Ha valaki meghallja ezt a becenevet, Patyesz, nem biztos, hogy jól tippel, hogy kit is rejthet. Persze elsősorban kollégái és régi barátai szólítják így Pátkay László tanár urat, a Bálint Márton Általános és Középiskola tanárát.

Azon kívül, hogy az iskolában tizenegy évfolyamon tanít táncot, tanítóként, osztályfőnökként évekig töltötte a tudást a legkisebb elemisták fejébe is. Emellett számos szakkör, tánckar és klub vezetője és résztvevője Törökbálint-szerte. Hatgyermekes édesapa, és esténként egy tánckar tagjaként maga is aktívan táncol. Unatkozni nemigen szokott…
– Honnan jött ez a szerelem a tánc és közötted?
– Édesapám a Bihari Együttesben táncolt kedvtelésből. Anyukám sose táncolt, de lelkesen kísérte aput, aztán engem. Én is ott kezdtem táncolni a HVDSZ Bihari János tánckarában Novák Ferenc keze alatt a következő évtizedben.
– Novák Ferenc az egyik legnagyobb név a magyar táncos világban. Rád is nagy hatással volt?
– Persze. Rengeteget tanultam tőle. Ő a szakma nagy öregje, a „Tata”. Mindannyian, akik az ő keze alatt tanultunk, egy életre szóló tudást, élményt gyűjtöttünk. Részt vettem szinte minden nagy produkcióban, amelyet az ő, illetve Koltay Gábor neve fémjelez. Ilyen volt az Itt élned, halnod kell vagy az István, a király.

Pátkay László (Patyesz)
tanító, táncpedagógus, koreográfus
Budapesten született. 1978-tól a HVDSZ Bihari János Táncegyüttesben táncolt Novák Ferenc, azaz „Tata” keze alatt. 1988–2002 között a Vasas Központi Művészegyüttes szólótáncosa, koreográfusa és asszisztense. 2002-től 2004-ig az Építők Vadrózsák Táncegyüttes vezetője, 2000–2004 között a Törökbálinti Hagyományőrző Együttes koreográfusa.
1989-ben a Budapesti Tanítóképző Főiskolán általános iskolai tanítói diplomát, 2003-ban a Táncművészeti Főiskolán néptánc pedagógusi diplomát szerzett.
A Bálint Márton Általános és Középiskola tanára, 2003 óta él Törökbálinton.
Feleségével hat gyermeket nevelnek. 2004-től a Napsugaras Ősz Nyugdíjasklub Tánccsoportjának koreográfusa.

– Te táncoltál az eredeti István, a királyban?
– Bizony. Aki látta akár filmen is, el tudja képzelni, milyen lehet egy ilyen nagyszabású műsorban részt venni. De nagyon sok más produkcióban is táncoltunk, a néptánc műsorokkal pedig gyakorlatilag beutaztuk a világot. Igazán szerencsésnek mondhatom magam.
– Közben tanultál is, nem is egy helyen.
– A tánc állandóan jelen volt az életemben. A Veres Pálné Gimnáziumban érettségiztem, utána felvételiztem a tanítóképzőbe, ahová fel is vettek. Itt szereztem meg az általános iskolai tanítói diplomámat. Később a Táncművészeti Főiskolán is tanultam, ahol néptánc pedagógus szakon végeztem. A főiskolás években már vezettem egy gyerekcsoportot is a Vasasban. Aztán úgy hozta az élet, hogy az Építők Együttesben kerestek vezetőt, és hívtak, hogy vállaljam el. Így lettem egy majdnem száztagú tánckar vezetője. Éppen az ötvenéves jubileumi műsorra készültek a régi Nemzeti Színházban, amit végül is nekem kellett megrendezni. Nagy munka volt, de örömmel csináltam. Közben három évet tanítottam, koreografáltam a TV2 Dáridó című műsorában és a hozzá kapcsolódó tánciskolában is. Képzeld, három hónapig még a Színművészeti Egyetemen is tanítottam.
– Van, aki jól táncol, de nem tudna tanítani. Van, aki talán nem olyan jó táncos, de látja egyben a színpadot, a színpadképet, tehetsége van a koreografáláshoz. Te mindegyiket sikerrel csinálod. Van kedvenced?
– Ez olyan, mintha megkérdeznéd, hogy melyik gyerekemet szeretem a legjobban. Természetesen nem lehet választani. Mindegyik másfajta kihívás. Én nagyon szerencsés embernek érzem magam, hiszen egész életemben azt csináltam, amit szeretek. Ez a munkám és a kikapcsolódásom, a szórakozásom is egyben. Mostanában hallottam valahol egy Konfucius-idézetet. Pontosan nem tudom idézni, de az a lényege, ha megtalálod azt az elfoglaltságot, amit igazán élvezel, és ebből meg is tudsz élni, akkor igazából alig kell dolgoznod életedben. Hát én éppen ilyen szerencsés helyzetben vagyok. Nekem sohasem kellett munka után szaladnom, mindig hívtak mindenhová, és én szívesen mentem, szívesen csináltam. Szeretek tanítani is és táncolni is. A koreografálás is sok örömet ad. Arra például nagyon büszke vagyok, hogy Dél-Amerikában, a Magyarok Világtalálkozóján nagydíjat nyert az egyik koreográfiám. Itthon tanítottam argentin és venezuelai magyar származású fiúkat táncolni. Közülük az egyik kérte az engedélyemet, hogy az otthoni tánckarnak betanítsa a táncot, amit tőlem tanult. Az együttes így érte el ezt a szép eredményt.
– Hány helyen tanítasz egyszerre?
– Most Törökbálinton két óvodás csoportom van. Tanítok tizenegy alsós és négy középiskolai osztályban és vezetek három táncszakkört az iskolában. Ezeket azért is csinálom nagyon szívesen, mert a gyerekek maguk szervezték. A fiatalok mellett ott az idősebb korosztály is: a Nyugdíjas Klub tánckarával péntek délutánonként próbálunk. Sokszor egy végigdolgozott hét után kicsit nehezebben indulok el ezekre a próbákra, de annyi szeretettel fogadnak, olyan lelkesek, hogy mindig feltöltődve, szinte pihenten jövök el tőlük. Aztán ott van még az énekkar is, ötven alsó tagozatos gyerekem énekel benne. Ezek a rendszeres elfoglaltságok. Aztán mindig vannak ünnepi műsorok, fellépések, a koreográfiák összeállítása és betanítása. Emellett esténként „haknizni” járok egy tánckarral: budapesti éttermekben lépünk fel.
– Nem is értem, hogyan fér bele ennyi minden az életedbe. Hiszen ott van még a gyönyörű családod is.
– A tánc mellett a család a másik álmom, ami megvalósult. Mindig is nagy családra vágytam. Szerető feleségre, sok gyerekre, egy kertes házra. Mondom, szerencsés ember vagyok, hiszen mindezt megkaptam. A feleségemmel hat gyereket nevelünk.
– A feleséged is pedagógus. Nem lehet könnyű hat gyerkőcöt nevelni két tanári fizetésből.
– Biztos vagyok benne, hogy ez nem elsősorban pénz kérdése. A gyerekek nagyon sokat tanulnak egymástól, segítenek egymásnak. Persze mindenki szeretne mindent megadni a gyerekének, de ezt szerintem nem lehet pénzben kifejezni. Mélyen hiszek abban, hogy a család mint a társadalom legkisebb és legerősebb egysége, a kulcsa a magyarság fennmaradásának. Egy gyerek életében a biztos, szerető, meleg családi háttér sokkal fontosabb, mint az anyagi előnyök. Remélem, hogy a mi gyerekeinknek ilyen értelemben is mindent meg tudunk adni, amire szükségük van.
– Végül mondj néhány szót a terveidről.
– Nem vagyok egy tervezgető típus. Szeretek mindent gyorsan eldönteni, mert ha nagyon tervezgetek, hajlamos vagyok elveszni a részletekben. Meglátjuk, mit hoz a jövő. Persze ha szembejönne valami izgalmas kihívás… Én a tánccal már bejártam a világot. Hívtak külföldre is dolgozni Los Angelestől Tokióig, de már Hegyeshalomnál mindig honvágyam volt. Aztán megtaláltam a munkát, amit szeretek és a társat, akivel családot alapíthattam. Dolgozunk, neveljük a gyerekeinket. Kell ennél több?

P.E.