Segíteni szeretnék

Biztosan szívet melengető érzés, amikor valaki először tarthat a kezében egy olyan könyvet, amelyet maga írt. Elek Ildikónak a közelmúltban volt ebben része, hiszen alig egy hónapja, hogy nyomtatásban is megjelent első, önéletrajzi ihletésű kötete Azoknak, akik zörgetnek címmel.

– Sokan vannak olyanok, akik életük valamelyik szakaszában kedvet kapnak az íráshoz. Téged mi inspirált arra, hogy tollat ragadj?
– Negyvenéves vagyok. Sok mindent átéltem már az elmúlt évek alatt. Sok örömben és persze sok nehézségben volt részem, mint mindnyájunknak. De az elmúlt év olyan komoly próbatételek elé állított, amelyeket eddig elképzelni sem tudtam. Mélyen hiszem, az, hogy meg tudtam oldani ezeket a helyzeteket anélkül, hogy összeroppantam volna, nem lehet véletlen. Úgy éreztem, hogy az elmúlt év történései segítettek a dolgok végleges megértéséhez. Azt remélem, hogy akik kíváncsiak a történetemre, és nyitott szívvel olvassák a soraimat, azok erőt meríthetnek saját gondjaik megoldásához. Egyszerűen segíteni szeretnék.
– A legtöbb ember nem szívesen tárja a nagyközönség elé a saját életének, családjának intimitásait. Te még is vállalkoztál erre. Miért?
– Ez volt az egyetlen és a legjobb eszköz, hogy érthetővé tegyem az összefüggéseket, amelyek meglátásom szerint az ember, sőt az egész emberiség életét mozgatják. Hiszem, hogy minden hasonló történet megismerésével, az azokban megfogalmazott gondolatok interpretálásával talán közelebb jutunk önmagunk mélyebb megismeréséhez, elgondolkodunk azon, mi is a saját lényegünk.
– Kinek szántad az írásaidat?
– Amikor elkezdtem írni, csupán csak engedtem annak a belülről jövő kényszernek, ami arra sarkallt, hogy papírra vessem a gondolatimat. Eleinte úgy gondoltam, hogy miután befejezem, odaadom néhány hozzám közel álló embernek. Ha elolvassák, talán jobban értenek majd engem és talán segítségükre is lehetek. Így is lett. Több barátom, kollégám megtisztelt azzal, hogy elolvasta, és nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam. Sőt volt, aki úgy gondolta, a munkám érdemes arra, hogy nyomtatásban is megjelenjen és ezáltal eljusson olyanokhoz is, akik személyesen nem ismernek.
– A könyvedben különös hangsúlyt kap a spiritualitás és a hit az Isteni Egyetemes Erőben. Sokan idegenkednek ettől a gondolatkörtől.
– Voltak, akik nem osztották a nézeteimet. Nekik is köszönetet mondok a könyvem előszavában, hiszen pontosan ezáltal sarkalltak arra, hogy tovább és tovább gondoljam ezeket a dolgokat. De remélem, sokan lesznek olyanok is, akikkel megestek már hasonló hétköznapi csodák, és írásom elolvasásakor megértik majd végre a saját életük nekik szánt üzenetét.
– A könyv előszavában köszönetet mondasz mindazoknak, akik fontos szerepet játszottak az életedben. Köztük Kövesi Péter tradicionális reiki mesternek. Milyen szerepet játszott az életedben?
– Már több mint tíz éve annak, hogy egy kezdő reiki tanfolyamon találkoztam vele. Ahogy Mari Hall című könyvének előszavában fogalmaz, „misztikus sallangoktól mentes” gondolataival ő indított el azon az alig „kitaposott ösvényen”, hogy aztán az út hátralévő részét a szerint tegyem meg, ami az én hitem szerint való. Volt, hogy letértem erről az útról, hogy rossz döntéseket hoztam. Előfordult, hogy nem vettem észre az intő jeleket. Az is előfordult többször az életemben, hogy pontosan tudtam, mikor döntök rosszul. De a legtöbb ember így van ezzel. Amikor egy évvel ezelőtt úgy döntöttünk, hogy kislányunkat bölcsibe adjuk, és visszamegyek tanítani, éreztem, hogy nem lenne szabad. A könyvben részletesen írok róla, életem során milyen jeleket kaptam, hogy nekem ebben az életben a családom mellett a helyem. Mégis többször is ellenkező irányba indultam el, és többször is sikerrel kecsegtetett egy-egy vállalkozás. De az utolsó pillanatban, akkor, amikor a munkában kezdtem sikereket elérni, de ezzel párhuzamosan kevesebb idő jutott a családomra, a gyerekeimre, mindig történt valami, ami visszaterelt az eredeti, a jó útra. Sajnos az elmúlt évben ezek a figyelmeztetések nagyon keményen érintettek bennünket, hiszen mind a három gyermekem, egymástól függetlenül súlyos betegséget kapott. Tavaly augusztusban derült ki, hogy 17 éves fiam, Zsolti, aki addig a teljesen egészséges fiatalok életét élte, egy nagyon ritka agyi rendellenességben szenved, és azonnal meg kell operálni. De az operáció előtt alig két héttel a kislányunk, Lilla lett rosszul, és kiderült, hogy szalmonellafertőzése van. Súlyos tünetekkel, több napig kórházban feküdtünk. Szerencsére – vagy talán nem helyes a szerencse szót használni, hiszen mélyen hiszek abban, hogy ez adomány, amit „fentről” kaptunk – a fertőzést senki más nem kapta el a családból, és így Zsolti is bevonulhatott a kórházba az operációra. Nem sokkal később nagyobbik lányom, Melinda, aki születése óta hordozta magában az ikertestvére maradványait dermoid ciszta formájában, szintén sikeresen túljutott az operáción. Ezek után úgy éreztem, új útra kelünk, újból kezdhetünk mindent. Ezután minden energiámat igyekszem a családomra fordítani. Ha pedig mégis marad egy kis idő az életemből, azt gyógyítással és tanácsadással szeretném tölteni. Ennek első lépése ez a könyv. Remélem, lesznek olyanok, akiknek segíteni tudok.
– Mit vársz az új évtől?
– Valótlant állítanék, ha azt mondanám, ebben a pillanatban tisztán látom, mi fog történni holnap, de tudom, hiszem, hogy jó irányt választok majd.

Perjés Erzsi