Kerthelység

2011. ápr 30.

„Maga az ember legyen fontos a társadalmi kapcsolatokban”

Írta: admin Kategória: INTERJÚ

BULAKE – kevesen vannak, akiknek mond valamit ez a mozaikszó. Pedig azoknak, akik kapcsolatba kerülnek a szervezettel, sokszor az egész életüket megváltoztatja, jobbá teszi ez a találkozás. A Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete 2005 óta működik Budaörsön. Nyikes
Fatiméval, az egyesület elnökével beszélgettünk.
A látássérültek érdekképviselete az egyik legnagyobb múlttal rendelkező érdekvédelmi szervezet Magyarországon. Az elmúlt években jelentős változások történtek mind a szervezet felépítésében, mind a működésében. Mesélne erről?
Valóban az egyik legrégebben fennálló érdekvédelmi szervezet a miénk. Talán éppen ez volt az oka annak, hogy sokáig egy elég merev, elsősorban a fővárosra koncentráló intézményrendszerrel működött. 2005-ben a Vakok Szövetségének keretein belül, fiatal szakemberek elgondolása alapján, illeszkedve a kistérségi rendszerhez létrejött a VGYKE, a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete. E szervezet irányításával hívtak életre egy kistérségi intézményi hálózatot, amelynek a hat közül az egyik alapszervezete a miénk, a Budaörsi Kistérségi Egyesület.
Miért jobb, hatékonyabb ez a működési rendszer, mint a régi?
Intézményünk egyik fő feladata a területünkön élő látássérültek felkutatása és segítése. Értelemszerűen sokkal könnyebb ezt megtenni a lakóhelyen vagy ahhoz közel. Így személyes kapcsolatba kerülhetünk nemcsak a látássérültekkel, de a helyi segítőkkel, az önkormányzatokkal, családsegítő szolgálatokkal is. Nem könnyű felkutatni azokat, akiknek szükségük lehet segítségre. Nehéz elnyerni a bizalmat, hiszen főleg a szerzett látássérültek, akik nem születésüktől fogva nem látnak, hanem csak később veszítették el látásukat, sokszor bezárkóznak a saját kis világukba. A személyes kapcsolatok a körzeti orvosokkal, szemészorvosokkal, sokat segítenek a kezdeti nehézségek leküzdésében. Ezenkívül sok, úgynevezett érzékenyítő programot is szervezünk. Ezek olyan rendezvények, ahol megmutatjuk magunkat a társadalomnak, látóknak és látássérülteknek egyaránt. Hírt adunk magunkról, hogy akinek szüksége van rá, segítséget kérhessen tőlünk, aki pedig segíteni szeretne, annak lehetősége legyen megtanulni, hogyan teheti ezt úgy, hogy látássérült embertársának valóban hasznára váljon. Sokszor családtagok, ismerősök szereznek tudomást a szervezet létezéséről, és ők segítenek a látássérültnek eljutni hozzánk, illetve beilleszkedni.
Milyen lehetőségek várják az önökhöz érkezőket?
Az egyesületnek több működési területe is létezik, ezért sorra vesszük, hogy mi a legfontosabb vagy a legjobban testhezálló az illető számára. Egyrészt vannak szolgáltatásaink: lehet például segédeszközöket kölcsönözni, így mindenkinek lehetősége van kipróbálni az egyes termékeket, mielőtt eldönti, mire van szüksége. Kevesen tudják például, hogy van olyan számítógépes program, amelynek segítségével a látássérültek is tudják használni a számítógépet. Segítünk megtanulni ezek használatát, illetve segítünk a beszerzésben is. Szervezetünknek több munkacsoportja van. Vannak gyógymasszőreink. A látássérültek különös hozzáértéssel végzik ezt a munkát, nagyon keresettek. Erős motiváló tényező, hogy itt a látássérült van segítő pozícióban, tehát lehetősége van megmutatni a társadalom többi tagjának, milyen lehetőségek, milyen tudás rejlik egy látássérült emberben is. Van rendezvényszervező csoportunk. Ezt Miklós Tibor, a törökbálinti csoport vezetője irányítja nagy lelkesedéssel és hozzáértéssel. Tevékenységük szintén nagyon fontos, hiszen általuk juthat egyre több információhoz a társadalom a munkánkat illetően. Feladatunk, hogy összefogjuk a látássérülteket, ezért több helyen folyamatosan működtetünk klubokat. Ezenkívül nyáron szoktunk „életmódtábort” tartani, ahol a családtagokkal együtt töltünk el néhány napot, és sokat tanulunk egymástól. Úgy gondolom, jelentős eredmény, hogy tagjaink foglalkoztatását magunk meg tudjuk oldani. Ehhez rendelkezésre áll a szakembergárda és a financiális háttér is, ami elsősorban Budaörs Város Önkormányzatának, valamint a pályázati lehetőségeknek köszönhető. A területen lévő többi települési önkormányzattal is igyekszünk jó kapcsolatot kiépíteni, így a törökbálintival is, hiszen tagjaink a térség különböző településeiről csatlakoztak tagságunkhoz.
Milyen lépései vannak az önökhöz való csatlakozásnak?
Ha valaki jelentkezik nálunk, először is igyekszünk megismerni az illetőt. Felmérjük az állapotát, megkérdezzük, hogy miben lehetünk a segítségére. Informáljuk például arról, milyen törvény adta lehetőségeket vehet igénybe és segítünk elindítani a hivatalos folyamatokat.  Adott esetben segítünk a szociális problémák, valamint az illető életvitelét érintő kérdések megoldásában is. Szükség esetén házi segítségnyújtásra is lehetőség van. Ilyenkor segítőink közreműködésével végezheti el a látássérült azokat az otthoni munkákat, amelyekre az állapota miatt egyedül nem lenne képes. Segítünk iratokat vagy gyógyszereket válogatni, esetleg elkísérjük bevásárolni. Szükség esetén megszervezzük egy budapesti orvosi rendelés felkeresését, illetve az oda-vissza szállítást. Ezenkívül figyelemmel kísérjük a különböző továbbképző tanfolyamokat, és folyamatosan értesítjük a tagságot a lehetőségekről. Egyszóval egy teljes felmérés után egyénre szabott „csomagot” tudunk felkínálni mindenkinek.
A látássérülteknek nyújtható segítségen kívül mit tart az egyesület legfontosabb feladatának?
A fő célunk az, hogy felülemelkedve a fogyatékosság okozta különbségeken, maga az ember legyen a fontos a társadalmi kapcsolatokban. Ezért egyrészt azon dolgozunk, hogy sorstársainkat megerősítsük. Lehetőséget teremtsünk, hogy ugyanolyan értékes tagjai lehetnek a társadalomnak, mint bárki más egészséges társuk. Másrészt igyekszünk minél több látó társunkat megismertetni a vakok világával. De talán nem is jól fogalmaztam. Hiszen a lényeg éppen az, hogy nem egy külön, kívülálló világ a miénk. Ugyanannak a társadalomnak a tagjai vagyunk, és szeretnénk benne ugyanolyan hasznosan és boldogan élni, mint bárki más.



Lapozzon bele
november–decemberi számunkba!