Beszélgetés Kissné Gubicza Ilona védőnővel

Július nem csak a verőfényes nyári napok és a sárgarigó hónapja. Törökbálinton minden évben ilyenkor adja át Turai István polgármester a város önkormányzata által alapított Szeretet és gondoskodás díjat. Idén Kissné Gubicza Ilona védőnő részesült az elismerésben.
– Sikerült a meglepetés, vagy valaki már előre megsúgta, hogy téged választottak?
– Teljesen váratlanul ért, amikor nem sokkal a tanácsadás vége előtt a kolléganőm szólt, hogy tíz perc múlva itt a polgármester úr. Kicsit meg is döbbentem, hiszen az ilyen díjakat általában a „nagy öregeknek” szokták adni, akik már évtizedek óta vannak a szakmában. Én csak tettem a dolgomat, mint mindig, és nem gondoltam, hogy ezért valami különleges elismerés járna.

Kissné Gubicza Ilona védőnő
Törökbálinton él, huszonegyedik éve dolgozik a törökbálinti védőnői szolgálatban.
A tatabányai Árpád Gimnáziumban érettségizett, a Hajnal Imre Egészségtudományi Egyetem Főiskolai Karának védőnői szakán szerzett diplomát.
1992-ben mentálhigiénés szakvédőnő képesítést, 2001-ben a Szegedi Orvostudományi Egyetem Főiskolai Karán családgondozó védőnői szakképesítést szerzett.
Férjezett, egy 15 és egy17 éves lánya van.

– Évtizedek? Mikor is kezdtél Törökbálinton dolgozni?
– Hát igen, igaz, hogy én is huszonegyedik éve vagyok már itt. Kicsit furcsa belegondolni. De az is igaz, hogy azok közül, akiket pályakezdőként kisgyermekkorukban ismertem meg, mára néhányan már mint fiatal édesanyák, apukák jönnek hozzám.
– Mi az, amit legjobban szeretsz a hivatásodban?
– A védőnő az egészségügyben dolgozik, de elsősorban egészséges gyerekekkel foglalkozik. Természetesen, ha van egy-egy beteg kisbaba, annak a gyógyulását is nyomon követi, együttműködik az orvossal. De a munkánk nagy része a megelőzésen alapul. Nagyon jó, hogy ha időben észreveszünk esetleg kisebb eltéréseket, még időben tudunk lépni. Meg tudjuk szervezni a gyermek ellátását, fejlesztését, és így a család és a gyermek is kevésbé sérül. A másik, amit nagyon szeretek ebben a szakmában, az a változatosság. Persze megvan itt is a szokásos rutin, de sohasem tudhatod, hogy milyen feladat vár rád a következő napon. A védőnő végigköveti egy kisgyermek fejlődését szinte a fogantatástól, egészen a fiatal felnőtt korig. Nagyon sokat tehetünk ezalatt a hosszú idő alatt, hogy a gyermek egészségesen fejlődjön. Soha nem tudhatod, a tudásodnak melyik részét kell majd használnod, milyen korosztály problémáinak megoldásában kell segítened a következő napon.
– Van kedvenc korosztályod?
– Ez azt hiszem, változik az idők folyamán. Mindig abban a korosztályban érezem legjobban otthon magam, amelyikben a saját gyerekeim vannak. Ezért például most a kamaszokkal való munkát élvezem a legjobban, pedig a pályám elején kevésbé találtam meg velük a hangot. Előszeretettel égették le az embert, ha például egy iskolai felvilágosító órán a lehető legprovokatívabb kérdéseket tették fel. Ma azért már könnyebben tudom kezelni ezt a dolgot is. De az újszülöttek is csodálatosak. Egy-egy kis „fekete doboz” mindegyik. Nem tudhatod, mi rejtőzik benne. Van egy-két bemenő jel, meg néhány kimenő jel, a többit nekünk kell kitalálni. Ebben a korosztályban ez az izgalmas. Aztán persze ott vannak az óvodások. Mikor elkezdenek csicseregni. És a kismamák, akikkel együtt várjuk a csodát.
– Sokat változott az elmúlt évtizedben a védőnői munka?
– Teljesen más lett. Ma már sokkal több dologban segítségére vagyunk a szülőknek. Hiszen régen elmondtuk az anyukáknak, hogyan etessenek, hogyan fürdessenek, hogy tartsák rendben, tisztán a babát, hogyan csillapítsák a lázát, és aztán nagyjából ezzel készen is voltunk. Mára a védőnő a család egészének próbál segíteni. Főleg az utóbbi időben a bizonytalan szociális háttér, a munkahelyek megszűnése nagyon sok családban okozott problémát. Ilyenkor a gyakorlati tanácsokon túl a lelki problémák megoldásában is segíteni tudunk.
– Mostanában heves viták dúlnak arról, hogy az anyukák minél előbb visszamenjenek dolgozni, vagy maradjanak otthon a gyerekekkel. Erről mi a véleményed?
– Szerintem a legjobb a babának és a mamának is, ha legalább az első három évben az anyuka otthon marad. De van, ahol nincs választási lehetőség, mert a család fenntartásához az édesanya fizetésére is szükség van. És az sem jó, ha egy anyuka úgy marad otthon, hogy közben egyfolytában a kettétört vagy megtorpant karrierje jár az eszében. Minden családban meg lehet találni a legjobb megoldást. Erre nincs általános recept. A fontos, hogy működjön a család és mindenki megtalálja benne a helyét, ahol hasznosnak érzi magát.
– Vajon milyen lehet egy védőnő gyermekének lenni? Neked marad elég időd a munkád mellett a családodra?
– Nem mindig könnyű a családom helyzete, az biztos. Így utólag visszagondolva talán én is bánom egy kicsit, hogy amikor a lányok kicsik voltak, akkor is nagyon sokat dolgoztam, és óvodáskorukban bizony sokszor a nagymama vigyázott rájuk. A telefonom is mindig be van kapcsolva, és gyakran előfordul, hogy munkaidőn túl is szüksége van valakinek segítségre. De mindig számíthattam a megértésükre. Amikor a szegedi egyetem családgondozói szakát elvégeztem, minden hónapban egy hétig voltam lent Szegeden. A családom akkor is mindenben támogatott. Nagyon hálás vagyok nekik ezért.
– A munkád során találkozol szomorú esetekkel, megoldhatatlan problémákkal is. Hogyan tudod feldolgozni magadban?
– Ilyenkor az ember maga is mindig belehal egy kicsit, és nem könnyű feldolgozni. De muszáj megtanulni, hogy szétválasszuk magunkban a dolgokat.
– A segítő hivatásokban dolgozókat fenyegető „kiégés szindróma” a védőnői szakmában is jelen van? Van úgy néha, hogy nagyon eleged van?
– Ez a probléma tagadhatatlanul létezik. Egy magyar orvos írta le először ezt a tünetegyüttest, és vannak jó módszerek az elkerülésére és a kezelésére, csak az a baj, hogy nagyon idő- és pénzigényesek. A magyar egészségügyben sajnos ebből a kettőből van ma a legkevesebb. De sokat segít az a jó csapat, amelyikben dolgozom. Mindig közösen beszéljük meg a problémás eseteket, és ha látjuk, hogy valakinek éppen már egy kicsit sok volt, akkor tudjuk tehermentesíteni egymást egy-egy napra, hogy legyen idő feltöltődni.
– Két évig te vezetted a szolgálatot, aztán ezt a feladatot átadtad egy fiatal kolléganődnek. Túl sok volt már egyszerre?
– A vezetői feladattal sok olyan plusz adminisztrációs, reprezentációs feladat jár, amit én nem igazán szerettem csinálni. Kevesebb időm jutott a körzetemre, amit viszont nagyon szeretek, és a családomra is. Így közösen úgy döntöttünk, hogy ezt a feladatot Farkas Hajnalka kolléganőnkre bízzuk, aki azóta is nagy tehetséggel és lelkesedéssel látja el a munkáját. Én pedig kedvemre foglalkozhatom a gyerekekkel, a kismamákkal.
– A védőnői csapat fiatal tagjai egytől-egyig a te nevelésed, nálad végezték a szakmai gyakorlatukat. Téged ki csábított erre a pályára?
– Általános iskolás koromban jártam egy egészségügyi tanfolyamra, amelyet egy fiatal, nagyon tehetséges, agilis védőnő tartott. Jártunk versenyekre is és sikeresek voltunk. Nekem nagyon imponált ez a védőnő, és akkor határoztam el, hogy én is ezt az utat választom.
– Van szép családod, sikeres vagy a munkádban. Hiányzik még valami az életedből?
– Nem is tudom. Talán egy korlát otthon a teraszon, de a nyár végére azt hiszem, az is meg lesz.

Ny.E.