Volf György-díjazottak

A tanév végéhez közeledve a hivatalos pedagógusnap előtt néhány nappal Törökbálinton is átadják a Volf György-díjakat. Az önkormányzat azért alapította ez a díjat, hogy minden évben elismeréssel adózzon annak a pedagógus kollégának, aki munkájával legtöbbet tett a törökbálinti gyerekek magas szintű oktatásáért, neveléséért. Idén Karsainé Gasser Mária, a Csupaszív Kétnyelvű Óvoda vezető óvodapedagógusa és Balogh Zsuzsa, a Zimándy Ignác Általános Iskola földrajz–történelem szakos tanára, az iskola felső tagozatos igazgató-helyettese kapta az elismerést.

– Mióta tanítasz a Zimándyban?
Balogh Zsuzsa: 1997-ben kezdtem itt tanítani, egy évig félállásban, aztán második évben kaptam egy kisebb létszámú osztályt. Velük kezdtem az osztályfőnöki munkát. Azóta több osztályt is végigkísértem a felső tagozatos éveken.
– Nem nehéz egyszerre ellátni a szaktanári feladatokat, az igazgató-helyettesei poszttal járó sok munkát és mellette még osztályfőnökként is helytállni?
– Persze hogy nehéz. De nekem mindig kellett egy osztály, ahová bemehetek minden reggel. Az én gyerekeim. Ismerem őket. Tudok a gondjaikról és próbálok segíteni, ha valami baj van, de együtt örülünk a sikereknek is. E nélkül nem lenne az igazi. Amikor a kisfiam születése után visszajöttem dolgozni, és egy fél évig nem volt osztályom, valahogy nem is találtam igazán a helyem.  A mostani osztályom pedig igazi jutalomjáték. Sok tehetséges diákom van, a szülőkkel is igazán jó a kapcsolatom. Nagyon jól tudunk együtt dolgozni. A másik oldalról, a kollégáim részéről is sok támogatást kapok. Igazi csapat vagyunk. Nélkülük nem is menne, hiszen sajnos főleg az utóbbi időben borzasztóan megnövekedtek az adminisztrációs terhek. Hihetetlen mennyiségű papírt, kimutatást kell gyártanunk, és közben a gyerekekre egyre kevesebb idő jut. Nagyon hálás vagyok a kollégáimnak, hogy ahol csak tudnak, segítenek ebben.
– Történelmet és földrajzot tanítasz a felső tagozatban. Van kedvenced?
– A földrajz állt mindig is a legközelebb hozzám. Az általános iskolában volt egy kitűnő tanárom. Csak egy évig tanított, de ez elég volt, hogy rádöbbenjek, én is ezt szeretném csinálni, ha felnövök. Attól kezdve tudatosan készültem erre a pályára, és azóta sem bántam meg. Nagyon szeretem a természetet, szeretek utazni és szeretek mesélni a gyerekeknek. Szerintem nagyon fontos, hogy megtanuljanak nyitott szemmel járni. Hogy ha utaznak vagy betévednek egy múzeumba, akkor igyekezzenek minél többet megérteni a világból. Ezért aztán ha együtt kirándulunk, mindig nagyon alaposan felkészülök. Csinálok egy feladatlapot vagy valamilyen más játékos formában próbálom rávenni őket arra, hogy gondolkodjanak, meg is értsék és meg is jegyezzék, mit látnak. Akinek ezt gyerekkorban sikerül elsajátítania, az felnőttként is nyitott, érdeklődő természetű lesz.
– A családoddal Törökbálinton éltek?
– Igen, bár egyikünk sem törökbálinti születésű. Én Székesfehérváron nőttem fel, ott jártam gimnáziumba is. A férjem dolgozott itt, és amikor lediplomáztam, benéztem az iskolába érdeklődni, hogy esetleg nincs-e hely. Emlékszem, Kóty Marika néni fogadott, és nevetve mondta, hogy éppen földrajz–történelem szakos kollégát keresnek. Szóval nagy szerencsém volt. Aztán építkezni kezdtünk, úgy hogy a kisfiam, aki hétéves és most volt elsős itt nálunk az iskolában, már igazi törökbálinti gyerek.
– Ezek szerint most már szülőként is látod az iskolai életet.
– Igen, és azt is látom, hogy az alsó tagozatos tanító kollégáknak milyen hihetetlenül nehéz és fontos feladatuk van. Ők alapoznak meg mindent. Rajtuk múlik, hogy hogyan állja majd meg a helyét a kisgyerek a felsőbb osztályokban.
– Mivel töltöd a szabadidődet? Már ha egyáltalán van ilyen!
– A sport mindig fontos volt az életemben. Gimnazistaként évekig atletizáltam. Vidékbajnok is voltam. Sajnos ez egyesületünk tönkrement és a versenyzőket szélnek eresztették, így versenyszerűen én sem folytattam tovább, de soha nem hagytam abba. Évekig minden reggel futottam, és most is, amikor csak lehet, minden időnket a szabadban töltjük a családommal.
– Mára elképzelhetetlen Törökbálint a „német ovi” nélkül. Mikor kezdődött ez a történet?
Karsainé Gasser Mária: 1997-ben nyílt az óvoda. Egy évvel később pályáztam meg a vezetői posztot.
– Huszonöt év hosszú idő ebben a szakmában. Nem vagy fáradt néha?
– Nem mondom, hogy az eltelt időben soha nem voltak hullámvölgyek. De így visszatekintve is úgy érzem, jó ebben a csapatban dolgozni. Persze folyamatosan voltak változások, de több kollégámmal évek óta együtt dolgozunk, és mostanra nagyon összeszokott, szakmailag és emberileg is optimális csapat lettünk. Persze voltak nehezebb időszakok, hiszen a kétnyelvű oktatás miatt magas szintű szakmai munkára, nagyobb lelkesedésre van szükségünk. Én szeretek pályakezdőkkel dolgozni, de van, akiről menet közben kiderül, hogy nem tudja felvenni ezt a tempót. És van, akinek éppen hogy ez testhez álló. Úgy gondolom, ha eleinte több odafigyelést, energiát igényel is egy-egy fiatal kolléganő betanítása, a későbbiekben ez a „befektetés” bőven megtérül, hiszen együtt kezdtünk el dolgozni, és így az általunk használt pedagógiai módszereket tanulják meg a gyakorlatban is.
– Mindig erre a pályára készültél?
– Nem emlékszem, hogy valaha megfordult volna más a fejemben.
– Hol kezdted a munkát a főiskola után?
– Leányváron tíz évig dolgoztam az óvodában, aztán három évig a szülőfalumban, Csolnokon és Táton is. Nem volt könnyű, mert pályakezdőként azonnal egy harmincnyolc fős kiscsoportot kaptam, úgy hogy mély víz volt a javából. De volt egy nagy tudású, segítőkész kolléganőm, akitől nagyon sokat tanultam.
– Sokat változtak a gyerekek azóta, hogy elkezdted a pályádat?
– A változás óriási, és nekünk lépést kell tartanunk vele. Különösen igaz ez a nemzetiségi óvodai nevelésre. A mai szülőket nehezebb bevonni a hagyományok ápolásába. Egyszerűen nincs elég idejük. A gyerekek pedig reggel eljönnek az oviba és itt vannak egész nap. Sokan is vagyunk, hiszen sajnos a férőhelyhiány még mindig fennáll a városunkban. Muszáj új utakat keresnünk, új módszereket, munkaformákat találnunk, hogy a gyerekeknek ezt az időt változatossá, élvezetessé és hasznossá tegyük, hiszen nagyon sok időt töltenek velünk. Ráadásul a mai gyerekek egészen mások. Igaz, sokkal több információjuk van az őket körülvevő világról, okosak, érdeklődők. De kevésbé önállóak és sokan nehezen alkalmazkodnak. Erős, önálló akaratuk van és éppen ezért kritikusak a szabályokkal szemben. Pedig a közösségi lét elképzelhetetlen szabályok és az egymáshoz való alkalmazkodás nélkül. Ezért aztán új módszerek segítségével, rengeteg játékkal és odafigyeléssel kell megtanítani nekik mindezeket. Évek óta „projekt” munkaformával is dolgozunk, ami azt jelenti, hogy van a nevelési évnek egy kiemelt témája, amivel behatóbban foglalkozunk, ami köré egész évben több program szerveződik. Az idei év a német nemzetiségi hagyományok megőrzésének, ápolásának jegyében telt, négyhetes „sváb” projektet szerveztünk. Öröm volt látni, hogy óvó nénik, gyerekek, dadus nénik micsoda lelkesedéssel dolgoztak együtt.
– Most szakvizsgáztál, a munkádat városi szinten is díjjal jutalmazták. Mik a további terveid?
– Elsősorban is szeretném tovább folytatni a munkámat itt, az oviban. Emellett pedig szeretném szorosabbra fűzni a szálakat a régióban működő más német nemzetiségi óvodákkal. Elvinni nekik az új módszereket, munkaformákat és újakat tanulni tőlük. A német nemzetiségi hagyományok gyermekközpontú közvetítése témában írtam a szakdolgozatomat, és úgy látom, sok jó dolgot lehetne megvalósítani közös munkával, tapasztalatcserével.
– Olyan lelkesedéssel beszélsz minderről! Szinte minden idődet az óvodában töltöd. Mikor sikerül időt szakítani a családodra?
– Könnyű dolgom van, mert nagyon biztos hátország áll mögöttem. A férjem sokszor még be is segít a munkába és mindig mellettem áll. Legutóbb amikor a karbantartó bácsink megbetegedett, még a füvet is lenyírta az ovi udvarán. A nagylányom már elsőéves egyetemista. Rá is mindig számíthatok, ha kell. Mindjárt itt a nyár, és talán még egy kis szabadságra is sikerül elmennünk. Nagyon szeretjük a hegyeket, ezért úgy tervezzük, hogy Ausztria felé vesszük az irányt.

A díjazottaknak szeretettel gratulálunk!

Pedagógusok ünnepe
Turai István polgármester a pedagógusnap alkalmából végiglátogatta Törökbálint óvodáit, ahol melegszívű, kedves fogadtatásban volt része. A látogatás alkalmával köszönetét fejezte ki a pedagógusoknak és az oktatási intézmények dolgozóinak azért a sok munkáért, amit a város gyermekeiért végeznek. Veszely Noémi 8. osztályos tanuló Szabó Lőrinc versével köszöntötte a pedagógusokat. A délelőtti látogatásokat koszorúzás követte a törökbálinti köztemetőben, ahol intézményeink vezetői, dolgozói és diákjai rótták le kegyeletüket a Pedagógus kopjafa emlékműnél.
Kora délután a művelődési házban városunk pedagógusait és az oktatási intézmények dolgozóit látták vendégül a szervezők. Turai István polgármester az önkormányzat nevében átadta a Volf György-díjat Karsainé Gasser Mária óvodapedagógusnak és Balogh Zsuzsanna iskolapedagógusnak. Az ünnepi beszéd és díjátadás után kezdődött az ünnepi műsor a Zimándy Ignác Általános Iskola diákjainak előadásában.
A műsor befejeztével pezsgő és állófogadás várta a vendégeket. Városunk vezetése ezzel az ünnepnappal és apró ajándékkal igyekezett kifejezni és megköszönni minden pedagógusnak és az oktatási intézmények dolgozóinak munkáját.
Köszönet a szervezőnek, Vokány Erika oktatási és kulturális referensnek, aki immár második alkalommal szervezte meg e szép napot.