Aligha tűnik újszerűségnek, hogy az ember mindig egyedül van. Kissé fura szóhasználattal említhetnénk „önmagában”-t is (az ember mindig önmagában van…), ám ez csupán biológiailag lenne kereken értelmezhető és állandóan helytálló megállapítás.

Gyukics Gábor lecsupaszított, szikár, konvenciómentes költészete azt az egyedi sajátosságokkal bíró dimenziót térképezi, amelyben körülírhatóan „A múlt néma, a jövő sikoly, a divatból kiment a jelen.”, s az egyén létezése a vele-nélküle, velük-nélkülük közegeitől független.
Gyukics Gábor a nyolcvanas évek közepén hagyta el Magyarországot, s Hollandia után több amerikai nagyvárosban is megfordult, ezek közül hosszabb időt töltött Brooklynban. Jelenleg ismét Budapesten él. 1998-tól kezdődően publikációi, önálló kötetei, cd-i (hangos versek) és műfordításai jelentek meg itthon, New Yorkban, St. Louisban egyaránt.
Gyukics érzékeny és érzékletes versvilága, helyenként szinte tűszúrásszerű, meghökkentő hatásmechanizmusával, olykor dinamikus, máskor pedig meg-megtorpanó lendületével erősíti mindazt a jelentéstöltetet, amelyet szavai, képei hordoznak. Írja: „A megbocsátás elképzelhető, / De a felejtés testvére a halálnak.”, ugyanebben a versben: „Olyan helyen marasztalod magad, / Ahol senki más nem lehet.” (Rejtőzködő könyv).
Lehetne talán azt mondani, hogy Gyukics Gábor lírája a hiányok költészete, hogy versei a nem létező tereket kívánják betölteni – nem így van. Gyukics verselése konkrét és tárgyilagos, méghozzá úgy, hogy eközben kellően teoretikus is. Ez az egyszerű „összetettség” adja egyediségét, fontosságát, olvashatóságát és nagyszerűségét.
(Fekete Sas Kiadó, a kötet megrendelhető a kiadó internetes áruházában: www.feketesas.hu.)

Hajdu Ferenc