom, nem kell szégyenkeznünk. Gondoljunk csak bele, hogy 1849-ben előbb tudtunk állandó hídon átkelni a Dunán, mint a bécsiek. A régi Erzsébet lánchíd az átadásakor és utána még majd 25 évig világrekorder volt a maga nemében.
Melyek a magyar hídépítés mérföldkövei?
Hídjaink már a római korban is voltak, de egy nagy mérföldkő egyértelműen a Lánchíd megépítése volt. Az állandó híd szükségességének egy érdekes, személyes momentuma Széchényi Ferenc halálhíre volt, erre az akkoriban Erdélyben katonáskodó Széchenyi azonnal hazaindult Bécsbe, de jégzajlás miatt nem működött a hajóhíd, így egy hétig nem tudott átkelni a Dunán. Ez a sajnálatos esemény is közrejátszott abban, hogy felismerje, a fővárosnak szüksége van egy állandó átkelőre. A Lánchíd is azért épült pont oda, mert ott volt az a hajóhíd, mely úgy működött, hogy a Margitsziget csúcsához volt lehorgonyozva egy lánc és a komp, és mint egy nagy inga, kihasználva a víz erejét, ment a két part között.
Mikor hívunk egy hidat hídnak?
Szabvány szerint egy közúti átkelést már kétméteres nyílás fölött hídnak hívunk.
Beszélgetésünk elején megemlítette, hogy jelenleg munkanélküli. Mi volt az utolsó projektje?
A „hattyúdalom” az Ipolyon található, Pösténypusztát és a szlovákiai Petőt (Pet’ov) összekötő Katalin híd. Az Ipoly felett épülő hidak nekem szívügyeim, hiszen a folyó felett átívelő hidakat a második világháborúban felrobbantották, és hiába vannak a települések egymástól karnyújtásnyira, előfordul, hogy 40 kilométert kell autózni, hogy az ember Magyarországról átjusson Szlovákiába. Ez a híd volt a második Ipoly-híd, amely a háború után újjáépülhetett.
Amikor pedig nem a hidakkal foglalkozik, akkor televíziós játékban vesz részt, hogy egyszer csak a mélybe zuhanjon.
Igen, részt vettem a Maradj talpon! című műsorban a királyi televízióban. A műsort kezdetektől fogva nézem és mivel a tévé előtt jól ment a válaszadás, a családom benevezett a játékba. Háromfordulós „castingon” kellett részt vennem, amelyen megfeleltem, így esélyt kaptam az adásba kerülésre. Januárban hívtak, hogy február elején tegyem két napra szabaddá magam, mert felveszik azt az adást, melyben én is szerepelni fogok, de ekkor nem tudtam, hogy kihívóként vagy kihívottként fogok-e játszani, ez csak a felvételt megelőző próbajáték során derült ki. Sajnos kifárasztott a várakozás és a velejáró stressz, és a végén már nem tudtam úgy koncentrálni, ahogy szerettem volna.
És akkor lezuhant. Na de hova?
Sajnos ezt nem mondhatom el, hiszen ez a műsor egyik misztikuma, és alá is írtam egy titokvédelmi nyilatkozatot. Nagy titkot nem árulok el azzal, hogy nem egy veszélyes helyre, hiszen itt vagyok.

Németh Gergő