November 25-én diákok zsivajától volt hangos a Zimándy Ignác Általános Iskola. Mivel éppen péntek volt, ebben nem is volna semmi különös.

Mégis nagyon különbözött ez a péntek a többitől, hiszen nemcsak az alsó és felső tagozatos diákok rótták a folyosókat, hanem olyanok is, akik már néhány éve vagy akár néhány évtizede elballagtak a Zimiből, de ma meglátogatták régi iskolájukat, hogy a Zimándy projektnap szervezőinek kérésére meséljenek a mai kisdiákoknak a régi diákéletről, és maguk is felelevenítsék a régi napokat, amikor még általános iskolásként  itt izgultak valamelyik teremben a „matekdoga” előtt. Mert van, ami nem változik az évtizedek múlásával sem.
A vendégek fogadására az iskolások már hetekkel ezelőtt készültek. Tanáraik és szüleik segítségével felkutattak minden lehetséges eszközt, tanszert, ami a régi időket idézte. A díszteremben még egy igazi egyszemélyes, állítható ülőkés régi írópadot is kiállítottak, de bárki felfedezhette régi tintatartójának hasonmását, a harminc-negyven-ötven évvel ezelőtt forgatott olvasókönyveket, füzeteket, itatóspapírokat. Az előző évekhez hasonlóan most is minden osztály készült valami meglepetéssel, és a gyerekek 14 „állomáson” ismerhették meg a régi iskolai élet izgalmait. Kipróbálhatták, hogy milyen nehéz is volt lúdtoll pennával igazán szépen írni. Megtapasztalhatták, hogy van, ami nem sokat változott az elmúlt évtizedek alatt. Az első a és ó betűk próbálgatása, a sorminta az írásfüzetben még ma is majdnem éppen olyan, mint negyven évvel ezelőtt. A számítástechnika terem, az interaktív táblákkal felszerelt modern tantermek azonban legalább annyi meglepetést tartogattak az öregdiákoknak, mint amilyen lelkesedéssel a mai gyerekek próbálgatták a régi eszközöket.
Rengeteg régi fotó is előkerült az iskoláról. Régi osztályfényképeken gyerekek és felnőttek keresgélték magukat, a szüleiket, régi tanáraikat, barátaikat. Nagyon érdekes volt áttekinteni a Zimándy épületének változását, fejlődését is, ahogyan a háború után megmaradt romos zárdaépületből a mai kényelmes tantermekkel, óriási tornacsarnokkal kiegészült modern iskola lett.
A folyosón ötödikes fiúkat kérdezgettem a nap eseményeiről. Lelkesen mesélték, hogy olyan szerencsések voltak, hogy Kóty Marika néni csoportjába kerültek, ő vezette végig őket az iskolán. Mesélt a régi időkről, amikor ötven évvel ezelőtt maga is kisdiák volt ezek között a falak között. Aztán fiatal tanárként itt tanított egy szép hosszú hajú kislányt, Szabó Gabriellát, aki ma az iskola igazgatója. Marika néni nyugdíjasként még ma is itt tanít. Nagyon tetszett a fiúknak, hogy a mai lánymosdó helyén volt régen a tanári szoba, valamint hogy mekkorát néztek az idősebb öregdiákok, amikor az interaktív tábla használatát mutatták be nekik a gyerekek.
Arra a kérdésre, hogy vajon most jobb-e iskolásnak lenni vagy negyven évvel ezelőtt, a válasz egyhangú volt. A gyerekek a mai iskolájukat választották. Mert nem kell egyenruhát vagy iskolaköpenyt hordani, nem olyan szigorúak a tanárok, mert sok izgalmas segédeszközt használnak az órákon. Hasonló dolgokat írtak a gyerekek a Miért szereted az iskolánkat? kérdésre. A legviccesebb bejegyzések az iskola honlapján is olvashatók lesznek. De volt olyan írás is, amin komolyan elgondolkodtam. Valaki azt írta, azért is szeret ide járni, mert itt télen mindig jó meleg van. Először megmosolyogtatott a bejegyzés, de aztán elgondolkoztam azon, hogy ez sajnos már nem olyan magától értetődő, mint gondolnánk, és ennek a kisfiúnak vagy kislánynak bizony nagyon igaza volt.
A projektnapon mindenki komolyan vette a Szemem Fénye Alapítvány Öltözz pirosba! felhívását. A figyelemfelkeltő akció arra emlékeztette a tanulókat és a felnőtteket, hogy vannak gyerekek, akiknek a betegségük miatt nem adatik meg, hogy kortársaikkal együtt járhassanak iskolába. Reméljük, ez az akció is hozzájárul, hogy a Tábitha Gyermekhospice Ház kis lakói egyre több törökbálinti segítségére számíthassanak. (Igazgató asszonytól utólag megtudtam, az iskola tanulói a szülők támogató segítségével 70 000 Ft-ot gyűjtöttek. Az alapítvány munkatársa köszönetét fejezte ki az igazgató asszonynak, egyúttal elmondta, hogy ilyen mértékű támogatást eddig egyetlen iskola gyűjtőakciója révén sem kaptak.)
Értékes, izgalmas, tartalmas projektnapot tudhat maga mögött a Zimándy iskola. Biztos vagyok benne, hogy igazi élmény volt mindenkinek, aki vendégként, diákként, tanárként részt vett benne.  Sokszor van úgy, hogy észre sem vesszük az értékeinket, amelyek mindig itt vannak a szemünk előtt. Egy ilyen esemény pontosan jó arra, hogy rádöbbenjünk, a Zimándy az egyik olyan dolog Törökbálinton, amelyre méltán lehetünk nagyon büszkék!