Immár hagyomány Törökbálinton, hogy a tanév végén, pedagógusnap alkalmából adják át a Volf György Díjat, amelyet minden évben olyan pedagógus kap, aki munkájával kiemelkedő eredménnyel segítette a törökbálinti gyerekek oktatását. Az idén Ványi Ágnes, a Budaörsi Logopédiai Intézet vezetője vehette át az oklevelet.
Hogyan kezdődött a pályafutásod? Mikor döntöttél úgy, hogy a logopédiát választod?
Jászberényben jártam általános iskolába. Hatodikos voltam, amikor egy véletlennek köszönhetően először találkoztam a logopédiával. Éppen sorban álltunk az osztállyal a folyosón, amikor az egyik vicces kedvű osztálytársam kinyitotta a mellettem lévő ajtót és belökött rajta. A kis szobának, ahová becsöppentem, hívogató, békés hangulata volt. Egy tanárnő ült a tükör előtt két kisgyerekkel, és jót mulattak rajtam, amikor beestem hozzájuk. Akkor persze elnézést kértem és kihátráltam, de egész nap az eszemben járt az a szoba, az a hangulat… Délután visszamentem, hogy megkérdezzem a tanárnőt, mit is csinálnak a gyerekekkel. Szívesen fogadott, sok mindent elmesélt a logopédiáról, és attól kezdve tudatosan erre a pályára készültem.
Emlékszel az első osztályodra?
Persze. Az első osztály minden pedagógusnak felejthetetlen emlék. De először nem logopédusként helyezkedtem el, mert nem volt szabad státus. Zalaegerszegen gyógypedagógusként kezdtem tanítani egy kisegítő iskolában. Itt azonban lehetőségem volt logopédiai módszertant is a tanrendbe integrálni. Szerencsére felvilágosult, nagy tudású igazgatója volt az iskolánknak, aki mindenben támogatott.
Hogyan kerültél Zalaegerszegről Budaörsre?
Én mindig is arra készültem, azért tanultam, hogy logopédus lehessek. Amikor három év múlva még mindig nem sikerült állást találnom, elszántuk magunkat a költözésre. Elkezdtünk keresgélni az országban, és Budaörsön kötöttünk ki. Az első hivatalos logopédusi státust a törökbálinti Zimándy Ignác Általános Iskolában kaptam.
Körülbelül hány logopédus működött az országban ebben az időben?
Közel százötvenen voltunk akkor, de azóta már nagyon sok kolléga dolgozik szerte az országban, hiszen az oktatásban felismerték a logopédiában rejlő lehetőségeket. Ma már nagyon ritka az olyan óvoda vagy iskola, ahol nincs logopédiai ellátás.
Sok év eltelt azóta, hogy az első gyerek kikerült a kezed alól. Emlékszel minden tanítványodra?
Név szerint persze nem mindig emlékszem mindenkire. De ha szembejön velem valaki, szinte mindig fel tudom idézni, hogy évekkel, évtizedekkel ezelőtt melyik hangért harcoltunk.
Adottak ma a feltételek ahhoz, hogy a logopédusok hatékonyan tudjanak dolgozni az oktatási intézményekben?
Törökbálint és Budaörs nagyon jó helyzetben van ebből a szempontból, hiszen évtizedek óta folyamatosan dolgozhatunk a kollégáimmal, és az intézmények vezetői, valamint az önkormányzatok is mindenben a segítségünkre vannak. Az elmúlt években tevékenységünk a kistérségi együttműködés keretében tovább szélesedett. Ennek az állami rendszernek a segítségével a logopédiai foglalkoztató helyiségeket sikerült európai színvonalon felszerelni, berendezni. Törökbálinton jelen pillanatban hét logopédiai kezelő várja a gyerekeket. Elmondhatjuk, hogy minden olyan gyermek, aki Törökbálinton logopédiai ellátásra szorul, megfelelő körülmények között, az óvodai vagy iskolai ellátás keretein belül ingyenesen kaphat logopédiai képzést.
Nagy a kísértés, hogy a logopédiáról beszélgessünk tovább, de ez az interjú mégiscsak rólad szól. Mire vagy a legbüszkébb az életedben?
A fiamra. Ő most államvizsgázik, méghozzá szintén logopédiából. Valószínűleg nem lesz logopédus, mert párhuzamosan pszichológiát is tanul, és őt ez a szakág jobban érdekli, de már most is sokszor együtt dolgozunk. Van például egy speciális olvasástanítási módszer, amelyet Meixner Ildikó dolgozott ki évtizedekkel ezelőtt. Mi megpróbáltuk a koreszmének megfelelően picit modernizálni. Különböző hangszerek hangjait és a fizikai világ zörejeit integráltuk a módszerbe. Az ötlet onnan jött, hogy a fiam gyerekkora óta foglalkozik zenéléssel, zenehallgatással. Így a szakmák találkozásakor, mint egy olvasztótégelyben, úgy született meg a közös módszerünk, amely emocionális hidat képez a gyermek és a betű között. A módszer a kipróbálás fázisában van, ebben a munkában többek között a Zimándy Ignác Általános Iskola tanulói és pedagógusai is segítségünkre voltak. Nagyon szép eredményeket értek el, amiért csak hálával tudunk gondolni Szerzőné Fiedler Mónikára, Nagy Juditra és Villásiné Istók Beára. Büszke vagyok még a könyveimre is, amelyeket írtam. Jó érzés, ha arra gondolok, hogy szerte az országban nagyon sok kisgyerek az én segítségemmel tanul meg szépen beszélni, olvasni és helyesen írni.
Megint a szakmádról beszélünk. Van valami olyan kedvenc foglalatosságod, aminek semmi köze a logopédiához?
Nem sok ilyen van. De például néhány éve elkezdtem különleges cipőket gyűjteni. Sajnos lassan a gyűjteményem kinövi a lakást. Legtöbb cipőmre úgy tekintek, mint szobrokra, műalkotásokra. De ami még fontosabb, a két örökbe fogadott kutyám, Panda és Gitta. A velük való kapcsolatom segít a kiegyensúlyozott életvezetésben. Sajnos a falkavezér nem én vagyok, nálunk ők egyenrangú családtagok.
Szeretek utazni is, de négy-öt napnál többet nem szívesen töltök az országon kívül, mert hamar rám tör a honvágy. Jó itthon lenni.

Perjés