Törökbálint Város Önkormányzata minden évben kiosztja a Szeretet és Gondoskodás díjat. Az elismerést azok a törökbálintiak kaphatják meg, akik cselekedeteikkel, munkájukkal az önzetlen szeretetet és gondoskodást hirdetik. Idén a Katolikus Karitász törökbálinti szervezetének két alapítóját és tevékeny tagját, a Lakatos házaspárt, Lakatos Györgyöt és Lakatos Györgynét tartotta a díjra érdemesnek a testület.
A díjnak Szeretet és Gondoskodás a neve. Mit jelent számotokra a gondoskodó szeretet?
Lakatos Györgyné: Én a gondoskodó szeretetet úgymond örököltem, mivel nagymamám már egész kiskoromban magával vitt, amikor betegeket vagy időseket ment látogatni. Nekem egész életemben természetes volt, hogy odafigyeljek másokra. Fiatalasszonyként kevesebb ilyen jellegű tevékenységben vettem részt, hiszen ebben az időben lekötöttek a gyerekek, a házépítés és a család, de most friss nyugdíjasként intenzívebben tudom végezni az ilyen jellegű munkámat. Gyurival negyven éve ismerkedtünk meg, és számára furcsa volt, hogy én Törökbálinton szinte mindenkit ismerek, nekem jó érzés, hogy az emberek megtisztelnek a bizalmukkal, és hogy tudok nekik valamiben segíteni. Azért kell élnünk, hogy tovább tudjuk vinni Isten szeretetét.
Gyuri, akkor téged „megfertőzött” a feleséged, vagy neked is volt efféle affinitásod?
Lakatos György: Affinitásom volt, de én nem gyerekkoromból hoztam ezt, hanem belenőttem ebbe a segítő mozgalomba.
A karitászt mióta csináljátok?
L. Gy.: Tizenegy évvel ezelőtt alapítottuk többedmagunkkal a helyi szervezetet, azóta tevékenykedünk benne.
L. Gy.-né: Gyuri hivatalosan is eljár a Karitász ügyeiben, ő képviseli mind az egyházmegyében, mind a pasztorális körzetben a helyi szervezetet, én pedig a napi munkákat végzem. Ő tagja az egyházközség képviselő-testületének, amelynek már korábban is tagja volt, ott talált meg minket a feladat.
Le lehet írni egy heteteket, hogyan néz ki? Vannak állandó feladatok?
L. Gy.-né: Kéthetente szombatonként osztunk ruhát a plébánián, havonta egyszer gyűlünk össze megbeszélésre. A beteglátogatást heti rendszerességgel végezzük, de mivel többen vagyunk, egy párra havonta egyszer kerül sor. 40-50 beteget látogatunk, de mivel nemcsak beszélgetünk velük, hanem gyümölcsöt és házi süteményt is viszünk, már az előző nap a sütögetésről szól. Egyedülálló idős embereknél segítünk a házi munkában és a kerti munkában. Ezenkívül még az élelmiszergyűjtés és szétosztásának a megszervezése a feladatunk. Az én helyzetem még ennél is speciálisabb, hiszen az egyházközségben is vállalok feladatokat. Tagja vagyok az Oltáregyletnek, akik a templomot tartják rendben, és vezetője vagyok a helyi Rózsafüzér Társulatnak. Ezeken kívül a családunkban is van két idős rokon, akik rászorulnak, és akiket rendszeresen látogatunk.
L. Gy.: Csak az a baj, hogy nem mindig azok jelentkeznek, akiknek ténylegesen szükségük van az adományra. Sajnos a plébániai tartósélelmiszer-osztást meg is kellett szüntetnünk, egyrészt anyagi okok miatt, másrészt meg inkább célzottan juttatjuk el a csomagokat azokhoz, akikről úgy gondoljuk, hogy tényleg szükségük van rá, és valóban jó helyre kerül. Nagyon sokszor nekünk kell megkeresnünk a ténylegesen rászorulókat, hiszen a legtöbben szégyellik, hogy kérniük kell, vagy úgy gondolják, hogy mindig van olyan, aki náluk is rászorultabb.
Miből tartjátok fenn a szervezetet? Miből tevődik össze a Karitász költségvetése?
L. Gy.-né: Egyrészt önkormányzati támogatásból, másrészt van a templomban és a Fehér Kereszt patikában egy kihelyezett perselyünk. Minden évben Szent Erzsébet ünnepén, a vasárnapi misén a perselyezés teljes bevétele a Karitász céljait szolgálja, ebből egy részt megtartunk, a többit pedig a közös Karitász-kasszába küldjük fel. Magánszemélyek is támogatják a munkánkat.
Milyen előnyökkel, illetve nehézségekkel jár, hogy egy országos szervezethez csatlakozva segítetek?
L. Gy.-né: Különösebb kötöttségünk nincs, évente be kell számolnunk a munkánkról és szintén évente egyszer van találkozónk. De például segítik a munkánkat továbbképzésekkel, amelyen egyszer én is részt vettem.
Azon gondolkodtatok már, hogy miért csináljátok? Időt vesz el az életetekből, pénzt nem hoz, talán inkább visz, és azért lelkileg is megterhelő lehet idős, beteg, rászoruló emberekkel kapcsolatban lenni.
L. Gy.: Lelkileg mindig megvisel egy-egy szomorú eset, és van, hogy napokig nem tudunk a hatása alól szabadulni, de nekem ez természetes, hogy csináljuk. Hiszem, hogy meglesz ennek a munkának a jutalma, ha nem is itt a földön.
L. Gy.-né: Sajnos a munkánk során sokszor találkozunk a halállal. Van, hogy megyünk látogatni az idős beteget, de már csak az üres ágy vár minket. Ez lelkileg nagyon megvisel bennünket.
Amióta ismerlek titeket, ti mindig jártatok a helyi katolikus közösségbe. Mióta is?
L. Gy.: István atya érkezése után szervezett egy hittanközösséget, ahova bekapcsolódtunk és azóta is oda járunk. Ez már majdnem huszonöt év.
Törökbálintra hogyan kerültetek?
L. Gy.-né: Én tősgyökeres bálinti vagyok, Gyuri pedig ide nősült. Nagyon szeretem Törökbálintot, de meg kell jegyeznem, hogy régen a helybeliek jobban odafigyeltek egymásra. Segítették egymást, és nem éltek bezárkózva.
L. Gy.: Engem, ami megfogott a településen, az a lakóközösség. Nekünk olyan jó szomszédaink vannak, hogy mindig számíthatunk egymásra, legyen az egy kanál só vagy akármilyen munka. Régebben a kertjeink között nem voltak kerítések, a gyerekek átjártak egymáshoz, mi pedig közös vacsorákat tartottunk.
Kicsit visszatérve a Karitászhoz. Marika nyugdíjas, te jövőre leszel az. Nagyjából a ti korosztályotok képviselteti magát a szervezetben?
L. Gy.: Sajnos igen. Nagyon jó lenne, ha jönnének közénk fiatalabbak, egyrészt mert kell a munkaerő is, de jó lenne, ha új ötleteket is hoznának magukkal. Mi ráálltunk egy útra, amelyről nem lépünk le, mert jónak tartjuk, de lehet, hogy lenne jobb is. Segítségünk van kívülről, de jók lennének csapattagok. Nem kell megijedni, hisz igaz, hogy a Karitász a katolikus egyházon belül működik, de nem kell katolikusnak, sőt még vallásosnak sem lenni annak, aki tag akar lenni, csak szociális érzékenység kell. Őszig most szünetünk van, de szeptembertől újra minden hónap második szerdáján 18 órakor találkozunk a plébánián. Mindenkit szeretettel várunk!

G.N.