Igaly Diána pár hete kapta kézhez a jogerős végzést a törökbálinti székhelyű Igaly József Sportlövész Egyesület bejegyzéséről. Ezzel az olimpiai bajnok régi álma teljesült. Sikerült megalapítania az édesapja nevével fémjelzett klubot, aminek támogatására februári ülésén a város képviselő-testülete hárommillió forintot szavazott meg. Ebből az alkalomból beszélgettünk a sportlövő bajnokkal.

– Hihetetlen, mennyi energiája van. Az olimpiai felkészülés mellett az ügyintézésre is jut az idejéből. Elárulja, hogyan csinálja?
– Elsősorban dokumentumokat és engedélyeket kellett beszerezni, ez nem igényelt túl sok időt. Amikor pedig szükség volt rá, mindig akadt segítség. Volt, aki a bíróságra ment, más egyéb helyeken nyújtott be papírokat.
– Hol fognak edzeni az egyesület tagjai?
– A jelenlegi budaörsi lőteret el kell hagynom, de az újonnan megépülő gyakorlóhely is Budaörsön, pontosabban annak határában lesz.
– Skeetről beszélünk vagy más versenyszámokban is gondolkodik?
– Az én sportágam a skeet, mivel koronglövő családból származom. Szüleim is ezt a sportot űzték, nem is akármilyen sikerekkel. Ezt a hagyományt folytatom.
– … és a vadászat?
– A vadászat már 12 éve kiköltözött az életemből. Már nem űzöm a vadakat, csak a korongokra vadászom. Nagyon szép sportnak tartom a klasszikus vadászatot, ami a vadgazdálkodásról szól. Napjainkban már más irányba fordult ez is, ehhez nem szeretnék statisztálni. A régi szép hagyományok és emlékek megmaradtak nekem, ennyi elég.
– Milyen korú fiatalokat vár az egyesület?
– Mivel a törvény ezt szigorúan szabályozza, a fiúkat 14, a lányokat pedig 16 éves kortól várom majd. Ez pont az az életkor, amikor a kamaszok könnyen elkallódhatnak. Ez a sport pedig sokat segíthet, önfegyelemre és alázatra nevel, ami meghatározza a gondolkodást, és ezt az élet bármely területén kamatoztathatja a sportoló. Nagyon remélem, hogy sokan jönnek majd, akiket rávezethetek erre az útra. Olyan utánpótlást szeretnék kinevelni, akik majd a világversenyeken öregbítik az egyesület hírnevét. Talán egy olimpiai bajnok is lesz közöttük. A lőtér-engedélyeztetés és -kialakítás azonban már a pekingi olimpia utáni feladat.
– Mit szólt, amikor megtudta, hogy április 26-án az olimpikonok ünnepélyes fogadalomtételén ön mondja az esküt?
– Nagyon meglepődtem, és hihetetlen jóérzés töltött el. Nagyon kevés sportolónak adatik meg, hogy elmondja az esküt.  Jó, szép, nemes és megtisztelő feladat, amire felkértek.
– Az athéni olimpia előtt két héttel kapta meg azt a korongdobó gépet, amit Athénban használtak. Ezért ott tudta, mit dob a gép. Most is tudni fogja, mit dob majd?
– Persze… mindig korongot dob. Ez akkor azért volt lényeges, hogy lelkileg megerősödtem, begyakoroltam mindent, hogy ne érjen meglepetés. Ez volt a hab a tortán a felkészülésemben.
– Hogy volt az az ejtőernyős tandemugrása Athén után?
– Hát az érdekes történet. Én, aki tériszonyos vagyok, sohasem gondoltam volna, hogy ugrani fogok. A Margitszigeten készültünk az olimpiára, egy ejtőernyős társaság rendszeresen lejárt nézni minket. Az egyik srác egyszer megkérdezte, ugornék-e velük. Mondtam, hogy szó sem lehet róla, de ő csak erősködött. Végül rávágtam, ha aranyérmes leszek, akkor ugrom. Alig értem haza az olimpiáról, máris jelentkeztek, hogy számon kérjék az ígéretemet. Nem volt kibúvó, ugrottam. Életem egyik legnagyobb élményét éltem át akkor.
– Peking után is lesz ugrás, vagy valami újabb extra?
– Ugrás biztos nem lesz, nem engedi a családom. De sok lehetetlen dolgot bevállalnék, hogy megint ott állhassak a dobogó csúcsán.
– Indul a 2012-es olimpián?
– Erről beszéljünk majd Peking után. Sokan mondják, hogy a csúcson kell abbahagyni, de ebből a sportból nem tudok kilépni. Huszonnyolc éve művelem. Nálam jóval idősebb versenyzőtársaim még mindig a nemzetközi élvonalban lőnek. Ezért nem mondom, hogy nem.
– Mi a fontosabb: a fizikai állóképesség vagy a lelki felkészültség?
– Mindkettő. Ez idegi és technikai sport, ami a lövészsport egyik legdinamikusabb szakága. Ezért fizikálisan sem könnyű.
– Van titka, miként tartja egyensúlyban mentálisan magát?
– Nincs semmi titok, egyszerűen oldom meg a dolgokat. Amikor feszült vagyok, akkor ott van mellettem a családom, akik segítenek helyrerázódni. Különben is keményfából faragtak, ezért mindent egyedül igyekszem megoldani. Nem vagyok az a típus, aki elhagyja magát. A kudarcokból is táplálkozva megpróbálom azokban is fellelni a pozitívumot, és mindig előre nézek. Édesapámnak volt egy mondása, ami számomra nagyon fontos: „Ülök a kocsi bakján, ha mellém és mögém be akarnak ülni, akkor megállok és felveszem őket. De ha nem akar senki felszállni, akkor hajtom a lovakat, megyek tovább az utamon. Az út végén megnézem hányan maradtak mögöttem, mellettem.” Szerencsésnek mondanak, mert mögöttem, mellettem és körülöttem mindig sokan vannak. Vonzom a jó embereket.
– Törökbálint képviselő-testülete hárommillió forintot szavazott meg a lőtér kialakítására, további egymillió forintot pedig az olimpiai felkészülésére. Nem olyan régen él a városban, mégis önt választották Törökbálint első díszpolgárává.
– Valóban nem születtem törökbálintinak. Ennek ellenére gyermekkorom számtalan emléke köt a Pistály erdőkhöz, ahova édesapámmal rendszeresen kirándultunk. Tudom, hol található a tisztás, ahol nő az őzlábgomba. Ha becsukom a szemem, látom a kis rókákat, akiket meglestünk egykor. A vadásztársaság háza is itt van, aminek a tagja voltam. 1995-ben végre sikerült megvenni egy házat az erdőalján, azóta itt élek. Az emberek szeretetét már a kezdetektől éreztem. Még nem voltam olimpiai bajnok, sőt még bronzérmes sem, de már tudták, hogy sportolok. Aztán egyszer csak szóltak, hogy díszpolgár leszek, örömömben elpityeregtem magam. A mostani támogatás nemcsak pénzügyileg segít, hanem a lelkemnek is nagyon jót tesz az elmúlt másfél év nehézségei után. Megint megtapasztaltam, hogy a hazámon belül van egy kisebb hazám, Törökbálint, ahol annyira szeretnek és elismerik az eredményeimet, hogy segítenek megvalósítani az álmomat.