A Költészet Napjának (április 11.) havában talán nem is lehetne más műfajról szólni e rovatban, mint versről. Ilyen ünnepi alkalommal bizonyára nem a véletlen műve, hogy e közel három esztendeje (nem pihenő, hanem gyakran forgatottan) meglévő kötet akadt most ismét a kezembe.

Az pedig nyilvánvaló, hogy két „összeesés” hoz egy harmadikat: Baka Györgyi ebben a hónapban tölti be hatvanadik esztendejét.
Ilyen meghatározó szellemiségű lírikusnál, nemtől függetlenül, ezt talán nem illetlenség megjegyezni.
A kötetben található lágy ívelésű, misztériumtól sem mentes, gondolat- és képgazdag költemények sorához Tornai József adott (versbe szedetten) ajánlást, László Bandy készített illő, nagyon finom vonalvezetésű illusztrációkat.
Baka Györgyinek ebben a kötetben szerepeltetett versei valóban „fényfehérek”, szoros illesztésűek, tiszták, erősek, mint az érzékelhető ám megérinthetetlen matériát összetartó atomok. Formagazdagságuk nem alárendelője a tartalomnak, hanem erősítője annak. Így az olykor alkalmazott elhallgatásos módszer is természetesnek hat, felpörgeti (pontosabban: lágyan fellibbenti) a versívet. Ennek a lírának az érzelemdússága nem ésszel megkomponált, hanem a szív áradása, a lélek gazdagsága által megjelenő versvilág a legnemesebb emberlebegés: a múlt, a jelen és a jövő áttetsző-összeérő vibrációjában.
Röpke idézet a „Szerelem Ulro erdejében” című (haiku) költeményből:

lepkeszárny villan
az élet lenni látszik
nyárvégi zápor
(Csoma Kiadó, 2008.)

Hajdu Ferenc