Fennállásának 15 éves évfordulója előtti évben sem pihen a Cantabile kórus. Nyáron Erdélyben koncerteztek, október végén pedig lét németországi kórust láttak vendégül. Az elmúlt hónapok történéseiről és a jubileumi év terveiről Vékey Marianna kórusvezetővel, Klammeck Márta és Bálint Mónika tagokkal beszélgettünk.
– Október utolsó vasárnapján koncertet adott a Cantabile két Németországból érkezett kórus közreműködésével. Mi volt a koncert apropója és hogyan sikerült az előadás?
– Bálint Mónika: Két ötigheimi kórus volt a vendégünk, a 147 éves múltra visszatekintő férfikar és a leginkább a férfiak házastársaiból alakult Belamie női kar. A kórus háromévente szervez Baden-Badenben találkozót, ahova külföldi kórusokat is meghívnak. Egyszer a százhalombattai kórus helyett ugrottunk be, de rá három évre már minket hívtak, sőt a férfikórus 150 éves évfordulójára is meghívást kaptunk.
– Hogyan sikerült a koncert?
– Klammeck Márta: Megkérdeztük egy-két „rajongónk” véleményét, akik majdnem minden koncertünkön ott vannak, és ők nagyon jól érezték magukat. Azt mondták, hogy mi nem tudunk rosszul énekelni.
– B. M.: Új darabunk volt a Bánk bánból a magyarok imája, amelynek különlegesen nagy sikere volt.
– Vékey Marianna: Szerintem is jól sikerült a koncert. A vendégek el voltak ájulva a helytől, a színházterem nagyon tetszett nekik, csak sajnos kevés időt töltöttek itt, szombaton jöttek és vasárnap már haza is mentek.
– Több mint egy éve készült veletek utoljára interjú az újságban, illetve volt egy beszámoló az erdélyi utatokról. Ti hogy éreztétek magatokat Erdélyben, illetve milyen egyéb úti célok voltak idén?
– K. M.: Külföldön nem jártunk idén. Az erdélyi út legnagyobb élménye az volt, amit az kihozott belőlünk. Meglepő volt az összefogás, a szeretet és a tolerancia a kórus tagjai között. A turné egy csapatépítő tréningnek is beillett. De belföldön, illetve a környéken sokat énekeltünk, többek között Budaörsön, Biatorbágyon és persze Törökbálinton is.
– V. M.: Amikor az ember Erdélybe megy, úgy érzi, hogy olyan emberekkel találkozik, akikkel már évek óta ismerik egymást. Odafigyeltek ránk, szeretettel vettek körül minket.
– Mióta énekeltek a kórusban és mi az, ami itt tart titeket?
– K. M.: Mónika alapító tag, én pedig 2000 óta énekelek.
– B. M.: Ami itt tart minket, hogy folyamatosan fejlődhetünk. Amióta Mariann átvette a kórust, mindig egy kicsit magasabbra teszi a lécet, de mindig átugorjuk. A csapat is nagyon összeforrt, sok időt töltünk egymással, a próbákon kívül is. A kórusban sok tagnak megvan a maga feladata, ki mihez ért, és mindig találunk olyan embert, aki egy hirtelen jött feladatot meg tud oldani.
– Helyi kórusoknál gyakran előfordul, hogy olyanok állnak be és lesznek később oszlopos tagok, akiknek igen kevés zenei képzettségük van, de kedvet kapnak az énekléshez és be is válnak. Ti hogyan kerültetek a csapathoz?
– B. M.: Nekem volt előéletem, ugyanis a XI. kerületbe jártam ének-zene tagozatos iskolába. Ott kezdetektől kötelező volt a kóruséneklés és a hangszertanulás. A gimnáziumban még tagja voltam a kórusnak, de az egyetemen már nem. Ezután született három gyermekem, emiatt nem volt időm zenélni. Egyszer megkeresett Gyarmati Zsuzsanna a kórusalapítás ötletével, ami rögtön megtetszett. Mikor elkezdtünk énekelni és próbálni, rájöttem, hogy ez nagyon hiányzott nekem.
– K. M.: Az én történetem is hasonló: ötéves koromban kezdtem el szolfézst tanulni, hatévesen hegedülni. Gimnáziumban tagja voltam a Kaffka és a József Attila Gimnáziumok közös kamarakórusának, amelynek összesen huszonöt tagja volt. A munka és a család engem is elválasztott a kórusénekléstől, majd amikor megkerestek, hogy nem lenne kedvem énekelni a kórusban, először húzódoztam, de végül nem bántam meg, hogy belevágtam.
– Jövőre lesz a kórus 15 éves. Hogyan készültök a jubileumra?
– V. M.: Májusban lesz a koncertünk, amelyre nagyon készülünk. Liszt-darabot tanultunk be, amelyhez szeretnék megnyerni egy zenekart, és szeretnénk meghívni erdélyi barátainkat is. A jövő év Liszt Ferenc-év is, terveink szerint több koncertet is adnánk külön-külön bemutatva Liszt munkásságát. Márciusra tervezek egy jótékonysági koncertet az iszapkárosultak javára, és szeretném, ha minél több helyi kórus, szervezet csatlakozna. Jövőre lesz egy minősítő koncertünk is, amelyet azért tartok igen fontosnak, mert egyrészt ösztönzi a csapatot, másrészt vannak olyan rendezvények, amelyeken csak bizonyos minősítés felett lehet részt venni.
