Egy szerzetesrend elöljárójától egyszer megkérdezték: milyennek látja a rend újoncait, jó szerzetesek lesznek-e belőlük? Az elöljáró elgondolkodott, majd azt mondta: jó növendékek, lelkesek, buzgók – csak valahogy a kereszttől berzenkednek.

Pedig anélkül nem fog menni…
Nem csak a szerzetesség elképzelhetetlen kereszt nélkül – és nem csak ezek az újoncok idegenkedtek tőle. Hanem valójában a Szentírásból ismert – és örök emberi – botránkozás sejlik fel itt is, amivel Péter apostol a kereszthalál jövendölésére felelt: „Ments Isten, Uram, ilyen nem történhet veled! Ezt nem gondolhatod komolyan, Uram!”
De Isten komolyan gondolja! S ez az Evangélium, az Örömhír…
Komolyan gondolja Isten először is a teremtést: a világét és az emberét. Az ember tehát nem sakkfigura egy játékban, hanem szabad és felelős személy. Azután: komolyan gondolja Isten a megtestesülést is. Az ember iránti határtalan szeretetét önti testbe Jézusban. Nem tart „három lépés távolságot” az embertől. És végül, mindezekből következően, komolyan gondolja Isten, hogy „halálosan szeret” minket: Jézusban meghal értünk szeretetből. Ez az, amit a legnehezebben értenek meg a kortársak, de minden kor embere és bizony: mi magunk is. Miért kellett Krisztusnak meghalnia, miért a kereszten kellett végbevinnie a megváltást? Miért nem inkább dicsőséggel, hatalommal, avagy az ember nagy kérdéseit ellentmondást nem tűrő módon megválaszolva, az értelem és igazság fölényével győzött?
És épp itt a lényeg. A kereszt ugyanis: válasz. Nem könnyű, felszínes válasz, hanem véresen komoly. Nemcsak az értelemnek szól, hanem az egész személynek. Általa Isten nem marad meg az ember „vallásos gondolatainak” szűk körében, hanem legmélyebb zugáig: a halálig és az Istentől elhagyottság érzéséig bejárja, és jelenlétével megváltja az ember létet. Sőt leginkább ott akar találkozni az emberrel, ott van közel hozzá: a fájdalomban és a sötétségben, ahol a leginkább szükségünk van rá. Ott akar a szenvedésre, halálra, bűnre végérvényes szeretetválaszt adni nekünk, amelyet nem is lehet szavakba önteni, csak valahogy közelíteni ilyenformán: „Itt vagyok, itt is veled vagyok!”
Ezért nem szabad, nem érdemes hát nekünk sem kerülni a keresztet, a Jézussal való találkozás kitüntetett helyét. Ha valóban tőle várjuk a választ, ha tényleg vele akarunk élni.
Ha komolyan gondoljuk.