Ősztől 12 táblás mérkőzéseket játszhat a TTC az NB II-ben
Hatévi szünet után 1990-ben alakult újjá a Törökbálinti TC sakkszakosztálya. Jelenleg huszonnyolcan játszanak a fekete és a fehér bábukkal, s a legutóbbi Pest megyei bajnokságban két csapattal is részt vett a TTC. Sőt, történelmi sikert értek el a bálintiak.
1983-ban készült az utolsó feljegyzés a törökbálinti sakkozókról, akkor csapatuk kilencedik lett a Pest megyei bajnokságban. Ezután szünetelt a szervezett sakkélet a településen, majd a rendszerváltás idején az ősi játék bálinti hívei ismét megalakították a szakosztályt. Azóta egyre többen csatlakoztak a hatvannégy mező lovagjaihoz. A tagok zöme helyi sakk-kedvelő, a többiek a bálinti játékosok környékbeli településeken lakó barátai, ismerősei. Jó néhányan felnőtt korukban váltak hobbisakkozóból versenyzővé, és az idők folyamán mindannyian sokat fejlődtek. Az edzéseknek és a hazai bajnoki meccseknek a Munkácsy Mihály Művelődési Ház ad otthont.
A törökbálinti sakkozás szellemi atyja Izsák Gyula nemzetközi mester, aki nemcsak társai szakmai felkészítésében vesz részt, hanem évek óta foglalkozik utánpótlás-neveléssel is. Négy tehetséges fiatal tőle tanulja a sakkozás csínját-bínját, és a munkája kezd beérni: a most 12-13 esztendős srácok már megállják a helyüket felnőtt csapatban is. Egyikük, Torday Balázs a bajnoki mérkőzéseken mind a tíz partiját megnyerte, és ezzel Izsák Gyula mellett a TTC másik százszázalékos játékosa volt. Nem sokkal maradt el tőlük Galyas Miklós nemzetközi mester, aki csupán egy döntetlent engedélyezett az ellenfeleknek. A gárdában ő büszkélkedhet a legtöbb Élő-ponttal (2433); a sakkban ez a pontszámítás minősíti a versenyzőket.
A törökbálinti együttes tavaly második lett a kétcsoportos, tíz táblán zajló megyei bajnokságban úgy, hogy a döntőben egyetlen ponttal kikapott a gödöllőiektől. A történtek után a 2007–2008-as idényben egyértelműen az NB II-be jutást tűzték ki célul a szupercsoportba sorolt TTC-nél. Ennek érdekében – már az osztályozóra gondolva – román játékosokat is igazoltak a fekete-fehérek. A légiósoktól a játszmaelemzések révén sokat tanultak a bálintiak, és ezt a mérkőzéseken kamatoztatták. Mivel mindenki nem jut játéklehetőséghez az első csapatban, a bálintiak részt vesznek az öttáblás megyei bajnokságban is.
Sakklegenda
A sakk kétszemélyes játék, egyben sport, melynek története a legendák homályába vész. Maga a szó a perzsa sah szóból ered, ami uralkodót jelent, és nemcsak a játékra, hanem arra a helyzetre is jellemző, amikor az ellenfél királya „ütésben van”.
A sakkozás ősidők óta ismert, a különböző fejlettségű népek különböző szinten játszották, de mégis tartották magukat a szabályokhoz, amelyek a hosszú fejlődés alatt természetesen megváltoztak, az alapszabályok azonban mindvégig ugyanazok maradtak.
Mivel az egyiptomi fáraók sírjában találtak sakkfigurákhoz hasonló tárgyakat, így egyesek azt gondolták, hogy az egyiptomiak találták fel, de ezek a bábuk két másik ókori táblajáték eszközei voltak. Egyes sakktörténészek sokáig az ókori Görögországot tartották az őshazának, míg mások Babilónia és Kína mellett tették le a voksukat. Az újabb kutatások alapján azonban egyértelmű, hogy a sakkjáték Indiában született, ám keletkezésének ideje pontosan nem határozható meg.
Az indiai csaturanga (chaturanga) a modern sakkhoz képest leegyszerűsített volt. Ugyanakkora táblán játszották, ugyanazokkal a figurákkal, de a bábuk mozgatása néhány szabályban eltért, és kevesebb mozgásteret adott. Az őssakkot négyen játszották, 64 mezőn, de dobókockákkal. Négy szín volt a játékban: piros, zöld, sárga és fekete. Minden játékos nyolc bábuval rendelkezett: királlyal, elefánttal (futó), lóval, bástyával (ezt harci szekérként vagy hajóként is ábrázolták) és négy katonával (gyaloggal). Minden bábu annyi mezőt léphetett, amennyit a játékos előtte dobott. A játéknak az volt a célja, hogy az ellenfél trónját elfoglalják.
Indiából minden jel szerint Perzsiába került át a játék a VI. század környékén. Tőlük az arabok és a törökök vették át, és ők terjesztették el Európában. Maga az arab játék már nagyban hasonlított a maihoz, bár különbségek azért jócskán akadtak. Például ebben még létezett az elefánt, amely egyfajta futó volt, és két mezőt is ugorhatott egyszerre, és sakkot is adhatott. A sakktörténet legrégebbi ismert mesterei mind arabok voltak: al-Adli, ar-Rázi (kora legnagyobb mesterének tartották, s még egy művet is írt Elegancia a sakkjátékban címmel) és asz-Szúli. Az arab játék már kifinomult szellemi csata volt, és bár a bábuk menetmódja, elnevezése más volt, a mai játék lényege már az araboknál kialakult. Bár pontos útját Európába nem ismerjük, de a kontinensen óriási népszerűségre tett szert. Az első ismert közép-európai sakkversenyt 1467-ben rendezték Heidelbergben. Egységes szabályzatot vezettek be, az első, „szakirodalomnak” számító könyvet pedig Günther Zainer adta ki Augsburgban 1472-ben, Az aranyjáték (Das Guldin Spiel) címmel. A XVII. századra pedig már elérte mai jellemzőit. Az európai sakknagyhatalmak Spanyolország és Olaszország voltak, innen kerültek ki a legnagyobb mesterek egészen a XVIII. századig. Igen népszerű volt az uralkodói körökben is. Magyarországra, a közhiedelemmel ellentétben, nem a törökök hozták be, ugyanis legrégebbi nyoma 1335-ből, Károly Róbert idejéből származik. Az első, név szerint is ismert magyar sakkozó egy hölgy volt, nem is akárki, Aragóniai Beatrix, Mátyás király felesége.
A legvalószínűbb elképzelés szerint Indiából Kínába, majd Japánba is átvitték a játékot, de közben jóval nagyobb változásokon ment át, mint a nyugat felé tartó útja során. A kínai sakk az általunk ismert sakk kínai változata, amely manapság az egyik legnépszerűbb táblás játék. Rokona a japán sakknak, a Sóginak (Shogi) és a koreai sakknak (Janggi).
Pilis Péter, a fekete-fehér törökbálinti klub elnöke – aki maga is sakkozik a csapatban – elmondta, hogy a Pest megyei az ország legerősebb megyei bajnoksága: minden együttes első táblás játékosa nemzetközi mester, és a nagy riválisoknál is vannak külföldiek. A TTC nyögvenyelősen kezdte az évadot, az első négy fordulóban egy-egy győzelem és döntetlen mellett kétszer is vereséget szenvedett – különösen a váci „zakó” volt fájó. Ezt követően azonban belelendültek a törökbálintiak, és valamennyi mérkőzésüket megnyerték, négyszer nagy pontkülönbséggel győztek, és ennek köszönhetően majdnem befogták az éllovas Dunaharasztit (a bajnokságban az összes megszerzett pont alapján alakul ki a sorrend). Az ezüstérem mégis arannyal ért fel, ugyanis a haraszti klub az NB II-ben is szerepeltet egy csapatot, így a szabályok értelmében a második helyezett, vagyis a TTC játszhatott osztályozót a feljutásért.
A sporttörténelmi párharc első találkozóján a törökbálintiak remekül játszottak, és három ponttal győztek a Fejér megyei bajnok, Dunaújváros vendégeként. A visszavágón szintén 7,4:4,5-re nyert a TTC, s ez azt jelentette: első ízben van nemzeti bajnokságban szereplő sakkcsapata Törökbálintnak. Így ősztől tizenkét táblás mérkőzéseket játszhat a TTC az NB II-ben, a kiadások pedig az eddigiekhez képest mintegy 60 százalékkal lesznek magasabbak. Az anyagiak tekintetében a sakkozók – az eddigiekhez hasonlóan – elsősorban az önkormányzatra számíthatnak. A költségvetés része ezenfelül a tagdíjakból származó bevétel és a különféle pályázatokon nyert összeg.
A szakosztály minden évben rendez egyéni versenyeket, az idén kettőt. Az elsőre, a tizenegy napos viadalra júliusban került sor, a második verseny az év vége felé lesz. Ezek pénzdíjas tornák, éppen ezért rendre erős mezőny gyűlik össze Törökbálinton.
A TTC tudatosan szeretné felépíteni az utánpótlást. Ezért a klub azt tervezi, hogy a helyi általános iskolákban az új tanévben sakkoktatást és -szakköröket szervez a gyerekeknek.
