Gulácsi Ferenc 2007-ben még a világbajnokságot nyert férfi kardcsapat vezető edzője volt, 2012-ben pedig gyerekeket edz a Bálint Márton iskolában a TTC Gerevich Aladár Vívószakosztály keretén belül. A váltásról, a jövő reménységeiről és a hiányzó vívóteremről beszélgettünk.
Mikor jött el a válogatott kardcsapattól és hogyan került Törökbálintra?
2009-ben szűnt meg a szereplésem a magyar kardválogatottnál. Ekkor döntöttem el, hogy alapítok egy csapatot, és ehhez kerestem helyet. Volt Törökbálinton személyes ismertségem, és ezt kihasználva érkeztem meg ide, a Bálint Márton iskolába. A legelején csináltunk egy toborzót, ahova még a kardválogatottat is sikerült elhoznom. Ez tetszett a fiataloknak és elég sokan csatlakoztak hozzánk, ami azóta is töretlen, jelenleg 65 versenyzőnk van, akikkel rajtam kívül két segítőm, illetve elnökünk, Győrffy Katalin egykori világbajnokunk foglalkozik.
Elég nagy ugrás volt a nemzeti válogatott után egy helyi kis csapat edzése.
Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy engem azóta is nagyon sok helyről keresnek, de  megfogadtam, hogy csak úgy vállalok egyéb edzői munkát, ha a törökbálinti csapatot megtarthatom. Rám is talált egy feladat, mégpedig a török junior férfiválogatott edzése. Ezt úgy tudtam összeegyeztetni Törökbálinttal, hogy a törökök Magyarországra járnak egyetemre, így délelőttönként tudok velük foglalkozni. Büszkén mondhatom, hogy a török kardvívás történelme során először lettek ötödikek Európa-bajnokságon. Mindenképpen fontosnak tartom a bálinti klub működtetését, ugyanis úgy gondolom, hogy annak van jövője, ha a fővároson kívül is alapítunk egyesületeket, „házhoz megyünk” a gyerekekhez, hogy ne nekik kelljen tanulás után még a városba is bebuszozniuk. Ezért kerestem meg a budaörsi fiatalokat is, a törökbálinti edzések mellett Budaörsön is tréningezzük a gyerekeket. Ami egy kicsit szomorú számomra, hogy az önkormányzattól egyelőre semmilyen támogatást nem kapunk, így még a terembérletet is nekünk kell kigazdálkodni.
Miért pont Gerevich Aladárról nevezték el az egyesületet?
Azt hiszem, ehhez nem kell különösebb magyarázat. Magyarország legsikeresebb, legtöbb vívó olimpiai érmet szerző sportolójáról van szó. Megkerestük Ali bácsi Bécsben élő fiát, hogy adja áldását a névadásra, ő pedig hozzájárult Gerevich Aladár nevének felvételéhez.
Jelenleg mennyire népszerű a vívás? Voltak évek, amikor az volt, most pedig még az olimpiára sem jutott ki felnőtt férfiválogatottunk.
Ez nagyon aktuális kérdés, ugyanis az olimpiák történetében először fordul elő, hogy férfi kardcsapat nem kvalifikálja magát. Néhány egyéni indulónk lesz, de csapatban semmilyen kardnemben nem leszünk ott Londonban. Ez a helyzet valószínűleg rányomja a bélyegét a sport támogatására is.
Versenyeznek már a gyerekek?
Az utóbbi két hónapban kezdtük el őket versenyeztetni. Vásároltunk egy elektromos találatjelzőt, ugyanis nyertünk egy kis pénzt a szövetségtől, mivel a képesítő vizsgával rendelkező gyermekeink száma elérte a negyvenet.
Mennyire fontos, hogy versenyezzenek a gyerekek?
Nekem nem annyira. A lényeg, hogy jó kedvvel, jó hangulatban járjanak edzésre. Az elsődleges cél nem az, hogy világ- és olimpiai bajnokokat neveljünk. Az már egy másik kérdés, hogy van annyi rutinom, hogy a tehetségeket ki tudom szűrni, hogy azokkal egy kicsit más módon foglalkozzunk. Ez nem az a sportág, ahol nagyon gyorsan lehet eredményeket elérni, de ha valaki szorgalmasan jár edzésre és kitartó, megjöhetnek azok is.
Van azért olyan gyermekük, akiről még fogunk hallani?
Nemrég összesen 180 gyerekkel részt vettünk egy minősítő vizsgán, ahol az első két helyet TTC-s vívó szerezte meg. Ezeken a minősítő vizsgákon a mozgást, a koordinációt, a tudást és a mester–tanítvány egymás közti vívó mozgását pontozzák, tehát ez nem egy verseny, hanem egy vizsga, ahol az első Jákli Zsófia, a második Mihályházi Péter lett.
Jelenleg a diákolimpiára készülnek. Mit vár a gyerekektől?
Nincsenek vérmes reményeink, de megpróbáljuk a gyerekeket versenyeztetni. Ettől függetlenül előfordult, hogy a Pest megyei szövetség által rendezett versenyről két aranyérmet is haza tudtunk hozni.
Nemek és korcsoport szerint hogyan oszlik meg a nagyjából hatvanfős taglétszám?
Most jelenleg több a lány, mint a fiú, a legfiatalabb tagunk nyolcéves a legidősebbek a tizennegyediket tapossák.
Hány éves korig tudnak foglalkozni a sportolókkal?
Amíg saját vívóteremmel nem rendelkezünk, jelentős eredményeket nemigen fogunk tudni elérni. Az iskola tornacsarnokát nagyon sokan bérlik, nekünk naponta másfél óra jut, ami nagyon kevés, így nem lehet más a célunk, mint egy saját vívóterem. Nincsenek nagy igényeink, akár egy raktár is jó lehet, amit ha kell, saját kezűleg újítunk fel. Minden ötletre nyitottak vagyunk, szívesen vesszük a felajánlásokat, nagyjából egy 20×20-as terem már elég lehet arra, hogy vívótermet alakítsunk ki benne.

Németh