Idén is eljött ez a tíz nap, ami mindig nagyon fontos része a nyaramnak, hetekkel előtte számolgatom a hátralévő napokat, elképzelem, hogyan fogom berendezni a sátramat, kik lesznek még ott…

És eljött. Reggel a buszra fölszállva megpillantottam néhány új arcot a negyedikesek között. Nekik ez lesz az első táboruk.
A táborba érve közösen egy emberként dolgozott mindenki. Jó volt a hangulat, felépítettük a konyhasátrat, a két nagy közösségi sátrat és a sajátjainkat. Mindenki készségesen segített, a legfiatalabb lány ugyanolyan lelkesen, mint a legerősebb fiúk. Hamar végeztünk, jöhetett a vacsora. Mindenki berakta a finomságokat a nagy közösbe, nem külön-külön majszolgattuk a kedvenc csokinkat a sátor mélyén, hanem örültünk egymásnak. Az esti közös imádságban hálát is adtunk Istennek, hogy itt lehetünk, hogy áll a tábor, hogy ilyen jó idő volt; mindenki azt köszönte meg, amiért ő maga hálás lehetett.
Minden reggel zenés ébresztőre keltünk, István atya frissen és vidáman gitározta dalait. Mise, reggeli, a sátor rendberakása volt minden reggel a program. Az első napon pedig megkaptuk a személyre szóló 3D-s, kézzel aprólékosan elkészített gyönyörű nyakláncainkat. Rajta a felirat: „Úgy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket!”.
Igen, a táborunk a szeretetről szólt. Arról, hogyan szeressük egymást, hogyan szeressük Istent, és hogy milyen az Ő tökéletes szeretete, hogy szeretet nélkül nem élet az élet, hogy hogyan, milyen szeretettel veszünk részt közösségeink (család, osztály, munkahely, egyházközösség, sportkörök, zenekörök stb.) életében. Arról, hogy a szeretet figyelmes, nem felületes, a szeretet türelmes, a szeretet hűséges, a szeretetben megbocsátunk, a szeretetben nincsenek előítéletek, és hogy szeretnünk tudatosan kell. Ezt a sok témát nem egy napon, hanem egész tábor ideje alatt, a reggeli misék közben és a napközbeni előadások alatt beszéltük meg.
A harmadik napon kirándulni mentünk. Itt mindenki megismerkedhetett azzal, akit nem nagyon ismert. Sosem kellett egyedül mennem, mindig ott volt mellettem valaki, aki mesélt magáról vagy biztatott, s én is odamentem másokhoz. A kiránduláson felmentünk először a Magas-Taxra, majd a Nagy Hideghegyre. Innen a kilátás gyönyörű volt. Az egész napos kirándulás után a konyhás nénik meleg vacsorával vártak bennünket.
Másnap délelőtt beszélgetés, délután pedig a hagyománynak számító tábori olimpia került megrendezésre. Mindenki sportszerűen, legjobb képességei szerint játszott, óriási élmény volt.
Az ötödik nap ismét felhúztuk a túrabakancsot és meg sem álltunk a Csóványosig. Az út nagyon fárasztó volt, de a beszélgetésekért és a kilátásért megérte. Ebben az évben először még egy éjszakai túra is volt. Elsőként egy gyönyörű, gyertyákkal megvilágított festménynél álltunk meg imádkozni, majd továbbmentünk egy nagy rétre és csak néztük a csillagokat. Én még sohasem láttam ennyi és ilyen fényes csillagot.
Következő napon a beszélgetések után számháború volt. Nagy csata alakult ki, amit végül nagy fölénnyel a pirosak nyertek.
A harmadik kirándulásunk alkalmából kisvasúttal, vonattal és busszal is utaztunk, nagyon jó hangulatot teremtettünk éneklésünkkel, vidámságunkkal a többi utas örömére. Itt meglátogattunk egy XIII. századi kolostort is, hozzáértünk azokhoz a falakhoz, amelyekhez még István királyunk hozzáérhetett. Innen mentünk fel a Koppány nyeregre, ahonnan fantasztikus panoráma tárult elénk. Hazafelé ismét új barátokat szereztem.
A következő nap remetenap volt, szentségimádással egybekötve. Mindenki, a legkisebbtől a legnagyobbig elvonult az erdőbe, a többieket nem látva gondolkodott el azon, hogy mivel tehetné szebbé életét társainak, családjának és hogyan tudná jobbá tenni kapcsolatát Istennel. A nap folyamán mindenkinek jutott még idő szentségimádásra is.
A következő nap akadályverseny, este pedig egy fergeteges tábortűz volt gitáros nótákkal a csillagos ég alatt. Éneklés közben néztük az égbe szökő parazsak csillogását. Ekkor vettem észre rémülten, hogy holnap már sátorbontás, itt kell hagynunk a tábort, és hogy ez volt az utolsó kis táborom résztvevőként, mert jövőre már a „nagyok” korosztályába tartozom.
Azért különleges ez a tábor, mert itt voltunk az erdő közepén, egy réten, ahol nem volt áram, nem volt világítás, meleg víz sem, csak ha melegítettünk, nem bömbölt a rádióból a zene reggeltől estig, csak mi voltunk és a természet, hallgattuk a madarakat, néha csak a csöndet, de senkinek sem hiányzott a kedvenc tévéműsora vagy számítógépes játékai. A hangulat mindig jó volt, valamelyik gitáros mindig játszott.
Nem rohantunk a világgal, mégis mindennek megvolt az ideje, a komolyságnak, a vidámságnak, az ébredésnek, az elalvásnak, a közmunkának vagy a közös imának. Nem függtünk senkitől, de mindenki függött mindenkitől, mert egymásra voltunk utalva, mindenki segített mindenkinek.
Együtt gyűjtöttünk rőzsét és együtt ettük a sütit a vacsora után, együtt végeztük a lelkiismeretvizsgálatot és együtt adtunk hálát az Úrnak. Ezek fognak hiányozni, és azt hiszem, ez az, amin sokunknak el kellene gondolkodni…

Göttli Nóra