Külalakjában nemesen szép, ugyanakkor egyszerű kötetet forgathatunk a Szent István Társulat kiadójának jóvoltából, amelyet még a – selymes tapintású – fedőlapok színválasztása (halványkék) is megerősít: e remény és tisztaság színű keménytáblás borítók nem akármilyen történeteket „ölelhetnek”.

S valóban, a méltatlanul elhallgatott, „félretett” szerző, Gárdonyi Géza – akinek a nevét néhány korosztály még az Az egri csillagok című remekműve kapcsán sem ismeri, hiszen mindössze az abból készült filmet látták… – örökérvényű, megható és tanulságos, hittel átitatott és emberséggel átszőtt „örömhíreket” közvetít novelláiban.
Nehéz megfogalmazni, pontosabban talán nem is lehet, hogy a keresztény irodalom mint esztétikum és tanúságtétel, mennyire ágazik el a mindenkori kultúrpolitika által meghatározott írásművészettől? Az elmúlt jó néhány évtizedben kritikusok, esztéták hada foglalkozott ezzel, egyfajta „realizmust” kreálva, divatot teremtve. Természetesen a mindenkori hatalom elvárásainak tetszelegve. Noha minden gondolkodó számára világos, hogy az irodalom olyan, mint bármi más: jó vagy rossz, van vagy nincs.
Ami pedig e tekintetben kimondható, hogy létezik mindenféle ítészi véleménytől függetlenül egy nagyobb, magasztosabb hatalom, ez pedig a hit s a belőle fakadó emberség. Tisztaság. Őszinteség. Áldozatkészség. Mindaz, ami Gárdonyi Géza hőseinek szavaiból, cselekedeteiből árad. Mondhatjuk: áradva tanít. Több léleksorvasztó történelmi korszakot (háborút, forradalmat, szocializmust) átvészeltek Gárdonyi történetei, mégis frissnek, időszerűnek hatnak.
Visszahozzák azt, ami manapság gyakran úgy tűnik, hogy elveszett: a szelídség és megértés értékét. (Szent István Társulat)
Hajdu Ferenc