ORPHEUSZ-KÖNYVEK
Varázslatos és káprázatos világba vezetnek bennünket Ladik Katalin versei, ugyanúgy, mint összes eddigi kötetében. Ám a költői világ most új dimenziókra is nyit, más lények szemszögéből sarjadnak a lírai mondatfutamok.
Mert milyennek érzik az „embert” azok a lények, akiket mi „állatoknak” nevezünk, és hogyan éljük meg mi őket, amikor a testünkben lakoznak? Képletesen s olykor valóságosan. Lehet-e harmóniában létezni azzal a lénnyel, aki az állatban minket szenved?
Komoly nekirugaszkodás ez a „bestiárium” a József Attila-díjas költőnő részéről, mélységes tudásanyagot, folklorista elemeket felvonultatva mutatja meg: e tárgykörben is lehet maradandóan hiteleset, művészien kifejezőt alkotni. Ladik Katalin költészetében mindig is nagyon közel állt egymáshoz a népköltészet és a szürrealista lírai szöveganyag, modern változatában mindkettő jól, ugyanakkor sajátosan ötvöződik a költőnő látás- és kifejezésmódjában. Ereje továbbá ennek a versvilágnak az is, hogy rendkívül egyedi, szokatlan nyelvi fordulatokból és formákból, váratlanul éles színekből álló képekből építkezik. Persze Ladik költészete kétséget kizáróan az avantgárd vonulathoz tartozik, e tekintetben mindenképpen az Új Symposionosok és a Magyar Műhelyesek élvonalába tartozik.
A Fűketrec ahogy a költő mondja: „válogatott és új állatversek, mondhatnám, majdnem emberiek, ha ez a jelző nem volna túlságosan nyomasztó. Mégis, egy derűsebb emberi lét lehetőségét is felmutatom ezekben a versekben. A fűketrec: önbelélegzés a múlandóság tükrében.”
