Paul Valéry mondta egy alkalommal, hogy „vannak, akik azért igazmondók, mert nincs tehetségük ahhoz, hogy hazudjanak”.

Biztos vagyok benne, hogy a remek francia költő gondolata nálunk a legismertebb, legkedveltebb és a legbetartottabb mondás, hiszen Magyarország (bármilyen szinten) csak úgy ontja a „tehetségeket”.
Nemrég hozták nyilvánosságra az Eurobarométer elnevezésű uniós felmérés, pontosabban és hivatalosabban: országjelentés adatait, amely sok más – most nem részletezendő – mellett az emberek és a média közötti kapcsolatot, a tájékozódási szokásokat és a hitelesnek tartott hírforrásokat elemzi, nyilván kellő és hiteles szakértelemmel.
Gondoltuk volna, hogy a szlovákok, a csehek, de még a lengyelek is jóval az európai átlag felett bíznak saját nemzeti sajtójukban?
Hát nem csoda, hogy Szlovákiában ugyanakkor a listát a rádió vezeti, az emberek 78 százaléka bízik közléseiben, a televízió a második, 71 százalékkal, ez némileg nagyobb különbség az uniós átlaghoz képest, ami ötven százalék körüli.
Ugye, milyen hihetetlen, hogy az európai közösségben az emberek harmada szkeptikus a rádiókkal szemben?
Kész fantasztikum (szegény szlovák, cseh, német, osztrák stb. anonim fórumozók), hogy az internetre az unióban mindössze 30 százalék körül hagyatkoznak.
Ja, hogy a magyar országjelentésből teljes egészében kimaradt a média és a társadalom kapcsolatára vonatkozó rész? Ezen nincs mit csodálkoznunk, sőt, legalább jólesőn nyugtázhatjuk: végre valamiben elismernek bennünket. Ebben az Európai Unió legtehetségesebb tagállama vagyunk. Állítólag két magyar alapmű is kering a közösség tagjai között e témakörben. Az egyik egy videoklip Nem lesz gázáremelés címmel, a másik pedig vaskos, komor anyag: Az őszödi beszéd.

Hajdu Ferenc