Május 20-ától 23-áig Bunta Levente polgármester meghívására képviselő-testületünk delegációja részt vett a Székelyudvarhelyi Városnapok rendezvényén. A delegáció tagjai voltak Hámoriné Olár Mária ifjúsági tanácsnok, Megyaszainé Mammel Magdaléna, az NKÖ elnöke, Palkóné Szabó Gabriella, az OKSB elnöke és Rothauszky Györgyné, a SZEB elnöke.
Estére értünk Udvarhelyre, ahol az Európa Hotelben szállásolták el delegációnkat, közvetlenül a főtér szomszédságában. Másnap a városházán gyülekeztünk 10 órakor, ahol találkozhattunk Udvarhely többi testvértelepüléseivel is.
Megtekintettünk egy fotókiállítást a városról, majd a Haáz Rezső Múzeumban megnéztük az állandó kiállítást és az utca túlsó oldalán található kiállító teremben Mária tisztelet Erdélyben címmel egy egyházművészeti időszakos kiállítást is. Az összegyűjtött anyag rendszerezetten, kronológiai sorrendben mutatta be az Erdélyben fennmaradt Mária-szobrokat és -képeket.
A program a főtéren található szoborpark (Emlékezés Parkja) megtekintésével folytatódott.
Az ünnepi díszebédet a Küküllő Szállodában rendezték. Bunta Levente polgármester beszédében röviden vázolta a város jelenlegi helyzetét és beszélt a fejlődési irányokról. Örömmel és büszkeséggel tájékoztatta a jelenlévőket a sikeres uniós pályázataikról.
Ebéd után átadták a delegációk az ajándékaikat és köszönetüket fejezték ki polgármester úrnak a meghívásért és a szíves vendéglátásért.
Délután a környék néhány nevezetességét néztük meg: először Énlakán megtekintettük a fallal körülvett unitárius templomot. A pápai tizedjegyzékben már 1333-ban szereplő falu XV. századi templomának mennyezetén, egy fakazettán 1668-ból származó rovásírásos szöveg olvasható: „Egy az Isten”. Énlaka régi lakóházai ma is őrzik a hagyományos székely falu jellegzetességeit, a falut a világörökség részévé nyilvánították. A település nyugalmát, csendjét, mozdulatlanságát idézik Tamási Áron csodálatos szavai is: „Énlaka felett, a Firtos-lova hátán lehajtott fővel elaludt a Gondviselés.” (Firtos: az Énlaka feletti hegy neve.)
Következő állomásunk a Küsmöd völgyében fekvő Kőrispatakán a Szalmakalap-múzeum volt. Szőcs Lajos bácsi, a múzeum megálmodója és fenntartója régi ismerősöm, jól esett vele ismét elpolitizálni, elbeszélgetni. Elkészült az a Törökbálint, Zimándy iskola feliratú tábla is, amelyre 2008 őszén fizettünk be, s mely most a múzeum udvarán településünk felé mutatva jelzi a távolságot sok egyéb város- és falunévtábla társaságában.
Utunkat a valamikori Bözödújfalu felé folytattuk. Ma itt a víz az úr, a falu egykori területe csendes, víz alatt alussza örök álmát. A víztározó megépítésével 150 család élte át azt a tragédiát, hogy számukra megszűnt a szülőföld fogalma. Ma már csak az 1719-ben épült római katolikus templom tornya áll ki a vízből, tetőszerkezete annak is beszakadt, néhány éven belül a víz martalékává válik. Este együtt vacsoráztunk a szabadkai és a dunaszerdahelyi delegációk tagjaival, illetve a polgármesteri hivatal két fiatal munkatársával.
Szombaton reggel hétkor indult az összes delegáció közös busszal Csíkszeredára. A vasútállomásról gyalog mentünk Csíksomlyóra, hogy részt vegyünk a zarándoklaton.
Az udvarhelyi keresztaljával vonultunk a szentmise helyszínére, a Kissomlyó- és a Nagysomlyó-hegy találkozásánál megépített Makovecz Imre által tervezett szabadtéri oltárhoz. Százezrek kapaszkodtak fel a „Nyeregbe”, hogy részt vegyenek a szentmisén. Erdély minden részéből, a történelmi Magyarországról, de még a tengerentúlról is érkeztek zarándokok, hogy osztozzanak abban a közös élményben, amit a csíksomlyói búcsú jelent. Azt hiszem, azt nem lehet leírni, csak átélni és érezni, hogy mit jelent ebben a környezetben és emelkedett hangulatban együtt énekelni a tömeggel:
„Boldog Asszony anyánk,
Régi nagy patrónánk,
Nagy ínségben lévén
Így szólít meg hazánk:
Magyarországról, romlott hazánkról,
Ne felejtkezzél el szegény magyarokról!”
(Régi magyar himnusz, a magyar katolikus egyház egyik legkedvesebb éneke, Lancsics Demeter pannonhalmi bencés szerzetes verse.)

Az ünnepi szentmise fél egykor kezdődött a Hármashalom oltárnál. A szentmise szónoka – nagy örömünkre – fr. Böjte Csaba dévai ferences szerzetes atya volt, aki szentbeszéde végén mindnyájunknak adott házi feladatot: arra kért minket, hogy erről a hegyről lemenve vigasztaljuk, bátorítsuk, lelkesítsük egymást. Mint mondta, mindenkinek jól esik, ha valaki megsimogatja, és azt mondja neki, fog ez menni! Kívánta, legyen az erdélyi katolikus egyház, a Kárpát-medencei magyarság a vigasztalás és a bátorítás egyháza.
Oda útban és lefelé is találkoztunk egy-két törökbálinti ismerőssel: volt, aki iskolai csoporttal, volt, aki a katolikus közösséggel, és volt, aki családjával érkezett a zarándoklatra.
Estére értünk vissza Udvarhelyre, ahol ismét közösen vacsoráztunk a szállodában elhelyezett többi delegációval és a vendéglátókkal. Este még wellnessre invitáltak minket az udvarhelyi új Septimia Hotelbe, ahol a többi delegáció is lakott, de erre már sajnos nem maradt erőnk…
Vasárnap reggeli után elköszöntünk a szabadkai és a dunaszerdahelyi barátainktól, és mindannyian útnak indultunk, ahogy azt a trianoni békediktátum rendelte nekünk, magyaroknak: Szerbiába, Szlovákiába, Magyarországra…

Palkóné Szabó Gabriella
képviselő