A farsangi mulatságok vége felé érezteti velünk gondoskodó édesanyánk, az egyház, hogy az emberi nyomorúságra való felhívással már készüljünk egy hosszú útra, amely üdvösségünk története legnagyobb eseményének megünnepléséhez visz el minket.

Az egyház induláskor összegyűjt minket, megmutatja a célt és elénk állítja a lehetséges utakat. Ez az elindulás történik hamvazószerdán. Bár többféle út is lehetséges, most a megkereszteltek útjára tekintsünk. Aki csak egyszer is részt vehetett Rómában a nagyböjti idő megnyitásán, annak ez az élmény egy életre szóló útmutatás marad. Ez fejeződik ki azon a bűnbánati körmeneten, amelyet maga a Szentatya vezet. Az Aventinus dombján a bencések Szent Anzelm bazilikájától vonul a körmenet a mintegy 500 méter távolságra lévő Szent Szabina bazilikáig. Útközben a Mindenszentek litániáját imádkozzák, majd megérkezve a bazilikához, elkezdődik az első nagyböjti szentmise. A Szentatya az igeliturgia közben megáldja a hamut, és elsőként ő fogadja a bűnbánat kifejezéseként a fejére szórt megszentelt hamut. Aztán minden jelenlévő részesül a hamvazásban éppúgy, mint a világ valamennyi templomában, kápolnájában. Mindenki felett elhangzik az ige, amely a bűnbánatra szólít, amely emberi sorsunkra, az elmúlásra emlékeztet: „…porból vagy és porrá leszel…”.
De milyen is a bűnbánat útja? A nagyböjtben minden napnak külön szentírási szövege van, ami alapján a feltett kérdésre könnyen tudunk választ adni. Először is be kell ismernünk bűnös voltunkat. „Gyöngék és erőtlenek” vagyunk, ezért nagy szükségünk van Isten irgalmára. Mentségünkre azonban csak az szolgálhat, hogy az „utánad való szent vágyakozás tölt el minket”, és ezért vállalkozunk a „testi önmegtagadás” sokféle módjára. Ez lehet számunkra a „biztos erőforrás” a bűneinkkel vívott harcainkban. Könyörgéseinkben kettős cél megvalósulását kérjük mindannyiunk számára: az Istennek tetsző böjt által elnyerjük „bűneink bocsánatát”, hogy méltók legyünk „a gyógyító kegyelemre”. A távolabbi és végső cél, hogy a „mennyei javak” szeretete által elnyerjük az örök életet.
Nagyböjtünk akkor fog hozzásegíteni az igazi lelki megújuláshoz, ha lesz időnk, hogy a közösség útja mellett járjuk a mi egyéni utunkat is. A liturgia megadja a fő irányelveket, de – a kapott kegyelmeken túl – igazán gyümölcsöző a mi áldozatosságunk és buzgóságunk által lesz a nagyböjti idő.